Ezt olvasta már?


A jövő héten elfogadhatja a távközlési adóról szóló javaslatot az Országgyűlés

Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására.

   A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita.

    Hétfőn Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter eskütételével kezdődik az ülésnap, majd a napirend előtti felszólalások után döntenek a távközlési adóról és a médiaszolgáltatásokról és sajtótermékekről szóló törvények napirendre vételéről. A  parlament hozzájárulása esetén még hétfőn kora este megkezdődhet a két javaslat általános vitája, előbbi összesen hat, míg utóbbi 4 óra 20 perces időkeretben. Az előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokról kedden mondhatják el véleményüket a képviselők, a pénteki ülésnap összehívása esetén pedig a két javaslathoz benyújtott módosító indítványokról szavaz a Ház, de változtatás hiányában akár a zárószavazásra is sor kerülhet. 

    Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint a  távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. A kormány tervei alapján az adó a magánszemélyekre vetítve havonta legfeljebb 700 forint, a cégeknek pedig maximum 2.500 forint lehet. A távközlési cégekre kivetett adótól az idén 30 milliárd forintos, jövőre pedig 52 milliárd forintos bevételt vár a kormány.

    Az Országgyűlés az első ülésnapon állást foglalhat a gyöngyöspatai konfliktusban is, az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság jelentésének elfogadásával. A parlament emellett módosíthatja a fogyasztóvédelemről szóló törvényt is.

    Kedden az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kezdődik általános vita. Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter salátatörvény-javaslata az ágazat számos pontján hajtana végre változtatásokat, így megvalósulhat például a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelése, továbbá egyszerűsödhet több szociális ellátás, köztük a táppénz elbírálása. A második ülésnapon emellett tíz korábban kezdett előterjesztés tárgyalása folytatódik, részletes vitát tartanak egyebek mellett a jegybanktörvény módosításáról, valamint a szélsőségesség elleni fellépésről szóló szocialista indítványról.

    A szerdai ülésnap az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló javaslat általános vitájának megkezdésével indul, ami azt jelenti, hogy a kormány képviselője, valamint a frakciók vezérszónokai fejthetik ki véleményüket a javaslatról, míg a többi képviselő várhatóan csak jövő héten szólhat hozzá a kabinet elképzeléseihez. Az előterjesztés alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. 

    A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslatról, amelyben a kormány azt kezdeményezi, továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.

Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.

Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós

Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.

Kapitány István új részleteket jelentett be az 500 milliárdos EU-s energetikai fejlesztésekről

Okosmérők telepítése és nagyszabású hálózatfejlesztés is szerepel a tervek között.

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0