Ezt olvasta már?


Aláírták a jövő évi minimálbér-megállapodást

Aláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén.

A megegyezés értelmében január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér 16 százalékkal 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 14 százalékkal 296 400 forintra nő. A megállapodást a munkaadók képviseletében az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a munkavállalói oldal képviseletében pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Liga, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetői írták alá.

A kormány részéről a Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Czomba Sándor vett részt az eseményen.

Az aláírást követően az államtitkár kiemelte: a megállapodás nem csak azt a körülbelül 1 millió munkavállalót érinti, akik minimálbért vagy garantált bérminimumot kapnak, hiszen a magasabb fizetésekre is hat a bértárgyalások eredménye.

Ehhez minden félnek engednie kellett, és sajnos a kormánynak is sokkal szűkebb a mozgástere, mint korábban, amikor jelentősen mérsékelhette a közterheket. A szociális hozzájárulási adó mértéke például 2017 és 2022 között úgy csökkent 28,5 százalékról 13 százalékra, hogy 1 százalékpont körülbelül 400 milliárd forinttal jelent kevesebbet a költségvetésben - tette hozzá. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az eddigi visszajelzések szerint a béremelések átlaga jövőre is számos ágazatban meghaladhatja a 10 százalékot.

A legfontosabb feladat most a foglalkoztatási szint fenntartása, hiszen az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliség aránya alig több mint 3,5 százalék - mondta Czomba Sándor, aki ehhez az érdekképviseletek segítségét kérte, egyben hatékony támogatást ígért mindenkinek, aki képes munkát adni vagy munkát vállalni. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke közölte, hogy a munkavállalói szervezetek a megállapodásban foglaltaknál jelentősebb béremelést akartak, de a gazdasági nehézségek miatt bizonytalan, hogy a munkaadók képesek lennének-e erre. A felek ugyanakkor kötelezettséget vállaltak az újratárgyalásra, amennyiben a gazdasági növekedés vagy az infláció alakulása az év közben módosítást indokolna - tette hozzá Doszpolyné Mészáros Melinda, aki szerint most a reálbérek megőrzése és a legalacsonyabb jövedelműek helyzetének a javítása a legfontosabb feladat. A munkaadók képviseletében az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a tárgyalások során az infláció várható alakulását vették alapul. A következő 1 évre nem lehet pontos becslést készíteni, ám ilyen bizonytalan helyzetben muszáj legalább a legalacsonyabb keresetekről megállapodni - hangsúlyozta Zs. Szőke Zoltán. Az érdekképviselet vezetője sikeresnek értékelte a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának idei egyeztetését, és eddigi, idén 10 éves tevékenységét. "Az itt született megállapodások minden évben több millió ember életét befolyásolják, és meghatározzák a magyar gazdaság jövőjét" - fogalmazott. A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emelését szabályozó megegyezést a felszólalókon kívül a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert, a Munkástanácsok Országos Szövetségének alelnöke, Holecz Gábor, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Rolek Ferenc, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára Perlusz László látta el kézjegyével.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0