Augusztus 13-án kezdi a felkészülést a Szekszárd
Az Atomerőmű KSC Szekszárd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy augusztus 13-án kezdi a felkészülést a 2018/2019-es évadra. Emellett az is hivatalossá vált, hogy a szekszárdiak új igazolásai Nevena Jovanovic és Abby Bishop. Részletek a klub közleményében.
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 2018. augusztus 13-án kezdi meg a közös felkészülést a 2018/2019-es szezonra. Klubunk a nyári szünetben két olimpiai bronzérmessel, az ausztrál Abby Bishoppal és a szerb Nevena Jovanoviccsal erősítette meg játékoskeretét.
Közel három és fél hónapos nyári szünet után augusztus 13-án újra edzésbe áll az Atomerőmű KSC Szekszárd NB1-es csapata. A fárasztó 2017/2018-as szezon után a játékosoknak és a szakembereknek is nagy szüksége volt a pihenésre, hogy az előttünk álló évadot újult erővel tudják megkezdeni.
A KSC háza táján ennek ellenére a holtszezon alatt sem állt le a munka, hiszen a klubvezetés egész nyáron a játékoskeret összeállításán fáradozott. Az előrelátó tervezésnek köszönhetően a csapat magyar magja (Bálint Réka, Gereben Lívia, Kiss Virág, Mansaré Manty, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra és Vincze Nikolett) már az előző évad során elkötelezte magát Szekszárdra, így az állandóságban és az összeszokottságban bízva Djokics Zseljko vezetőedző idén is tovább folytathatja a 2016 februárjában megkezdett csapatépítési munkáját.
Bár a szakvezetés a légiósok közül Krnjics Szara és Teja Oblak játékával egyaránt elégedett volt, előbbi Győrből, utóbbi pedig Prágából kapott visszautasíthatatlan ajánlatot. Szintén távozott az év közben igazolt Márcia Costa, aki a szezon zárultával visszatért Portugáliába. Jó hír viszont, hogy a tavaly remek első európai szezont záró Erica McCall jelezte visszatérési szándékát, így ha a szerződése véglegesítésre kerül, akkor a 2018/2019-es évadban is kék-fehér színekben láthatjuk a csupaszív bedobót. Erica a WNBA-szereplését követően, várhatóan szeptember 10-én csatlakozik a csapathoz.
A távozók pótlásáról Szabó Gergő klubigazgató az alábbiakat mondta el: “Már a nyár elején megvolt, hogy kiket igazolunk az idei szezonra, ennek keretében állapodtunk meg az ausztrál Abby Bishoppal és a szerb Nevena Jovanovicssal. Tervünk volt a Szekszárdra visszatérni szándékozó Erica McCall honosítása is, de az elhúzódó folyamat nagy sajnálatunkra végül sikertelenül zárult. Emiatt az utolsó pillanatban változtatásra kényszerültünk: a tengerentúli játékosok számának korlátozására tekintettel egy amerikai irányítóval július végén szerződést kellett bontanunk. Hiába volt tehát kész a csapat, jelenleg újra nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy egy európai játékossal minél hamarabb betöltsük a negyedik légiós helyünket.”
Érkezett: Abby Bishop (AUS), Nevena Jovanovics (SRB).
Távozott: Antóni Csenge, Márcia Costa (POR), Krnjics Szara, Teja Oblak (SLO).
Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelenlegi játékoskerete: Bálint Réka, Abby Bishop (AUS), Gereben Lívia, Nevena Jovanovics (SRB), Kiss Virág, Mansaré Manty, Erica McCall (USA), Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra, Vincze Nikolett. Vezetőedző: Djokics Zseljko. Másodedző: Maljkovics Borisz.
A szerb Nevena Jovanovics a KSC Euroliga-selejtező ellenfelétől, a francia bronzérmes Villeneuve d’Ascq együttesétől érkezett.
A 28 éves, 182 cm magas, 2-3-as poszton bevethető szerb válogatott játékos szülővárosában, Kraljevoban kezdett kosárlabdázni, ahonnan 2008-ban Kevevárára igazolt. Az itt eltöltött két szezont követően megfordult a Radivoj Koracs, illetve a Partizan Galenika együttesénél is. 2013 és 2015 között – Djokics edző keze alatt – két szezont húzott le a PEAC együttesénél, ahol egy Magyar Kupa győzelmet és egy bajnoki ezüstérmet szerzett. A pécsi évek után Törökországban (Edirnespor, Yakin Dogu Universitesi), majd pedig Franciaországban (Basket Landes, ESBVA-LM) profiskodott. A szerb válogatottal 2015-ben a magyar-román rendezésű Európa Bajnokságon első helyen zárt, 2016-ban pedig a riói olimpián bronzérmet szerzett.
“A Szekszárd két döntőt játszott tavaly, abból az egyiket megnyerte, tehát ez egy motivált, nagyratörő klub és én emiatt döntöttem úgy, hogy ide igazolok. Örülök, hogy itt lehetek és készen állok arra, hogy segítsem a csapatot az összes idén kitűzött célja elérésében. A szerb válogatott tagjaként idén nyáron nem veszünk részt világversenyen, de pár hetes összetartás keretein belül edzettünk és játszottunk néhány mérkőzést is – majd most egy kis pihenő után elkezdem az egyéni felkészülést a következő szezonra, röviddel azután pedig csatlakozom a KSC edzőtáborához. A dolgok természete ebben a sportágban, hogy sokszor egykori csapattársaid, edzőid, csapataid ellen kell pályára lépned. Örülök, hogy újból találkozhatunk, azonban most már a Szekszárd játékosaként teljes erőmmel a saját csapatomra koncentrálok” – utalt ezzel a szerb játékos a KSC Euroliga-selejtezőbeli ellenfélére, a francia ESBVA-LM alakulatára, akiknél az előző idényt töltötte.
Neca a tervek szerint augusztus 20-án érkezik Szekszárdra.
Az ausztrál Abby Bishop neve szintén nem ismeretlen hazánkban, hiszen a 29 éves, 189 centi magas center korábban a PEAC-nál (2014) és a DVTK-nál (2015) is eltöltött egy-egy fél szezont.
Abby pályafutása során – hazája bajnoksága (WNBL) mellett – három évad erejéig kipróbálta magát a WNBA-ben, de megfordult már Franciországban, illetve tavaly az orosz Novoszibirszk együttesénél is.
A középjátékos a 2012-es londoni olimpián Ausztrália válogatottjával bronzérmet szerzett, 2010-ben pedig a Seattle Storm együttesével WNBA-t nyert. Ausztráliában három bajnoki címe van (2007, 2009, 2010), míg Magyarországon a DVTK-val egy bajnoki és Magyar Kupa ezüstöt (2015), a PEAC-cal pedig egy Magyar Kupa aranyat és egy bajnoki ezüstöt szerzett (2014). A játékos 2015-ben a Sopron kívánságlistáján is szerepelt, de végül közös megegyezéssel az előszezon során elálltak a szerződéskötéstől.
Abby várhatóan szeptember 1-én nevelt kislányával, Zalával érkezik majd Magyarországra.
A KSC játékoskerete 2018. augusztus 13-án, a Szekszárd Városi Sportcsarnokban kezdi meg a felkészülést a 2018/2019-es szezonra. A csapat az előszezon során várhatóan a következő menetrend szerint fog edzőmeccseket játszani:
2018. aug. 25. (szombat) 11:00, Szekszárd: MTK-Budapest (Zárt kapus!)
2018. szept. 1. (szombat) 17:00, Budapest: NKE-Csata
2018. szept. 8. (szombat) 17:00, Szekszárd: NKE-Csata
2018. szept. 14-16. (péntek-vasárnap), Zalaegerszeg: Göcsej Kupa
2018. szept. 22-23. (szombat-vasárnap), Szekszárd: Sió Kupa
2018. szept. 29. (szombat), Szekszárd: ellenfél egyeztetés alatt
A KSC az új szezont új arculattal kezdi meg, amelynek keretében – egyebek mellett – újragondolt egyesületi logóval, mezekkel, kabalafigurával, ajándéktárgyakkal, illetve augusztus második felétől egy megújult honlappal jelentkezik majd.
Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd hivatalos honlap
hírek innen, onnan
Magyarország gyógyvizekben legszegényebb régiója számos jó fürdőt rejt
A Közép-Dunántúl régióban a legrégebben elismert gyógyvíz még 1967-ben kapta meg a hivatalos minősítést, míg a térség legújabb...
Ezek azok a házszámok, amelyeket ha meglát a vevő, azonnal visszamondja a szerződést
Sokak számára nem közömbös, milyen házszám alatt élnek, mivel a számmisztika hívei szerint ez a szám hosszú távon hatással lehet az...
Villámgyors siker a Netflixen – kár lenne kihagyni az új kémsorozatot
A Netflix új kémsorozata egy nap alatt országos szenzáció lett – villámgyorsan tört a toplisták élére
Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?
Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


