Ezt olvasta már?


A szekszárdi egyetem különleges szakokkal szolgál

A PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának legnépszerűbb képzései az idén is az óvodapedagógus, a tanító, valamint a csecsemő- és kisgyereknevelő alapszakok voltak.

Lényeges változás következett be ebben az évben a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának (KPVK) életében, mondta el prof. dr. Szécsi Gábor dékán. Ennek lényege, hogy a korábban két kar (Illyés Gyula Kar, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar) integrációjából született KPVK-tól a Bölcsészettudományi Kar átvette az egykori Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar munkatársait és képzéseit.

Ez jelentősen megváltoztatta a szekszárdi képzési portfóliót, ami elsősorban azt jelenti, hogy a mesterképzések szinte átkerültek egy másik karra. A KPVK megmaradt alapképzési kínálata iránt viszont továbbra is komoly a társadalmi igény, és ez várható a jövőben is.

A Kar működését meghatározó átalakulás miatt ötvenhat fővel kevesebb hallgatót vettek fel az idén. Ugyanakkor összességében kedvezőnek tekinthetők az adatok. Ráadásul a felvételi eljárás során a minőségi szempontok is érvényesülhettek, aminek egyik fontos jele, hogy a felvettek átlagpontszámai magasabbak voltak a rendeleti minimum pontoknál.

A legnépszerűbb képzések az idén is az óvodapedagógus, a tanító, valamint a csecsemő- és kisgyereknevelő alapszakok voltak. Pozitív fejleménynek tekinthető emellett, hogy megfelelő létszámú hallgatót tudtak felvenni például a közösségszervezés, szociális munka és üzleti szakoktató szakokra is. A pótfelvételi eljárást követően pedig valószínűleg tovább javulnak ezek a mutatók. Az általános felvételi eljárást követően kétszázharmincöt hallgatót vettek fel a karra, ebből kétszázhúsz fő államilag támogatott, tizenöt fő önköltséges.


Biztató tehát az a kép, amit az idei felvételi eljárás mutat, mondta dr. Szécsi Gábor, hiszen a megmaradt képzések iránti érdeklődés a kar jövőjét is pozitívan befolyásoló folyamat. Nagyon fontos, hogy a szekszárdi kar életképes, megfelelő jövőképpel rendelkező intézményként működjön a továbbiakban is, és ennek egyik pillére a meglévő alapképzések létszámának a megtartása, esetleg emelése.

A jövő másik pillére pedig, hogy újabb, elsősorban a meglévő alapszakokra épülő mesterképzésekkel bővüljön a kínálat, tette hozzá.

A magyar felsőoktatásban különlegesnek tekinthető a KPVK idén is meghirdetett környezetkultúra alapszakja. Ilyen képzés ugyanis jelenleg csak Szekszárdon és egy budapesti egyetemen zajlik az országban. Megfelelő létszámú hallgatóval a szak idén is elindul, de további érdeklődőkre számítanak a pótfelvételi eljárás során.

Itt olyan, a környezetkultúra fejlesztésében közreműködő szakembereket képeznek, akik egyetemi tanulmányaik során korszerű ismeretekhez jutnak a művészetközvetítés, a művészeti projektek menedzselése terén is. Megtanulják, hogyan kommunikáljanak magyar, vagy uniós projektekben ezekről az értékekről és azt is, hogyan lehet befolyásolni a fiatalok gondolkodását, énképét a művészeti oktatással és más képzési programokkal. Olyan kreatív, a mai vizuális kultúra problémái iránt nyitott érdeklődőket várnak, akik nem csak tanulni fognak, hanem alkotnak is, egyfajta műhelymunkába kapcsolódhatnak be. Együttműködnek a művész-tanárokkal, kiállításokat rendeznek, közreműködnek környezet-kultúra programokban. Megszerezett tudásukat jól tudják kamatoztatni a végzést követően tervező-, építő- és design stúdiók munkatársaiként, művészeti alapiskolák oktatóiként, vagy művészeti projekteket menedzselő cégek alkalmazottaiként, tette hozzá a PTE szekszárdi karának dékánja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0