Áder János: a biztonságért folyamatosan dolgozni kell
A biztonság nincs magától, azt minden körülmények között az ember teremti meg, és azt csak a folyamatos munka tarthatja fenn - hangsúlyozta a köztársasági elnök a Magyar Honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén kedden, Budapesten. - Pécsi Napilap -
Áder János kiemelte: a biztonság iránti vágy "a kezdetektől kódolva van bennünk, elválaszthatatlan az embertől".
A biztonság az élet alapvető feltétele, és "amióta az ember rájött, hogy egyedül kevésbé boldogul, azóta a közös biztonság minden közösség létezésének és túlélésének alapja" - tette hozzá.
Ez a munka mindenkire kötelezettséget ró: minden magyar állampolgár tehet valamit azért, hogy biztonságban éljünk - szögezte le Áder János, de ugyanakkor megjegyezte: a legnagyobb felelősség azokra hárul, akiknek a biztonság megóvása a hivatásuk.
Az államfő beszédében kitért arra is, hogy a biztonság történelmi koronként más kihívást jelentett: mást jelentett Hunyadi, Zrínyi vagy Kossuth idejében.
"A 20. század végén - különösen NATO-csatlakozásunk után - joggal hihettük, hogy elértük a biztonságnak azt a fokát, amikor a magyar katonák fő feladata és felelőssége a felkészülés és a készenlét", és klasszikus harcászati tevékenységre csak az országhatárainktól távol, külhoni missziókban lehet szükség. A világ viszont az elmúlt két évben sokat változott - emelte ki az államfő.
Áder János emlékeztetett: a magyar katonáknak már idehaza, a határok mentén is állandó, napi védelmi feladatokat kell ellátniuk, és "a tét nem kevesebb, mint Magyarország szuverenitása, önrendelkezése és biztonsága".
Az államfő kifejtette: 2015 szeptembere óta 15 ezer 495 - hivatásos, szerződéses, önkéntes tartalékos, illetve nyugállományú - katona látott el feladatokat a déli határnál, több mint félezer haditechnikai eszköz és jármű segítségével. Jelenleg is több mint hatezren szolgálnak a térségben.
A cél egyszerű és világos: az ország területére csak ellenőrzött módon lehessen belépni. "Magyarország nem lehet átjáróház! Magyarországnak ez saját és Európa polgárai iránt viselt felelőssége" - szögezte le az államfő.
Áder János a honvédség éves munkaértekezletén kitért arra is, hogy szövetségesi kötelezettségeinkkel összhangban "Zrínyi 2026" néven átfogó honvédelmi és haderőfejlesztési program indult Magyarországon.
Ennek célja, hogy az "új típusú kihívásokhoz megfelelő feltételeket biztosítva megteremtsük új, 21. századi biztonságunkat". A honvédség állományától ugyanakkor Magyarország polgárai azt várják, hogy a korszerűsítés új, változó feltételrendszerében is "változatlan katonaerényekkel, hűséggel, becsülettel szolgáljanak" - tette hozzá az államfő, kiemelve: a katonai hierarchia legmagasabb fokán a haza, a haza törvényei, a haza biztonsága áll.
hírek innen, onnan
A súlyos műtét után új hírek érkeztek Molnár György Elefántról
Mutatjuk a részleteket!
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hosszú pereskedés után döntött a bíróság: egy devizahiteles családnak adott igazat a Fővárosi Törvényszék.
Szirénázó mentő gázolt el egy kislányt a zebrán Pécsett
Súlyos baleset történt Pécsen, amikor egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó elütött egy 13 éves kislányt a Zsolnay-negyed...
DPK-gyűlés - Orbán Viktor Szombathelyen: "Csak sast nemzenek a sasok"
Újabb állomásához érkezett a digitális polgári körök országjárása: ezúttal Szombathelyen gyűltek össze a háborúellenes...
Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján
Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.
Dupla kudarc a Fidesznek: aligha lesz újra német nemzetiségi képviselő a parlamentben, roma még lehet, de őket most sértették vérig
Beindult a leiratkozási hullám a német nemzetiségi névjegyzékről, így aligha tud mandátumot szerezni a választáson a hazai németség...
Utazás húsvétkor? – 14 csodás európai úti cél 40 ezer forint alatt!
Közeledik a húsvéti hosszú hétvége, ami remek alkalom arra, hogy külföldi utazással töltsd fel lelked. De merre indulj, ha nem szeretnél...
Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
Vlagyimir Alekszejev tábornokot megműtötték, majd magához tért a mesterséges kómából.
Miről szól a farsang? Ezt ünnepeljük
Ez a farsang lényege, amit mindenkinek érdemes tudni.
Tündérmesébe illik ez az európai sziget: sosem felejted el, ha egyszer felkeresed
Az Isle of Skye lenyűgöző tájai és gazdag történelme Skócia egyik legvarázslatosabb természeti kincsévé teszik.
Kiara Lordnak elege lett: Összepakolta és közölte, hogy otthagyja a Nagy Őt
Nem hajlandó bohócot csinálni magából a műsor miatt.
Újabb változás történt a Budapest–Székesfehérvár vonalon – bejelentést tett a MÁV
Szombat délelőttre normalizálódott a vasúti közlekedés a Budapest–Székesfehérvár vonalon, miután Velencén ismét két vágányon...
Sport
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”
Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.
Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék
Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”
„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.
Bulvár
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Nincsenek szavak: Habozás nélkül lőtte fejbe a kislányt egy pécsi férfi
Quadozó gyerekekre lőtt a tettes.
Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig
A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.
Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.
Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad
Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.
Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében
A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


