Ezt olvasta már?


A harmadik mérkőzés jön a döntőben, bajnok lehet a Sopron

Csütörtökön este 20 órától Szekszárdon folytatódik a harmadik mérkőzéssel a bajnoki döntő párharc. A Sopron Basket 2-0-s előnnyel rendelkezik, egy újabb győzelemmel megszerezné a bajnoki címet.

Sok mindenről szólt az elmúlt pár nap a bajnoki döntő kapcsán. Ez a beharangozónk csak és kizárólag a játék részével foglalkozik a párharcnak. Azzal a játékkal, melyben az előzetes várakozásokhoz képest lényegesen nagyobb soproni fölény mutatkozott az első két meccsen. Az Euroliga menetelés lendületével szerepelve minden fontos elemben riválisa fölé nőtt a címvédő. Gyakorlatilag a második találkozó második negyedének egy hullámvölgyét leszámítva végig a Sopron akarata érvényesült a pályán.

Az előzőekben leírtakat remekül szemlélteti a mezőnymutató, ahol az első meccsen 48 kísérletből 25, míg a másodikon 49 kísérletből 23 lett sikeres soproni oldalon. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mindkét összecsapáson nyerte a lepattanócsatát Roberto Iniguez együttese és az eladott labdák száma 11, illetve 12 volt, akkor remekül kirajzolódik a címvédő teljesítménye. Ezek ugyanazok a számok, amiket az évad legfontosabb és legjobban sikerült nemzetközi meccsein láttunk. Az nem lehet kérdés, ha ezt pályára tudja tenni a Sopron, akkor a szűkösebb rotáció és az idei tavasz brutális terhelése ellenére óriási favorit.

A Szekszárd szempontjából elsősorban a támadójáték miatt lehet hiányérzet. Ha azt nézzük, hogy eddig 80 játékperc ment le a döntőből, akkor úgy 45-50 percben érvényesülhetett az védekezésben, ami alapja lehet egy sikernek. Ugyanakkor támadásban az első meccsen 58-ből 19, a másodikon 54-ből 16 kísérlet lett sikeres. Ennek megfelelően hiába tudott mindkét találkozón több támadólepattanót szerezni a Szekszárd és hiába volt mindkét alkalommal több szerzett labdája (ez az a két elem, ami az egész évadban meghatározta az eredményes játékát), még igazán szoros végjátékra sem mutatkozott esélye.

Egy évvel ezelőtt hasonló helyzetben lépett pályára saját közönsége előtt a Szekszárd. Akkor kiválóan kezelte az „életben maradás” terhét. Szinte extázis-közeli állapotban játszva született meg az emlékezetes kétszeri hosszabbításos siker. Idén is az lesz a legnagyobb kérdés, mint a tavalyi hasonló szituáció kapcsán, hogy képes lesz-e egy ilyen extra erőbedobást hozó felfokozott állapotot előidézni a csapat és a közönség. Ha abból a mederből nem tudja kimozdítani a játékot a Szekszárd, amiben az első két meccs haladt, akkor nem lesz győzelmi esélye.

A Sopron abból a szempontból jó helyzetben volt az első két találkozón, hogy érkeztek kiemelkedő egyéni teljesítmények. Az első felvonás alkalmával Jelena Milovanovic remekelt, míg a másodikon Yvonne Turner-től jöttek olyan villanások, amivel kisebb megakadások után tovább tudta lendíteni a társait. Szekszárdon akár az Európa Kupában, akár a Magyar Kupa fináléjában akkor születtek az igazán nagy sikerek, amikor a csapatteljesítményben megmutatkozó erények mellett egy-egy klasszis egyéni produkció is megjelent. Jó példának elég a döntő második meccsére gondolni, ahol a félidőben úgy vezetett 26-25-re a Szekszárd, hogy ott volt egy 11 pontos Teja Oblak. A második félidőben már nem jött senkitől ilyen extra.

Ha szóba került a második meccs első félideje, akkor az a szakasz nyilvánvalóan a Sopronnak is figyelmeztető jel. A teljesítőképesség határán van a keret és még egy olyan hullámvölgy, amit akkor tapasztalhattunk, akár végeredményt is befolyásolható lehet. Ebből a szemszegből nézve is, a Sopronnak sem lehet más a célja csütörtökön este, mint a győzelem. Érdekes és izgalmas mérkőzésre készülhetünk. Bízzunk benne, hogy a játék lesz a főszereplő és az elmúlt napok történései után ismét arról beszélhetünk, hogy milyen remek teljesítményeket, milyen taktikai változtatásokat, milyen statisztikai érdekességeket figyelhettünk meg. Egy döntőnek ez lenne a sava-borsa.

 

forrás: wbasket.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?

Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...

Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó

Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.

Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem

Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.

Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók

Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...

„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól

Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...

Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát

Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...

7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen

Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót.

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?

Grönland: lépett az egyik hitelminősítő, erre számítanak

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges...

Chris Hemsworth új filmje az év egyik legnagyobb durranása lehet

A Crime 101 című bűnügyi thriller még meg sem érkezett a mozikba, de máris az év egyik legjobb filmjeként emlegetik.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0