Ezt olvasta már?


Az A és az AB vércsoportúak nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre

Az A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre – mondta Rusvai Miklós virológus pénteken az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

MTI

 

A szakértő szerint ennek az az oka, hogy a vörösvérsejtek felszínén az úgynevezett A vércsoport antigénekhez kissé módosult formában a tüdő hámsejtjein, a légzőfelületen hozzá tud kapcsolódni a vírus, így nagyobb támadási felületet okoz. Legvédettebbek ebből a szempontból a 0-s vércsoportúak, nekik nincs ilyen A vércsoport antigénjük – tette hozzá.

 

Arról is beszélt, hogy bár rengeteg mutációja van a koronavírusnak, nincs olyan markáns változás a vírus tüskefehérjéjén, ami ellen a vakcinák miatt már kialakult ellenanyagok ne védenének.

 

Úgy vélte, az, hogy az egyes európai országok másképp védekeznek, természetes, hisz a járványhullám másképp alakul, az országok nincsenek szinkronban. Példaképp említette, hogy az Egyesült Királyságban már lazítanak, miközben Magyarországon a járvány a harmadik hullám csúcsán van.

 

A várandósokkal összefüggésben azt mondta: a vírusnak nincs magzatkárosító hatása, de hat rá például az anya magas láza, valamint tüdőgyulladás esetén az anya szervezetének alacsonyabb oxigénszintje csökkentheti a magzat oxigénellátást is. Súlyos esetben ez vetéléshez is vezethet – tette hozzá.







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Az immunrendszer és a bélflóra kapcsolata

A bélflórának nemcsak az emésztésben, de immunrendszerünk működésében is kulcsszerepe van, ezért nagyon fontos, hogy megőrizzük az...

Horváth Grétáéknál tökből sosem elég: A család kedvence ez a fogás

Az Ázsia Expressz 2 győztese újabb családi kulisszatitkot árult el.

A kormány szembe állította a tanuláshoz való jogot az egészséghez való joggal

A kormány úgy döntött, hogy április 19-én kinyitnak az óvodák és az általános iskolák alsós tagozataiban is megkezdődik a tantermi...

A diáklány folyóban sodródó holttestét egy horgász találta meg

Először az autója roncsait találták meg a rendőrök, de akkor még nem értesítették a szüleit. Az amerikai diáklány a tragédia előtt...

A koronavírus örökké velünk marad? Szlávik János elmondta, mire számíthatunk

Egyre többen tartanak attól, hogy ha most le is győzzük a harmadik hullámot, a koronavírus, akárcsak az influenza, évről évre visszatért...

500 gyerek érkezik naponta kísérő nélkül az USA-ba, ahol szörnyű helyzetben találják magukat

Márciusban csaknem 20 ezer gyerek lépett be felnőtt kísérő nélkül az Egyesült Államokba, akik közül sokakat akár hónapokra is...

Az afganisztáni misszió a Bundeswehr eddigi legdrágább bevetése

A német hadsereg bevetése az utóbbi két évtizedben több mint 12 milliárd euróba került.

Leclerc: Izgalmas, de nehéz futam lesz.

A remeknek mondható 4. rajthelyet szerezte meg az Emilia-Romagna Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc....

Piszok csinos a legújabb elektromos Audi

Az e-tron GT-nél nehéz szebbet tervezni, de ez már egy jó próbálkozás. A teljes anyag Piszok csinos a legújabb elektromos Audi címen a...

Kulturális felszabadítás

Ön az egyik első kétéltű művész, aki nemzetközi hírnevet vívott ki magának. rengeteget tett a kétéltűek politikai öntudatra...

Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk

A tavaly tavasszal bevezetett korlátozások rövidtávon csökkentették a környezetre nehezedő nyomást, a gazdaság újraindulása azonban...

Sport

Meghalt az olimpiai bajnok dzsúdós

Világbajnokságokon egy második és egy harmadik helyezést ért el, az Európa-bajnokságokon nyolc érmet gyűjtött.

A törött bordái kilyukasztották a tüdejét a kapussal ütköző magyar focistának - videó

A korábbi NB I-es játékos tudta, ha nem műtik meg időben, akkor összeomlik a tüdeje és meghal.

Előbb megpofozta, majd röhögve nézte, ahogy a pálya szélén a rendőrség letartóztatja ellenfelét

Edinaldo Batista Libánio, azaz Grafite nem kerül be a brazil foci hírességeinek csarnokába. Mégis volt egy gólja, amire örökké emlékezni fog a világ.

Nyert a Barcelona ellen, mégis óriási bajban a Real Madrid

Nincs könnyű helyzetben a Real Madrid, amelynek az El Clásico megnyerését követően mindössze egy pont a hátránya az éllovas, Atlético Madriddal szemben.

Koronavírusban meghalt az egyik magyar kosárlabdacsapat elnöke

Dr. Elek András életét nem tudták megmenteni az orvosok.

A melltartóját is ledobta a Manchester City hihetetlenül szexi világbajnok focistája - képek

A 27 éves védő nemcsak kiváló játékával, hanem a gyönyörű külsejével is lenyűgözi a rajongóit.

A futballtörténelem legbrutálisabb meccsén 36 piros lapot adott a bíró

Erőszak, durvaságok, botrányok. Volt, hogy a játékosokat a meccs végén letartóztatták.

?Ronaldótól meg kell szabadulni? ? egyre többen kritizálják az ötszörös aranylabdást

Nehéz lehet mostanság Cristiano Ronaldónak: akárhova pillant, mindenhol őt támadják.

Nem mindennapi gólt lőtt az Újpest az NB I-ben - videó

Lirim Kastrati emelte át a labdát a kapujából kint álló kapus feje felett.

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Barcelona

A horvát irányító három hétig nem léphet pályára.

Messi csodagólt rúgott, a Barcelona nagyon simán behúzta a kupadöntőt

Az első félidőben csak simán fölényben volt a Barcelona, a másodikban aztán már gólokat is rúgtak Messiék a Bilbao ellen kupadöntőben.

0

Bulvár

Az amerikai hírszerzés szerint egyáltalán nem zárható ki, hogy a koronavírus laborból szabadult el

Az amerikai elnökválasztás eredménye talán semminek sem tett annyira jót, mint a teóriának, hogy a jelenlegi világjárvány esetleg egy laborból szabadult ki.

Áll a bál az orosz vakcina miatt, lemondta moszkvai útját a kormányfő helyettese Csehországban

Jan Hamácek szerdán közölte, hogy hétfőn három napra Moszkvába utazik, ahol a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről fog tárgyalni. A tervet azonnal nyilvánosan bírálta Andrej Babis kormányfő és a jobbol

Kiderült, ő Szabó Zsófi új szerelme, végre megmutatta ? Videó

Mindent elsöprő szerelemként beszélt volt férjéről a színésznő, akivel sajnos azóta már különváltak. Zsófi azonban nem adja fel, és bevallotta, azóta most először érez úgy, mint egykor hitvese iránt.

Végre kiderült, hány beoltott kapta el a fertőzést ? meglepő az arány

77 millió amerikai beoltott közül nagyságrendileg 6 ezer ember fertőződött meg koronavírussal az amerikai járványügyi intézet, a CDC adatai szerint.

Teljes a káosz Orbánék iskolanyitási terve körül

Ha egyáltalán tervnek lehet nevezni, hogy először görcsösen ragaszkodtak Orbánék valamihez, ami veszélybe sodorta volna a tanárokat, diákokat, szülőket. Majd összevissza módosítgattak rajta. De a lényegen továbbr

Mit rejtegetnek a Vatikánban? Meghökkentő információk

Megállt az idő a Vatikánban - sajnos. A 21. századra elvárná az ember, hogy innen tiszta hit, igazság és elfogadás fakadjon.

Hétfőtől megint lehet fürdőbe járni, kis bökkenő van csak

A kormányrendelet értelmében a fürdők medencéit továbbra sem lehet használni.

Így érkezett II. Erzsébet férje, Fülöp herceg temetésére

A kápolnában egyedül ült, távol a család többi tagjától.

Oszlopnak hajtott Szulák Andrea, a kiérkező mentősök azt hitték alkoholt fogyasztott

17 évesen, harmadikos középiskolásként szereztem meg a jogosítványomat ? mondta a Blikknek a művésznő. ? Édesanyám nevelt, otthon nem volt autónk. Emlékszem, annak a típusnak még kézi kormányváltója volt, a

blogmorzsák

Ritka képek Törőcsik Mariról a terített asztalnál

A 85 évesen elhunyt legendás szí­nésznőről kevesebb fotó készült a színpadon kívül. Akadnak közöttük gasztro tárgyúak is.

Hogyan hat a napi fertő­zöttek és halottak számára az oltás?

Izrael, az Egyesült Királyság és Magyarország összehasonlítása.

Csúcsra jár a keresztény­üldözés Kínában

Sötét zárkákban kínozzák azokat, akik nem haj-landóak megtagadni hitüket.

Az egyetlen gyümölcs, amiből minden nap érdemes enned

Különösen gyomorbántalmak esetén.

Megérkezett a kezdemé–nyező dumák csúcsa: "Dugunk?"

Romantikus szövegnek kevés, poénnak meg túl sok. A lány nem indul be tőle, a fiú nem érti.

Miből élnek a magyarok Svájcban?

Svájcban élő magyarok vallanak a mindennapjaikról, nehézségekről, örömökről.

Törőcsik

„Bejött a színpadra, annak rendje és módja szerint leállt az előadás, a közönség nem bírt magával.“

Ezek a kutyafajták okozzák a legtöbb kárt otthonodban

A destruktív viselkedést elsősorban a nevelés határozza meg. Vannak azonban fajták, akiknél gyakoribb a rongálás.

Elstartolt a 2021-es Forma-1-es szezon

A szezon második nagydíján a versenyzők Imolában mérettet­hetik meg magukak. De kikre érdemes igazán figyelni?

Sokféle igazságokról

Kínában tudjuk, hogy sokféle az igazság. Nálunk is, csak nálunk azért másképp sokféle.

Kálvin tér: mennyire érde­mes ismerni egy metró­állo­mást, hogy valaki vezesse a felújítását?

A metróépítés föld alatti egyedi világában jól ki kell ismernie ma­gát az embernek.

10 éve történt - Tiger Meet 2011. Cambrai.Épinoy

2011. május 9-től 20-ig a francia­országi Cambrai-Épinoy (BA 103) bázison rendezték a NATO Tiger Meet találkozót.

0