Ezt olvasta már?

Kormányszóvivő: a csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műso...

0

A rock királynője

Bár még több hónap, mire vászonra kerül (november elején) a világhírű rock együttesről szóló film, már két előzetes is elérhető a Youtube-on.


hirdetés

A film a Queen alakulásától feloszlásáig tartó 20 évet öleli fel, a középpontban az együttes frontemberének, Freddie Mercury-nak sajátos élete áll. A Bohemian Rhapsody címet viselő biopic-et (önéletrajz) Bryan Singer kezdte el rendezni, a forgatást kísérő botrányok miatt azonban távozni kényszerült. Ezt követően a direktori székbe Dexter Fletcher-t (Eddie, a sas) ültették. A főszerepben Rami Malek Emmy díjas színész, az előzetesek alapján feltűnően jó alakítással.

A Queen együttes 20 éves fennállása alatt több mint 700 koncertet adott világszerte. Az alakulást megelőzően Brian May és Roger Taylor, az együttes későbbi szólógitárosa és dobosa együtt zenéltek a Smile nevü zenekarban. A Smile feloszlását követően Freddie Mercury, majd később John Deacon is csatlakozott a csapathoz, ezzel megalakult a Queen. A kirobbanó sikert a majdnem hat perc hosszú, opera szekciókkal teletűzdelt Bohemian Rhapsody címü daluk hozta meg. Ezt követően nem volt megállás, sikert sikerre halmoztak, a Queen elfoglalta a rock képzeletbeli trónját! A zenekar feloszlását Mercury 1991- es halála okozta. Az énekes AIDS-ben halt meg, betegségét a halála előtti napig titkolta a nagyközönség elől. A megcsonkult együttes 1995-ben kiadta a Made in Heaven lemezt, amely a régi felvételek újrafeldolgozását tartalmazta, ezt követően végleg feloszlottak. Emlékük a mai napig él rajongóikban, valamint nagy hatással voltak számos későbbi zenészre, zenekarra is.

 

Zsombéki Luca







0

hírek innen, onnan

A jelen kérdéseire a múlt nyújthat választ

A paraszti társadalom felszámolását feldolgozó vándorkiállítás vette kezdetét.

Szörnyethalt egy ember, lezárták a 4-es utat

Halálos baleset történt a 4-es számú főút 80+500-as kilométerszelvényében, Abony külterületén, ahol egy kamion és egy...

Rendkívül alacsony a Duna vízszintje: 41 centit mértek

Újabb alacsony vízállási rekord született a Dunán, Budapesten az új rekord 41 centiméter, érdemi csapadék továbbra sem várható -...

Újabb bankot vásárolhat az OTP, közeleg a bejelentés?

Piaci információk szerint hamarosan újabb taggal bővülhet a hazai bank hálózata.

Mészáros Lőrinc heteken belül viszi a TV2-t, Vajna megy a süllyesztőbe

A 444 információi szerint még idén átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata....

Kergemarhakór tört ki Nagy-Britanniában

Kergemarhakór jelenlétét állapították meg az Északkelet-Skóciai Aberdeenshire tartományban található farmon. A betegséget egy halott...

Szintet lép a cégeivel Orbán Viktor gázszerelője

Mészáros Lőrinc nagyvállalatai egyesülnek, cél a régiós növekedés.

Tiszta kézzel a kiegyensúlyozott médiáért - így tömi feketepénzzel a sajtóját a Jobbik

Feketepénzekkel tömte ki saját médiumát a Jobbik közölte az Echo TV Híradója a párthoz közelálló N1TV volt főszerkesztőjére...

Guy Verhofstadt szerint Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni

Interjút adott a 168 Órának Guy Verhofstadt. A Magyaroroszágot rendszeresen gyalázó politikus most is hozta a kötelezőt, és a lapnak azt...

Elképesztő utazás után került haza a félszemű macska

Több mint 350 kilométert utazott egy teherautó aljába szorult a 12 éves kandúr. Először azt hitték, elütötték.

0

Sport

Jegelte az Atlético világsztár kapusát, távozik a szövetségi kapitány

A szlovén válogatott még nem nyert mérkőzést a Nemzetek Ligájában.

Lothar Matthäus: a legenda, aki pályamunkás sem lehet Münchenben

Magyar szövetségi kapitányként kinevették, pedig a brazilokat is Budapestre hozta. Egy meg nem értett zseni élete.

Király Gábornak is tudnia kell, mikor kell valamit abbahagyni

Az NB I utolsó helyén áll a Haladás, a szurkolók a klublegenda ellen fordultak. Szpíker Korner Gondel Takács Gáborral.

Itt az aranygeneráció? Ők a magyar futball legnagyobb reménységei

Telki Van mibe kapaszkodniuk a magyar focidrukkereknek!

Állva zsákol a Los Angeles szerb centere

Boban Marjanovicnak fel sem kell ugrania, Vince Carter 41 évesen is elemében van.

Gibraltári futballcsoda: olyat produkáltak, amire a magyar válogatott már két éve nem képes

Gibraltár Nem kellett sokat várnia története második tétmeccsen elért győzelmére a gibraltári labdarúgó-válogatottnak.

Arsene Wenger visszatér

No nem az Arsenalhoz.

Harmincöt millió eurót fizet az AC Milan az Kakáért

De sokan hasonlítják Luca Modrichoz is a 21 éves brazil tehetséget.

Rácz Félix szerint le kéne, de Erdei Zsolt nem mond le

A szövetség elnökének tiszta a lelkiismerete a felhalmozott adósság ellenére.

Gibraltár statisztikája mutatja, hogy ennél mélyebb gödörben már aligha lehet a német fociválogatott

Ez egy olyan összehasonlítás, aminek szakmailag nincs sok értelme, de mégis sokkoló.

Sergio Ramos mégsem volt akkora tapló, mint amekkorának látszott? - videó

A spanyol védő által posztolt videó más megvilágításba helyezi a dolgokat.

0

Bulvár

Ez nem Törökország, hanem egy nógrádi falu széle: a magyar Kappadókia festői látvány

A Kazár melletti riolittufás képződményt furcsa kinézete miatt a magyar Kappadókiának is nevezik.

Óriási cégbirodalom áll az Orbán-kormány mögött

A kormányhoz közeli üzletembereknek már szinte minden területen vannak érdekeltségeik.

A kormány azért véreztette ki rekordsebességgel a lakástakarékokat, nehogy még többen kössenek szerződést

Az állami támogatásokra fordított 70 milliárd forintot a CSOK keretében használják majd fel.

Egy 22 éves diák vérengzett a kercsi iskolában - 18 halott, több mint 50 sebesült - videó

Terrortámadásból többszörös emberöléssé minősítette át a Krím félszigeti Kercs műszaki szakiskolájában szerdán elkövetett, több emberéletet követelő támadást a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője közölte, hogy a támadó, egy fiatalember, Vlagyiszlav Roszljakov több embert agyonlőtt a tanintézményben, és magával is végzett. 112 , . 8 12- , 150 : https://t.co/jc84xdSHWT pic.twitter.com/4yvyVEUdMf (@tvrain) 2018. október 17. Korábban az SZK és több más szakhatóság pokolgép felrobbantásáról is beszámolt. Szergej Akszjonov, a Krím köztársaság vezetője a Rosszija 24...

Íme, a tökéletes mellbimbó - lenyűgöző eredmény máról holnapra

A legtöbb mellbimbó-korrekció egynapos sebészet keretein belül elvégezhető. Számos olyan eszköz és operációs technika áll az orvosok rendelke...

Bochkor Gábor exei kitálaltak: Ezt mondták a műsorvezetőről

Nem mondtak szépeket, egyben azonban egyetértettek.

Ismerd meg a nőt, aki negyvenéves korára 44 gyereket szült!

Mariam Nabatanzit Uganda legtermékenyebb asszonyának nevezik.

Felszólították Demeter Mártát, hogy azonnal távozzon a parlamentből

A Fidesz-frakció felszólítja Demeter Mártát (LMP), hogy azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből miután nem nyilvános adatok közzétételével megszegte képviselői esküjét és alaptalanul megrágalmazott ártatlan embereket - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Ferrari kirúghatja Vettelt

Olasz sajtóértesülések arról szólnak, hogy Sebastian Vettel (viszonylagos) sikertelenségének következményeképpen a német már nem élvezi a csapat maximális támogatását ez pedig ahhoz vezethet, hogy ha Vettel jövőre sem szerez világbajnoki címet, akkor 2019 végén távozhat Maranellóból.

Készpénzzel fizet? Erre készül a kormány

Olyan befektetési és megtakarítási formák támogatásával akarja elérni a kormány a készpénzállomány csökkentését, amelyik miatt az emberek lemondanak a készpénzről - közölte a Napi.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón.

44 évesen elhunyt a népszerű zenész - Felesége értetlenül áll a tragédia előtt

Váratlanul elhunyt Oli Herbert, az All That Remains gitárosa.

Máig rejtély, miért végezték ki esküvője előtt az LGT legendás zenészét

A hazai felvételek után New Yorkban, Los Angelesben és Las Vegasban forog a rejtélyes körülmények között elhunyt Barta Tamásról készülő dokumentumfilm. Az LGT gitárosát 1982-ben két golyóval végezték ki Hollywoodban. Halálát öngyilkossággá nyilvánították, állítólag azért, hogy édesanyja ne jusson hozzá életbiztosításához. Az Ő még csak 14 és még sok sláger szerzőjének rejtélyes élete és halála évtizedek óta foglalkoztatja a rajongókat. Most ezt az űrt tűnik kitölteni a sokszoros díjnyertes filmrendező, Hajdú Eszter új munkája. A téma több okból is fontos volt számára, ugyanis családja is kapcsolatban volt az elhunyt zenésszel.

blogmorzsák

Milyen stádiumokon megy keresztül élete végén egy haldokló?

Mi tehetnek a hozzátartozói, hogy megkönnyítsék a helyzetét?

Vége a 95 éves fűtilalomnak Kanadában

Uruguay után ez a világon a második nemzetállam, és az első G7 állam, ami legális termékké tette a kannabiszt.

Pánik a magyar gazdaságban?

"Néhány egyértelmű jel, hogy Magyarország felkészületlenül, pánikolva vár egy esetleges gazdasági válságot."

"Nem velem történik" - ez a kulcs­mondat, mondhatni, ezért tartunk itt

Amíg egyszer csak nem találod magad te is egy újabb kormányakció kereszttüzében, inkább becsukod a szemeidet. Mert az úgy kényelmes.

Oktatás diákszemmel

Sajnálatos módon a miniszterelnöknek fon­to­sabb a Videoton meccs mint a magyar oktatás.

Jövő kedden új mozgalmat indít Hadházy és Márki-Zay

Magyar György szervezi a Mindenki Magyarországát.

Mit dugjunk először és hova?

Számít, hogy hova csatlakoztatjuk először a töltőt, nevezetesen az eszközbe vagy a hálózati áramforrásra?

Ízek nyomában: Montepulciano

Gyönyörű látvány a poharakban a 2-3 évig érlelt, hozam­korlátozással termelt vörösbor.

Route 66 - ami itthon is rendkívüli

A legandás 66-os út hazai párja, igazán különleges és változatos látnivalókat kínál!

9 időtálló alapdarab, aminek ott a helye a szekrényedben

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek.

A GDPR és a teljes jogtalanság

"A GDPR egyáltalán nem a je­len­le­gi kiberhelyzetre íródott, alig­hanem informatikus sem volt az épületben, amikor megalkották."

Így lehet főzni az Antarktiszon

Őrületesen látványos képeken mutatta meg egy kutató, mivel kell szembenézni mínusz 70 fokban a mindennapokban.

0