Ezt olvasta már?


A legnépszerűbb, de a legtöbbet bírált is Ferenc pápa

Támogatottsága miatt a legnépszerűbb, az őt érő kritikák miatt viszont az egyik legtöbbet bírált pápának számít a négy évvel ezelőtt, 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az egyházfő első négy esztendejét értékelő hétfői olasz sajtóértékelések szerint. - Pécsi Napilap -

Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség vezetője a Corriere della Sera napilapban hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa "misszionáriusként az evangélium iránti szimpátiát" terjeszti. Igazi latin-amerikai papként a kereszténység vonzó üzenetét hirdeti, ami határok nélküli, globális, nem védekező, nem kisebbségi keresztény szemléletet jelent. Ezt szolgálja az általa használt, a mindennapi élethez közelebbi, "kevésbé egyházi" nyelvezet is.

Kritikusai szerint támogatottsága nagyobb az egyházon kívül, mint belül, az egyházfőt követő hívők "széles tábora" szerint Ferenc pápa "legenda", aki felrázza az egyházat és változásokat követel. A cikkíró úgy látja, pápával szemben nem volt még ekkora ellenállás az egyházban, mégis Ferenc pápa egyházvezetési pozíciója erős, és fellendítette a Vatikán nemzetközi diplomáciai szerepét is.

Riccardi szerint Ferenc nem a katolicizmus falai mögötti menedéket keresi, "a nyílt tengeren való hajózásban hisz azzal a meggyőződéssel, hogy a keresztények lelkiismerete és az alázatosak hite a jövő iránytűje". Riccardi szerint a pápaság meglepetéseinek nincsen vége: ettől tartanak Ferenc bírálói, és ebben bíznak támogatói.

Az Il Fatto Quotidiano szerint Ferenc pápa "pop-egyháza" túl tetszetős. Ferenc nagy reformer, törést okozó gesztusok és beszédek pápája, de figyel arra, hogy ne kérdőjelezze meg a dogmát - írta az újság, hangsúlyozva, hogy a pápai lakosztály helyett a vatikáni Szent Márta-házban élő, irgalmasságot, befogadást hirdető egyházfő ugyanúgy nyitott az egyház legkonzervatívabb, mint legliberálisabb csoportjai felé, jóban van a "szuperputyinista" Kirill moszkvai pátriárkával, párbeszédet folytat az ateistákkal, nyit az elvált hívők felé, de egy sorral nem változtatta meg az egyházi doktrínát, nem reformálta meg a kúriát, nem zárta be a vatikáni bankot, nem nyitott a nők és a melegek felé.

Ferenc pápában "mindenki azt találja meg, amit keres": a bátor forradalmárt vagy az egyház hű vezetőjét - áll a cikkben, amely megjegyzi, a pápát azonban lehetetlen kritizálni, mivel a világmédia rögtön védelmébe veszi, és a Vatikán "ármánykodó udvarnokai" cselszövéseivel magyarázza a vádakat.

"Ferenc pápaságának titka éppen az, hogy rendkívül intelligensen képes cselekedni az ellentétek között, mindenkit más és más üzenettel győzve meg, konzervatívokat és progresszívokat egyaránt, az elsőket az elmaradt reformokkal nyugtatja meg, az utóbbiakat az apostoli palotákból érkező új szavak lelkesítik" - írta az Il Fatto Quotidiano, azt kérdezve, hogy a "mindenki pápája" szerep álszentség-e vagy ügyes politikai stratégia.

A napilap válasza szerint Ferenc pápa inkluzív magatartása egyrészt személyiségéből ered, másrészt korunk kultúrájából, amely lehetővé teszi, hogy az egyház vezetője a szembenálló felek között közvetítő, ökumenikus szellemiséget képviseljen.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Búcsút inthet Magyarországnak a BYD? Kiszemelték az új helyszínt, itt épülhet az európai gigagyár

Miközben Magyarországon bizonytalanság övezi a BYD szegedi beruházását, a kínai vállalat már egy új európai bázis, egy portugáliai...

Jaj a lengyeleknek

Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.

Trump miniszterek leváltását tervezi, a kabinetfőnökét már kirúgta a súlyos vereség után

A félidős választásokon elszenvedett súlyos vereség után Donald Trump elnök a kormányában is személyi változásokat tervez.

Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok

Kevesebb mint felére csökkent az üdítőitalok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon.

A vezetői koncepciók alapján döntöttek a tankerületi igazgatókról

A hatvan tankerületi központból 55 élére választott új vezetőt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Klebelsberg Központ...

Trump szerint az Egyesült Államok percek alatt kiiktatott egy kisebb légvédelmi rendszert Iránban

Az amerikai hadsereg először mért csapásokat Iránra azóta, hogy a republikánusok súlyos vereséget szenvedtek a félidős választásokon.

Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának szombati bejegyzése szerint a vonatok tetejére való életveszélyes felmászásokat is igyekeznek...

A fejében hallott hangok buzdították Trump megölésére, merénylet készült az amerikai elnök ellen

Merényletet tervezhetett Donald Trump ellen egy venezuelai férfi, közben amerikai csapás érte Iránt.

Dagad a Fradi pénztárcája: százmilliós bevételt hozott a milánói meccs

Anyagilag is nagyon jól jár a Ferencváros a csütörtöki UEFA-meccsel, de ha a csapat egyenes ágon továbbjutna, az újabb biztos 1,75 millió...

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán...

Az RTL keresi a nemzet hülyéjét – Ez a 12 magyar híresség vállalta a megmérettetést

A rendhagyó versenyben 12 ismert szereplő ül vissza az iskolapadba.

Véget ért Mészáros Zsófia megbízása a közmédiánál

Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál, amelyet júliusban vállalt el az intézmény átalakításának...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarországon november 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáb

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0