Ezt olvasta már?


A bevállalósok futama

V. Média Regatta: a Világgazdaság és a szallas.hu végzett az élen

Végre egy igazi, szeles túrafutamon van túl a VI. Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat mezőnye. Az aligai futamon, melyen 81 hajó indult, most az igazán jó vitorlázók nyertek, ugyanis az erős szélben a gyakorlati vitorlázó tudásé volt a kulcsszerep.

A futamon, mely egyben az V. Média Regatta volt egyben, egy érdekes mágia vagy kísérlet is főszerephez jutott…

Az erős szeles menők versenyének nevezte a szombati aligai túraversenyt Dániel Gábor. A versenyigazgató elmondta: erős háromnegyedes széllel rajtolt a mezőny, s mivel itt nincs három perces szabály, a mezőny többsége azonnal spinakkert húzott. Az első hét kilométeres szakaszt háromnegyed szélben gyorsan megtették a versenyzők, majd a következő nyolc kilométeres cirkáló szakaszban szerepet játszott a széltaktika is. Ezután elkezdett erősödni a szél, közel 50 kilométeres óránkénti sebességet is elérte, itt kényszerült kiállni a versenyből az addig vezető Gardazzura is. A harmadik, hátszeles szakaszt az igazán jó hajók hátszélvitorlával tették meg.

Volt néhány vitorlaszakadás, figyelmetlenségből akadó ütközés is a futam után, de így is 64 hajó teljesítette a versenyt. Dániel Gábor szerint ezen a futamon a technikai tudás volt a döntő.

- Eddig életemben mindössze egy teniszversenyt nyertem, most pedig egyből két érem is itt lóg a nyakamban – értékelt Újvári Miklós, a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Pilsner Úr fedélzetén először vett részt a Média Regattán, s mindjárt meg is nyerték azt, illetve a Yarstick II. osztályt is Ligeti Zoltán kormányzásával. Nagy volt tehát a boldogság, igaz, Újvári Miklósnak saját bevallása szerint nem volt könnyű betartani a rá kiszabott feladatokat, mely szerint legyen csendben, ne mozogjon, és figyelje az időt. A Világgazdaságot tízen képviselték, igaz, egyikük sem vitorlázik, de nagy harci szellemben végig lelkesen drukkoltak. A főszerkesztő szerint egy ilyen alkalom arra igazán jó, hogy a média tudósításain keresztül mind többen megismerhessék és megszeressék ezt a nagyszerű sportot, kikapcsolódást.

A Média Regattán többek között az Origo, a zipp.hu, a Népszava, a nol.hu, az Explorer Magazin, a Yacht Magazin- Juventus Rádió közös csapata is részt vett.

A versenyen nem csak az erős szél, hanem az ismert mentalista, Danny Blue is szolgáltatott izgalmat. Danny ugyanis a két évvel ezelőtti foci világbajnokság után a Regatta eredményeit is megtippelte. Nagy - és persze kissé kétkedő- nyilvánosság előtt még reggel dobozba zárta, lelakatolta a végeredményt, a kulcsot a verseny egyik főrendezőjére bízta. A dobozt a mindenki által egész nap jól szemmel tartott rendezvénysátor egyik tartó oszlopára húzta fel. Az eredményhirdetés után persze mindenki izgatottan várta a „csodát”, mely be is következett. Danny ugyanis eltalálta a végső sorrendet, s még azt is, hogy a Gardazzura technikai hiba miatt kiállni kényszerül… A résztvevők pedig azóta is csak találgatnak, hol van itt a trükk…

A versenysorozat idei negyedik futama vasárnap két pályaversennyel zárult, melyen csaknem 50 hajó vett részt.

EREDMÉNYEK

Yardstick I.

1. Kék Fény (kormányos: Hajdu Róbert)

2. 8One (Kulcsár Sándor)

3. Lábad X (Lábadi Zsolt)

 

YS II.

1. Világgazdaság- Pilsner Úr (Ligeti Zoltán)

2. Origo- La Vella (Tisóczky Ferenc)

3. Player.hu- Dolce Vita (Novák Csaba)

 

YS III.

1. Süvölvény (Dr. Mikó Dénes)

2. Slim Jim (Kövendi Dénes)

3. Hablaty (Stankovics Réka)

 

Média Futam:

YS. I. 1.helyezett: Szallas.hu- Fram (Nagy Albert)

YS II. 1. helyezett: Világgazdaság- Pilsner Úr

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Élete egyik legnehezebb szerepére készül: az Esőember autista főhősét alakítja Csonka András

Csonka András egy különleges, saját személyiségét idéző süteményt kapott, amely játékos önkritikával reflektál a színész eddigi...

Vitézyék új útvonalat nyitnak: óriási változás jöhet a határon

Átépíti a kormány a Hercegszántó–Béreg közúti határátkelőt, amely így a nehézteherforgalom előtt is megnyílhat. A fejlesztés...

Veszélybe került a magyarok fogászati ellátása? Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány

Fogászati munkacsoportot alakít a kormány a közfinanszírozott fogászati alapellátás problémáinak megoldására

Megtalálták az Ozora Fesztiválról eltűnt fiatal holttestét, a rendőrség is megerősítette a tragédiát

A fesztivál közösségi oldalán vasárnap tudatták a hírt, mint írták kollégát és közösségük tagját veszítették el.

Ez az 5 félelem gyötri leginkább a kismamákat a dúla szerint: nem csak a fájdalomtól tartanak

A szakértő elárulja, milyen rejtett szorongások nehezíthetik meg a vajúdás folyamatát.

Kilőtt a klímapánik Magyarországon: egy hónap alatt fordult meg a közhangulat

Soha nem látott tempóban ugrott meg a klímaváltozás miatt aggódó magyarok aránya: egyetlen hónap alatt 16 százalékponttal nőtt azok...

Földtörvény, vadkár, vagyonadó: komoly változásokról beszélt az agrárminiszter

Bóna Szabolcs a földszabályozás átalakításáról, a nagyvadállomány csökkentésének szükségességéről és a tervezett vagyonadó...

Spiró György, Bartis Attila, Tóth Marcsi és sokan mások a PécsLIT Irodalmi Fesztiválon

Jó szokásához híven idén is a magyar kortárs irodalomra koncentrál a szeptember 7-én, vagyis hétfőn kezdődő PécsLIT Irodalmi...

Az edzők egyöntetűen állítják: „A lépcsőzés hatszor előnyösebb, mint egy másik edzésforma, és már egyetlen egyperces alkalom is jótékony hatással jár”

Milyen hatással van a lépcsőzés a szervezetre? Kutatások szerint már napi néhány perc is számíthat. Mutatjuk a lépcsőzés legfontosabb...

Így vonzod be a kártevőket a kertedbe anélkül, hogy észrevennéd

A kártevők elleni védekezés nem feltétlenül jelent folyamatos harcot. Sokkal inkább arról szól, hogy a kertet olyan egyensúlyban tartsuk,...

Hatalmasat nőtt Stohl András ritkán látott unokája, a 3 éves Róza tündéri a friss fotókon

Stohl András legidősebb lánya, Stohl Luca csak ritkán enged bepillantást kislánya mindennapjaiba, most azonban kivételt tett. A nyár...

0

Sport

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

0