3,8 milliót nyert egy fehérvári sportfogadó
A tippmix-játékos jégkorongban való jártasságát bizonyította egy 6-os kötés megalkotásával, amelyet 300 forintos tét mellett, rögtön hét alkalommal is átfuttatott terminálon.
Így mivel nem volt rontott megérzése, 7x542 899 forintot, azaz összesen 3 millió 800 ezer 293 forintot nyert.
Egy záhonyi fogadó 4 eseményből állította össze 4-es kötését, 400 forintos tét mellett, illetőleg 3/4-es kombinációját, 400 forintos alaptéttel, összesen 1 600 forintos téttel. Lévén nem volt hibás tippje, 378 394, illetve 277 954 forintos, tehát mindent figyelembe véve 656 348 forintos kifizetést ünnepelhetett.
Egy budapesti tippmix-játékoshoz kapcsolható a hét egyik legkiemelkedőbb élő szelvénye, akinek a 4-es kötése 3 900 forintos tétre prezentált 397 104 forintos nyereményt.
A TippmixPrón is születtek remek fogdáskötések. ezek sorából egy 6/8-as kombinációval foglalkozunk első körben, amely 50 forintos alaptétre – 1 400 forintos össztétre – jelentett 421 545 forintos számlagyarapodást, pedig egy rontott tippet is tartalmazott.
Labdarúgás Nantes - Monaco Szögletek Száma 9-11 2,79 Nyertes
Labdarúgás Roma - Hellas Verona Szögletek Száma 9-11 2,78 Nyertes
Labdarúgás Brighton - Tottenham Szögletek Száma 9-11 2,77 Nyertes
Labdarúgás Barcelona - Ath. Bilbao Szögletek Száma 9-11 2,82 Nyertes
Labdarúgás Nantes - Monaco Pontos Végeredmények Monaco 2:1, 3:1, 4:1 4,30 Nyertes
Labdarúgás Roma - Hellas Verona Pontos Végeredmények Roma 2:1, 3:1, 4:1 4,00 Nyertes
Labdarúgás Brighton - Tottenham Pontos Végeredmények Tottenham 2:1, 3:1, 4:1 5,75 Vesztes
Labdarúgás Barcelona - Ath. Bilbao Pontos Végeredmények Barcelona 2:1, 3:1, 4:1 3,70 Nyertes
Egy másik tippmixpro-fogadó 1 000 forintos kockázatvállalás mellett adta fel döntetleneken alapuló 5-ös kötését, amely tökéletességéből eredően végül 234 823 forintos nyereménnyel járt együtt.
Labdarúgás Al-Masry - National Bank Of Egypt Sc 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Modena - Triestina 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás Pontedera - Carrarese 1X2 Döntetlen 2,68 Nyertes
Labdarúgás Mafra - Cova Piedade 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Rizespor - Kasimpasa 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
A tippmix-, és tippmixpro-kínálatok legnépszerűbb fogadási eseménye a vizsgált időszakban a Fulham – Leicester angol élvonalbeli bajnoki volt, 658 415 megkötött fogadással – ahol adatunkba belekalkuláltuk a kiegészítő lehetőségekre tett tippeket is. A Wolverhampton – Arsenal PL-csata 651 437 tippmix-szelvényen szerepelt, a Betis – Osasuna spanyol bajnoki pedig 598 573 fogadáskötést generált. Élmezőnyünket 2 további PL-találkozó teszi teljessé: a Leeds – Everton találkozó 571 ezernél is több alkalommal sarkallta tippelésre a játékosokat, miközben a Liverpool – Brighton angol bajnoki 565 ezret meghaladó fogadási számmal járt együtt.
A Betis – Osasuna spanyol élvonalbeli párharc 100,81 millió forint kifizetését biztosította, ezzel a legtöbb kifizetett nyeremény toplistáját az élen zárta – adatunkba itt is figyelembe vettük a kiegészítő lehetőségek révén nyert összegeket is. AManchester Utd. – Southampton PL-találkozó 97,71 millió forinttal gazdagította a jól tippelőket, az Internazionale – Juventus olaszországi kupaelődöntő pedig 93,07 millió forintos nyereménnyel párosult. a Wolverhampton – Arsenal angol bajnoki közel 76 millió forintos kifizetést generált, míg a Porto – Rio Ave mérkőzés 65 millió forintot meghaladó nyereményt jelentett a fogadóknak.
Közel 160 ezer helyes tipp érkezett a Ferencváros újabb Nb I-es sikerére, amelyet ezúttal a derbin, az Újpest vendégeként aratott a zöld-fehér együttes. A Fradi meglehetősen sima, 4-0-s sikere 1,40-es záró oddsot ért, de fogadási érdekességek sorából nem hiányozhat a „hendikep 1:0” fogadási lehetőségre beérkezett tippek elemzése sem: a játékosok 71 százaléka remélt legalább kétgólos vendég győzelmet, 2,01-es szorzóért.
A Manchester Utd. két gyengébb mérkőzés után stílusosan javított a Premier League-ben, a Southamptont verve 9-0-ra - majdnem 230 ezer jó tipp érkezett a hazai győzelemre, 1,45-ös nyereményszorzóért. a „Lesz kiállítás?” piacra „Igen”-t fogadók már a 2. percben megnyugodhattak, hiszen már ekkor villant a vendégek játékosának, Alexandre Jankewitznek a piros. Mindez 4,95-os oddsot eredményezett a jól tippelőknek.
A Spanyol Kupában továbbjutott a Sevilla és a Barcelona is. Előbbi gárda egyszerűbben, az Almería vendégeként 1-0-ra győzve, a beérkezett tippek 90 százalékát jóvá téve, 1,38-as szorzó mellett, a Barcelona ugyanakkor szenvedett, a 88. percig 2-0-s hátrányban volt. Azonban a katalánok végül döntetlenre mentették a meccset, és a hosszabbítás után 5-3-ra múlták felül a Granadát. A rendes játékidő döntetlenjére több ezer helyes tipp érkezett, 4,80-as záró oddsért. Mindhárom bajnokesélyes csapat kapott gól nélkül nyerte meg a maga találkozóját a francia élvonal hétközi fordulójában. A Lyon a Dijont verte 1 góllal, amit a beérkezett tippek 90 százaléka várt – 1,24-es nyereményszorzóért. A Lille 3-0-s diadallal távozott a Bordeaux stadionjából, a végkimenetelre közel 140 ezer helyes tipp köttetett, 1,97-es szorzóért, míg a Paris SG hazai pályán, 3-0-ra győzött a Nimes ellen. A címvédő sikerében sokan annyira bíztak, hogy háromgólos hazai győzelmet tippeltek: a „Hendikep 0:2” fogadási lehetőségnél ez majdnem 11 ezer jó tippet jelentett, 2,02-es nyereményszorzóért.
A hétfő esti portugál rangadót a Sporting CP nyerte 1-0-ra, a Benfica kárára. Ezzel a Benficával szemben már 9 pont az előnye, és továbbra is veretlen a listavezető. A hazaiak sikerét a beérkezett tippek 33 százaléka várta – 2,82-es nyertes oddsért. A labdarúgó Olasz Kupa Internazionale – Juventus (1:2) elődöntőjének 1. mérkőzését választottuk kiemelt eseménynek, amelyre az „1X2” piacon kötött fogadások 25 százaléka volt helyes, 2,88-as nyertes odds mellett. A „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” fogadási lehetőségre tippelők 99 százaléka örülhetett 2,46-os nyereményszorzónak, míg a „C. Ronaldo szerez gólt?” sorra beérkező tippek 1,80-as szorzót értek.
Az Olasz Kupa Internazionale – Juventus mérkőzése a legmagasabb nyerő oddsok taglalásakor is főszerephez jut, ugyanis a párharc „Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény” piacának helyes tippje („Juventus 2:1/ Juventus 2:1”) 100,00- s szorzót jelentett a fogadóknak.
Az alpesi-sízők Világkupa-sorozatának Garmisch Partenkirchenben rendezett állomásán a női szuper-óriásműlesiklás 2. versenyét Lara Gut-Behrami nyerte, amire az outright fogadások között tippelők 51 százaléka számított. Az ezért járó legmagasabb odds 1,96-os, a záró szorzó pedig 1,76-os volt.
A labdarúgó NB I-ben újra pontokat hullajtott a Fehérvár, ezúttal a Mezőkövesd elleni hazai találkozón jegyezve váratlan 0-0-t (a végkimenetelre tett 153 896 tippből 19 929 volt jó, 4,40-es szorzóért). A női kézilabda-bajnokság csúcsderbijét, a 6 gólos hazai sikerrel záruló Győr – FTC párharcot is megtaláljuk magyar események között (a 48 515 fogadás több mint 50 százaléka lett makulátlan, 1,25-ös odds mellett), ahogy a honi férfi kosárlabda NB I Atomerőmű – Szombathely találkozóját is, amely 9 pontos vendégsikerrel ért véget (a találkozó nyertesére leadott 4 903 tippből 4 337 volt jó, 1,60-as nyereményszorzót érve).
fortunaveb
hírek innen, onnan
A Netflix mestermű thrillere véget ért, de a rajongók még reménykedhetnek
A Netflix egyik legsikeresebb thriller‑sorozata 2025-ben elérkezett a végéhez, ám a rajongók számára mégsem zárult be teljesen az ajtó.
Alvás-válás a boldogságért: Miért választ egyre több pár külön ágyat?
Sokan még ma is gyanakodva néznek azokra a párokra, akik nem osztoznak a közös matracon, pedig a „sleep divorce”, vagyis az alvás-válás...
Gázolt a vonat Balatonszárszón
Elütött egy embert a vonat Balatonszárszón pénteken késő este - közölte a katasztrófavédelem.
A karma soha nem felejt: íme a sötét átok, amit életek óta cipelsz a csillagjegyed miatt
Mindenki életében ott lapul egy láthatatlan teher, amely formálja a sorsát. Vajon te szembenéztél már a sajátoddal?
Te tudod, mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen? Ezt árulja el a minőségről
A bolt hűtőpultjában sorakozó csirkemellek első ránézésre tökéletesnek tűnnek, de egy apró részlet sokkal többet elárulhat, mint...
Marilyn Monroe ezt az egy dolgot minden partnerétől elvárta az ágyban: nem mindennapi kérése volt a dívának
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Mariah Carey olaszul énekelt, az elnököt Valentino Rossi utaztatta villamossal a téli olimpia megnyitóján – galéria
Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok...
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Csak heti egyszer beledobom a lefolyóba és azonnal megszűnik a kellemetlen szag és a dugulás
Hetente egyszer ezt tedd a lefolyóba, és búcsút inthetsz a szagoknak és dugulásoknak!
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme...
Szexuális és fizikai bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség szekszárdi gyermek befogadó otthonban
Egy másfél éves gyereket is megverhettek.
Történelmi siker: sosem látott csapat jött létre Magyarországon
Sosem látott sikereket érhet el a magyar csapat.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


