Ezt olvasta már?


A rugalmasabb szabályozás hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez

Minden héten más, a munkavállalók, és a munkáltatók közt fennálló foglalkoztatási kapcsolatok tartalmi elemeit érintő kérdés kerül megválaszolásra, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályi háttérre, annak aktuális változásaira, és gyakorlati alkalmazásának jellemzőire. - Pécsi Napilap -

A tavalyi év során, szinte egyik napról a másikra vált kulcsfontosságú kérdéssé a megváltozott munkaerőpiaci helyzetben a képzett munkaerő megtartása, ami sokszor egyet jelent a cégek működőképességével.

Az az eredeti cél, amely az új munka törvénykönyvének kodifikációja során a törvényalkotó szeme előtt lebegett, mely szerint az új, a korábbihoz képest rugalmasabb szabályozás hozzájárul majd a foglalkoztatás növeléséhez, a munkaerő-piac rugalmasabbá tételéhez, és ezzel segíti elő a versenyképesség növelését, a törvény hatálybalépését követően készült hatástanulmányok alapján korántsem látszik megvalósultnak, nem beszélve arról, hogy a fent említett – a törvény hatályba lépésekor talán még előre nem látott – kedvezőtlen folyamatokat nyilvánvalóan felgyorsította.

A „kevesebb munkajog – nagyobb versenyképesség” elmélet tehát megdőlni látszik, ezzel párhuzamosan a vállalatok egyre inkább kényszerhelyzetben vannak, létszükséglet ugyanis számukra, hogy a folyamatban lévő munkaerő-piaci változásra reagálni tudjanak. Nem segít a helyzeten a hazai munkavállalók részéről az a fajta csalódottság, ami az Európai Közösségnek a tagállami munkajogi jogalkotáshoz való viszonyrendszerét jellemzi, mely szerint az Unió előszeretettel foglal állást például a munkaidőt, vagy a pihenőidőt érintő nemzeti jogalkotás eredményeit illetően, elegánsan széttárja kezeit ugyanakkor azokban az esetekben, amikor a tagállam munkavállalójának munkabéréről van szó.

Nem várható érdemi változás a Munka Törvénykönyvének 2017. év január 1. napjával hatályba lépett változtatásaitól sem, amelyek lényegi elemei kimerülnek a munkavállalók napi pihenőidejének a közösségi elvárásokhoz némileg jobban közelítő módosításában. A fenti körülményeknek köszönhetően egyre nagyobb hangsúly helyeződik a foglalkoztatási kapcsolatok létesítéséről szóló megállapodások, és a munkaviszony fenntartása során a felek közti együttműködésre, a kölcsönös kommunikációra.

Ez a felek mindegyikének elemi érdeke, hiszen a munkavállalók jogszabályi szinten egyre szűkebb védelemben részesülnek, a munkáltató ugyanakkor egyre inkább kénytelen szembesülni azzal, hogy a hasznos munkaerő, amely létszámát tekintve így is elmarad az elvárthoz képest, egyre inkább hajlamos új lehetőségek után nézni. Önnek mi a véleménye erről? Írja meg nekünk!

Dr. Tihanyi Tamás

munkaügyi szakértő, tanácsadó

További cikkek a témában:

Milyen újdonságokra számíthatunk 2017-ben?

Jelenléti ív a telephelyen, a munkások meg százfelé - na most mi lesz?

Folyton variál a munkáltatóm, nem tudok tervezni

Éjszaka dolgozom, vitázom a pótlékról - mégis mennyi jár?

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés?

Autóval járok dolgozni, nem fizeti ki a munkáltatóm

Készenléti pultos - hallott már ilyenről?

Szabadságolás részmunkaidőben - hogy is van ez?

Plusz munkáért plusz bér? - szakértőnk válaszol

Más volt a véleményem, kirúgott a munkáltatóm


Önnek is van problémája, kérdezze szakértőnket!

munkaugy.napilap@gmail.com







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott

Hosszú pereskedés után döntött a bíróság: egy devizahiteles családnak adott igazat a Fővárosi Törvényszék.

Szirénázó mentő gázolt el egy kislányt a zebrán Pécsett

Súlyos baleset történt Pécsen, amikor egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó elütött egy 13 éves kislányt a Zsolnay-negyed...

DPK-gyűlés - Orbán Viktor Szombathelyen: "Csak sast nemzenek a sasok"

Újabb állomásához érkezett a digitális polgári körök országjárása: ezúttal Szombathelyen gyűltek össze a háborúellenes...

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

Dupla kudarc a Fidesznek: aligha lesz újra német nemzetiségi képviselő a parlamentben, roma még lehet, de őket most sértették vérig

Beindult a leiratkozási hullám a német nemzetiségi névjegyzékről, így aligha tud mandátumot szerezni a választáson a hazai németség...

Utazás húsvétkor? – 14 csodás európai úti cél 40 ezer forint alatt!

Közeledik a húsvéti hosszú hétvége, ami remek alkalom arra, hogy külföldi utazással töltsd fel lelked. De merre indulj, ha nem szeretnél...

Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok

Vlagyimir Alekszejev tábornokot megműtötték, majd magához tért a mesterséges kómából.

Miről szól a farsang? Ezt ünnepeljük

Ez a farsang lényege, amit mindenkinek érdemes tudni.

Tündérmesébe illik ez az európai sziget: sosem felejted el, ha egyszer felkeresed

Az Isle of Skye lenyűgöző tájai és gazdag történelme Skócia egyik legvarázslatosabb természeti kincsévé teszik.

Kiara Lordnak elege lett: Összepakolta és közölte, hogy otthagyja a Nagy Őt

Nem hajlandó bohócot csinálni magából a műsor miatt.

Újabb változás történt a Budapest–Székesfehérvár vonalon – bejelentést tett a MÁV

Szombat délelőttre normalizálódott a vasúti közlekedés a Budapest–Székesfehérvár vonalon, miután Velencén ismét két vágányon...

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

0
0

Bulvár

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek

Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.

Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad

Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

0