Ezt olvasta már?


Az LMP országos elnöksége mandátuma visszaadására kéri Hadházy Ákost

Az LMP országos elnöksége egyhangú döntéssel listán szerzett országgyűlési mandátuma visszaadására kéri Hadházy Ákost, aki szerdán jelentette be kilépését a pártból és annak frakciójából.

Ezt Keresztes László Lóránt társelnök ismertette egy más témában tartott sajtótájékoztatón. A párt az ügyben egy közleményt is kiadott, amelyben a döntést azzal indokolták: Hadházy Ákos a továbbiakban nem az LMP-t fogja képviselni.

Jogi úton országgyűlési képviselő nem hívható vissza.

Keresztes László Lóránt kérdésre kijelentette: megalapozatlannak tartja a korábbi társelnök azon nyilatkozatát, miszerint a politikai véleménykülönbségeket az LMP fegyelmi ügyként kezelné. Leszögezte: a párt bázisdemokratikusként működik, döntéseit kongresszusai hozzák, amelyek mindenkire vonatkoznak. Ez tartja össze az LMP-t - fogalmazott.

Kongresszusa döntött arról is - többek között Hadházy Ákos előterjesztése alapján -, hogy a párt önállóan indul a 2018-as választáson - folytatta, hozzátéve: ezt szintén kongresszusi határozattal lehetett volna felülírni.

A társelnök egyben sok sikert kívánt a társelnökségről a választás után lemondott elődjének a további korrupcióellenes munkájához, amelyet - mint fogalmazott - eddig is nagyra értékelt a párt.

Kérdésre kijelentette: az LMP a tisztújítással rendezte sorait, politikailag egységes, a most zajló konfliktusok még a választási kampány utóhatásai. Utóbbiakról elmondta: a fegyelmi eljárások még nem zárultak le.

Hadházy Ákos ügyében még nem született másodfokú fegyelmi döntés, amelyben szigorították volna korábbi büntetését. Az elsőfokú határozat két évre eltiltotta a politikust a párton belüli tisztség betöltésétől.

Demeter Márta LMP-s képviselő a tájékoztatón kérdést kapott arról, mi a véleménye, hogy az LMP nem vette fel tagjai közé. Kijelentette: jelenleg a párt segítő tagja, felvétele folyamatban van. Arról nem adott tájékoztatást, hogy mindez mennyi időt vesz igénybe.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem kell a benzinkútra rohanni, amíg meg nem támadják Iránt

Számos alkalommal biztatják az újságírók az autósokat, hogy menjenek gyorsan tankolni, mielőtt emelkednek az árak. Az elmúlt néhány...

Pusztító bogár miatt adott ki figyelmeztetést a Nébih

A lakosság kulcsszerepet játszhat a megelőzésben.

„Létem folytatódik majd a szellemi világban” – Az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásban Vásáry Tamás

Kilencvenkét éves korában elhunyt Vásáry Tamás, a világhírű zongoraművész és karmester.

„Nem beteg, csak meg van fázva” – ha elhiszed, van egy rossz hírünk

A megfázásos és influenzás időszakban sokan a hideg időt, a huzatot vagy a nem megfelelő öltözetet teszik felelőssé a megbetegedésért.

Hiánycikk lett egy gyógyíthatatlan betegség gyógyszere

A szer helyettesítője nem is volt, a hatóság áthidaló megoldása pedig nem ért el a gyógyszertárakba.

Szombaton máris érmeket osztanak az olimpián, mutatjuk a programot

A hivatalos megnyitó utáni napon már döntőket is rendeznek.

Elképesztő, mit kaphatsz napi egy narancs elfogyasztásától

Sokan keressük azokat az apró, mindennapi praktikákat, amelyek segítenek a hangulatunk javításában és a testi-lelki egyensúlyunk...

Miért kezdtem el minden reggel gyömbéres citromos teát inni, és mit vettem észre magamon

A reggeli rutinok sokat segíthetnek a nap sikeres indításában. Fedezd fel, hogyan változtatta meg a gyömbéres citromos tea a reggeleimet,...

Lovász László távozik: belső viszály is közrejátszhatott a döntésben

Miután bejelentették Lovász László távozását a népszerű reggeli műsorból, sokak szerint nem csak szakmai döntés, hanem belső...

Biodrónokat csinál a galambokból egy chipeket beültető orosz cégcsoport – fotó

Egy orosz cég chipeket ültetett galambok agyába, hogy biodrónokat készítsen belőlük. A cég alapítója továbbmenne: emberek...

Jeges rémület: Itt az új világgazdasági válság „a bitcoin történetének legnagyobb dollárértékű visszaesése” miatt?

A kriptopiac jelentős visszaesést mutatott: a bitcoin árfolyama csütörtökön 63 ezer dollár alá esett, ami mintegy 50 százalékos...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron

Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

0