Ezt olvasta már?


A londoni filmfesztiválon is versenybe száll a Napszállta

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje Velencét és Torontót követően a 62. Londoni Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott.


A rövidfilmes versenyprogramban szerepel Bucsi Réka Solar Walk című animációs filmje, amely a Berlinalén megkapta az Audi Short Film Award nevű elismerést.

A nemzetközi filmkészítés gazdagságát szemlélteti a Brit Filmintézet (BFI) által szervezett londoni filmfesztivál, amelyen idén 225 filmet mutatnak be, köztük olyan neves rendezők játékfilmjeit, mint Barry Jenkins, Steve McQueen, Timothee Chalamet, a Coen-testvérek, Alfonso Cuarón vagy David Lowery.

Mint Tricia Tuttle, a fesztivál művészeti igazgatója csütörtökön elmondta, az október 10. és 16. között zajló idei Londoni Filmfesztivál alkotásainak 30 százalékát női rendező készítette. Köztük lesz Marielle Heller Can You Ever Forgive Me? című alkotása Melissa McCarthyval a főszerepben.

A fesztiválon - amely Steve McQueen Nyughatatlan özvegyek című filmjével nyílik meg, és a legendás komédiásduó, Stan és Pan élethosszig tartó barátságát bemutató Stan & Ollie című filmmel zárul - 21 film világpremierjét, kilenc nemzetközi premierjét és 29 európai premierjét tartják.

Tuttel hangsúlyozta, hogy idén számos olyan filmet mutatnak be, amelyek a szezon nagy filmdíjainak várományosai lehetnek. Köztük lesz Barry Jenkinsnek, a Holdfény rendezőjének If Beale Street Could Talk című filmje, a Coen-testvérek Ballad of Buster Scruggs című alkotása, vagy Timothee Chalamet Beautiful Boy című filmje.

Alfonso Cuarón, aki Gravitáció című filmjéért 2014-ben elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, Roma című filmjét hozza a fesztiválra. Londonban lesz a bemutatója Mike Leigh 19. századi drámájának, a Peterloo című filmnek, és a világpremierje Peter Jackson első világháborús dokumentumfilmjének, a They Shall Not Grow Old-nak.

A versenyprogramba csupán 10 alkotást hívtak meg, Nemes Jeles László filmje mellett mások között David Lowery The Old Man and The Gun című alkotását Robert Redford főszereplésével, Karyn Kusama Destroyer című filmjét Nicole Kidmannel a főszerepben és a locarnói filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó díjat elnyert Tarde papra morir joven (Túl késő meghalni fiatalon) című chilei-brazil-argentin-holland koprodukciót Dominga Sotomayor rendezésében. Szerepel a versenyprogramban a több magyar koprodukciós filmet is jegyző Peter Strickland új alkotása, az In Fabric is.

A díjakról döntő zsűri elnöke A szoba című filmet is jegyző Lenny Abrahamson lesz. A londoni filmfesztivál 2009-ben bevezetett rangos versenyprogramjában mindeddig egyetlen magyar film szerepelt, a Saul fia 2015-ben.

Napszállta című új filmjében Nemes Jeles László nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A film operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi - olvasható a Filmalap közleményében.

A forgatókönyvet közösen a rendezővel Clara Royer és Matthieu Taponier írta, utóbbi egyben a film vágója is. A Napszállta a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

Bucsi Réka Solar Walk című filmje a dán Aarhus Jazz Orchestrával való együttműködésből született, és a viborgi animációs műhelyben készült egy nemzetközi csapattal: francia, amerikai, dán kollégákkal. Bucsi Réka úgy festette le rövidfilmjét, mint egy galaktikus utazást, egy űrbéli történetet.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0