A Tamási Galériában állít ki a Miszla Art

A Tamási Galériában mutatkoznak be a Miszla Art I. Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion tagjai, a szerdán nyíló kiállításon az alkotóház 2011 nyarán készült terméséből láthat válogatást a közönség.


A szimpozion tizenegy alkotójától mintegy negyven festményt, grafikát és plasztikát tárnak az érdeklődők elé - mondta az MTI-nek Nagy Gábor festőművész, az alkotóház képzőművészeti vezetője.

A február 12-ig látható tárlat - amelyen két Munkácsy-díjas festőművész, Mayer Berta és Végh András mellett két német és egy szerb művész is jelentkezik Miszlán készült műveivel - a szimpozion kulturális és stiláris sokszínűségéből ad ízelítőt a lírai absztrakttól a figurális festészetig - jegyezte meg a kurátor.

Mint mondta, Kovács Lehel sepsiszentgyörgyi festőművész fotószerű újrealista, a német Ralf Klement és Stefan Wehmeier expresszív jegyeket viselő alkotásokkal jelentkezik, Nádas Alexandra a szentendrei iskolához kötődő, lírai konstruktivista műveket állít ki, Mayer Berta kompozíciói pedig a pop-art elemeit idézik.

A Tolna megyei község helyreállított barokk kúriájában működő Miszla Art alkotóház 2011 júniusában első ízben rendezett képzőművészeti szimpoziont, amely eddig Csongrádon és a fővárosban mutatkozott be. A képzőművészeti vezető arról számolt be, hogy ötéves programjuk szerint a szimpozion a Kárpát-medence egész területéről és Nyugat-Európából várnak alkotókat, valamint lehetőséget adnak fiatal képzőművészeknek is alkotómunkára.

 

mti











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?





0