Ezt olvasta már?

Romákat segítenek egyetemre

A Romaversitas Alapítvány elindította komplex középiskolai programját.

0

15 éves diáklányokat zaklatott a budapesti iskolaigazgató - döntöttek a sorsáról

Budapest - Kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-t.


hirdetés

-A másodfokú ítélet, amely egy évvel enyhítette a férfira első fokon kiszabott három év börtönbüntetést, jogerős. A szakértői vélemények egyértelműen megállapították, hogy a két diáklány erkölcsi és pszichoszexuális fejlődése sérült a vádlottal a tanár-diák viszonyon túl kialakult intim kapcsolatuk miatt - közölték.

Sz. Mihály Zoltán - akit az elsőfokú bíróság három év börtönbüntetésre ítélt, továbbá öt évre eltiltotta a tanári foglalkozástól - 2007-től 2012-ig igazgatóként irányított egy közhasznú egyesület által üzemeltetett budapesti médiaiskolát, ahol előadói, tanári és foglalkozásvezetői feladatokat is ellátott.

A férfi nem vitatta a történteket, védője arra hivatkozott, hogy az ügyben szereplő médiaiskola nem oktatási intézmény, hanem mindig szakkör jellegű gyakorlati képzési hely volt. Ezért a lányok nem álltak Zoltán felügyelete alatt, a férfi nem oktatási, hanem csak foglalkozásvezetői tevékenységet végzett. Így a vádlott nem követhette el a kiskorú veszélyeztetésének súlyosabban minősülő bűntettét, hanem legfeljebb az enyhébb büntetést jelentő szexuális visszaélést - érvelt a védő.

A másodfokú bíróság a szabadságvesztést enyhítette, ám érvényben hagyta az eltiltást a tanári foglalkozástól. A bíróság nem értett egyet a védővel, álláspontja szerint az érintett médiaiskola oktatási intézményként működik, függetlenül attól, hogy nem állami, hanem egy egyesület üzemelteti. Az intézmény a működési szabályzatában is így határozza meg magát, továbbá saját pedagógiai programja van, a diákoknak felvételizniük kell, elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt, félévente vizsgáznak, amely alapján érdemjegyet és bizonyítványt is kapnak.

A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy egy pedagógusnak pedig ismernie kell a "határokat". A pedagógus és diák közötti viszony nem ér véget a 45 perces tanóra befejeztével, egy tanárnak az iskolai szünetekben és az iskolai programokon is ennek megfelelően kell foglalkoznia a felügyeletére bízott gyerekekkel.

A fotó illusztráció

blikk







0
0

hírek innen, onnan

Anya lesz a Jóbarátok Joey-ja

A sorozatrajongók már most dörzsölhetik a tenyerüket, mert a Viasat3 csatorna 2018-ban is rengeteg újdonsággal várja őket. Már január ...

Elkapták az őcsényi panziós fenyegetőjét

Az őcsényi panziós kocsijának kiszúrták a kerekét, miután kiderült, néhány oltalmazotti státusszal rendelkező menekültnek kiadná a...

Ezüstvasárnapi séta az ezüstlő győri folyóparton

Advent harmadik vasárnapjának deres délelőttjén készítettem a fotókat a Rába partján - írta olvasónk.

Nyakunkon az árvíz

Az országban jelenleg árhullám miatt két vízügyi igazgatóság területén, 230 kilométeren elsőfokú árvízvédelmi készültség van...

Itt a bizonyíték: kibékült szexi párjával a nőfaló magyar sztárszínész

Bár a fiatal lányt nagyon rosszul érintette a csélcsap művész viselkedése, úgy tűnik, megbocsájtott neki!

Kilenc órán át műtötték Berkit - Ezért kellett a beavatkozás

Berki Krisztián plasztikai sebészhez jár és műtétre készül, azt is elárulta, hogy miért teszi ezt.

Fázni fogunk vagy megsülünk? Óriási dilemmát okoz a mega-gázprojekt

Elhalasztotta egy sokak szerint kulcsfontosságú, mások által erősen vitatott gázvezeték finanszírozására vonatkozó döntését az...

Elkapták az őcsényi panziós fenyegetőjét

Az őcsényi panziós kocsijának kiszúrták a kerekét, miután kiderült, néhány oltalmazotti státusszal rendelkező menekültnek kiadná a...

Teljes hazai szakaszán árad a Tisza: elsőfokú árvizvédelmi készültség

Az országban jelenleg árhullám miatt két vízügyi igazgatóság területén, 230 kilométeren elsőfokú árvízvédelmi készültség van...

Zaklatás elleni bizottságot hoz létre Hollywood

Intézményesítik a szexuális visszaélések elleni küzdelmet a Weinstein-botrányok után.

Pintér idén is kiküldte a TEK páncélosait a karácsonyi vásárokra

A készenléti rendőrök és katonák mellett mától mindkét helyen a TEK állig felfegyverzett munkatársai is vigyáznak a vásárok...

Indul a karácsonyi lidércnyomás - erre ügyelj, hogy ne őrülj bele!

Az utakon és az üzletekben tapasztalható zsúfoltság, a megfelelő ajándékok és a legjobb árak megtalálása szinte mindenki számára...

Sport

Cristiano Ronaldo kezdi elveszíteni a kapcsolatot a valósággal

Korábban sem ő volt a megtestesült józanság és humor, de az újabb Aranylabda óta egy alternatív valóságbuborékba csücsült be.

Látni kell a kislány arcát, aki megkapta az úszóklasszis aranyérmét

A britek mellúszó klasszisa, Adam Peaty korábbra hozta a karácsonyt.

Elhunyt a Debrecen korábbi edzője

Hatvanegy éves korában, pénteken elhunyt a szlovák Meszlényi Tibor, aki korábban a DVSC pályaedzője is volt.

Hosszú Katinka ötödik aranyát nyerte, Verrasztó Evelyné az ezüstérem

Verrasztó Evelyn éremre hajt, Cseh László és Kozma Dominik a döntőért úszik.

Bakiparádé - újabb részletek

A WTCC újabb két vicces videót tett közzé a nagy búcsúfilm forgatásának hátteréről.

Nem ért célba Miklós Edit

A magyar síző kaput tévesztett.

Katinka hatodik aranyát nyerte az Eb-n

A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka a rövidpályás Eb-n.

Végtelenül higgadt gólt rúgott az USA legjobb focistája

Christian Pulisicet 19 évesen választották meg az Egyesült Államok legjobb labdarúgójának, másnap egy remek góllal bizonyított.

Neymar, Mbappé és Cavani repítette tovább a PSG-t

Két kiállítás, a brazil világklasszis duplázni tudott a Rennes ellen.

Kézilabda NB I: győzelemmel debütált a Fradi új edzője

A harmadik helyen álló Balatonfüred kikapott a Budakalásztól.

Újra vízben úszóink, pályán a Barcelona és a Manchester United

A női kézilabda-világbajnokság döntőjén is izgulhatunk.

0

Bulvár

Újra rendőri megfigyelés alá került Ambrus Attila

Elképesztő kulisszatitkok derültek ki a TV2 Ázsia Expressz című műsoráról! Ez nem semmi!

Alig ismerte meg a felesége Ambrus Attilát, az Ázsia Expressz győztesét

Berki Krisztián és a Viszkis, Ambrus Attila párosa nyerte a TV2 Ázsia Expressz című műsorát. Az egykori bankrablót kérdeztük, mennyire változtatta meg őt az távol-keleti kaland.

Itt az utolsó videó Fábián Juliról: Ezért halt meg...

Az énekesnő Joshi Bharatnak mesélt arról, mi a betegségének az oka.

Infarktussal hazaküldték, meghalt

Órákig vártak arra, hogy behívják őket, közben az asszony nagyon rosszul volt. Az orvos végül azt mondta az anyukának, hogy menjen haza pihenni.

20 évvel fiatalabb színésznő Kovács István felesége - Az Egri csillagok Gergője imádja

Kovács István már több mint két évtizede bolondul feleségéért.

Elhunyt Fábián Juli - A 37 éves énekesnőt legyőzte a rák

Ma délután elhunyt Fábián Juli énekesnő.

Itt az újabb magyar álomesküvő

Mészáros Árpád Zsoltnak jelenleg igazi kihívás az élet, ugyanis folyamatosan azon kell ügyködnie, hogy egyszerre elég legyen csak egy helyen jelen lennie. A musicalszínész négygyermekes ...

Két hetünk maradt megmenteni a pénzünket!

Kérni kel a visszautalást a NAV-tól.

Ilyen durva videót szexfüggő tanárnőről még sosem láttál +18

Bár az egész osztály hangos hahotázásban tört ki, a szülők mindent megtesznek, hogy kirúgassák a pedagógust. Ez persze nem is csoda...

Ismét piál? Tántorogva vették videóra a híres színészt - íme a felvétel

Látott már szebb napokat is Ben Affleck, úgy tűnik a sztár visszatér a rehabra, még mindig nem tudta legyűrni alkoholizmusát.

0