Ezt olvasta már?


A válás utáni hazatalálásról szól Palya Bea új lemeze

Még itt van apukád, Családbörtön, Belső gyermek – csak néhány dalcím Palya Bea tegnap megjelent új albumáról. A Prima- és kétszeres Artisjus-díjas énekes-dalszerző Hazatalálok címmel adta ki a lemezt, amelyen az alkotó a rá jellemző őszinteséggel foglalkozik a párkapcsolati nehézség témakörével.

Palya Bea nyolc hónapja vált el, amit – mondta el a lemez megjelenése kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján – először ő is kudarcként élt meg. A kreatív alkotói folyamat segített lezárnia élete e nehéz szakaszát:

– Női szempontból egy trauma dolgozódott fel és fordult át abba, hogy az emelkedést szolgálja – fogalmazott. – Mások történeteit is megismerve én azt látom, hogy önmagában a válás nem oldja meg a gondokat, és a sárdobálás sem segít. Magunkba kell pillantanunk, magunkat kell jobban megismernünk. A lemezen is több helyütt szerepel a „magamat ölelem” szófordulat, és tényleg erről szól ez: az embernek meg kell tanulnia a felnőtt énjével szeretnie a gyermeki énjét.

Az album címe Hazatalálok, és én valóban úgy érzem, hogy új önmagamhoz találtam vissza.
Palya Bea azt mondja, neki ma már máshol vannak a határai, és ez pozitívan változtatta meg az életét. Most abban bízik, hogy azzal, hogy ő – a dalaiban is – foglalkozik e témával, másoknak is segít feldolgozni azok saját krízisét. A sajtótájékoztatón szakemberrel beszélgetett a párkapcsolati nehézségek témaköréről, növekvő gyakoriságáról és a megítéléséről is. Herner Dorka pszichológus-coach, a Gyerekes gondolatok című könyv szerzője maga is érintett a témában, hiszen egyrészt két és fél éves volt, mikor elváltak a szülei, másrészt közel tíz éve, már háromgyerekes anyaként ő is elvált. Szerinte a társadalomban nem is önmagában a válás a probléma, hanem az, ahogyan nem tudjuk megélni.

– Ez bizony trauma, krízis – férfinek, nőnek egyaránt – mutatott rá –, ám mivel az a társadalmi elvárás, hogy „ne a gyerek előtt”, csöndben, szépen kell válni, az erős érzelmek ne jöjjenek ki, így sok minden kimondatlan marad. A válásnak nincs kultúrája, pedig szükség lenne arra. Én az elvált anyák, apák, a gyermekeik és a pszichológusok nevében is örülök annak, hogy Palya Bea kiállt és – a dalaiban is – úgy beszél e témáról, ahogy. Ugyanis ezzel segíthet valamennyi érintettnek feldolgozni a saját traumáját, és érezhetik azt, hogy nincsenek egyedül, sírhatnak, nevethetnek, üvölthetnek, nem kell szégyellniük magukat a válásuk miatt.

A Hazatalálok album lemezbemutató koncertjét Palya Bea és zenekara december 14-én tartja Budapesten az A38 hajón.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0