Az akupunktúra fokozhatja a lombikbébi-kezelés sikerét
Az akupunktúra fokozhatja a teherbeesés esélyét a lombikbébi-programban részt vevő nők esetében - állapították meg szakemberek a témában eddig született kisebb tanulmányok átfogó elemzése során.
A Fertility and Sterility című folyóiratban megjelent tanulmány készítői olyan, kisebb klinikai tesztek eredményeit vetették össze, amelyek azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az akupunktúra a mesterséges megtermékenyítési kezelésben részesülő nőkre. Az elemzés alá vont 24 vizsgálat egy része a tűvel végzett akupunktúra, másik része az elektro-, és megint másik a lézerakupunktúra hatásait vizsgálta.
A tanulmányok a kontrollcsoportok tekintetében is különböztek: a csoport tagjai néhol semmilyen kezelést nem kaptak, vagy placebómódszerekkel kezelték őket: bőrfelszínbe szúrt fűzőtűkkel, vagy igazi, de nem a termékenységgel összefüggő stimulációs pontokba szúrt akupunktúrás tűkkel.
A kínai Tungcsi (Tongji) Orvostudományi Kollégium szakembereinek metaelemzése szerint az akupunktúrában részesülő nők esetében egy hajszálnyival nagyobb volt a teherbeesési arány, mint az igazi kezelésben nem részesülő társaiknál, de a születések száma nem volt magasabb.
Az eredmények azonban másképpen festettek, amint a kutatók kizártak öt olyan tanulmányt, amelynek során fűzőtűkkel kezelték a kontrollcsoportot. A fennmaradó tanulmányok elemzésekor már "jobban teljesítettek" a résztvevők: az akupunktúrában részesülő nők 41 százaléka esett teherbe a kezelés során, míg a kontrollcsoportban ugyanez az arány 37 százalék volt.
Ugyanezen vizsgálatok közül három a születési arányszámokra is kiterjedt: ezen tanulmányok összevetése szerint az akupunktúrában részesülő nők 35 százalékának született gyermeke, szemben a kontrollcsoportban mért 25 százalékkal. A mostani tanulmányt vezető Cuj Hung-cseng (Cui Hong Zheng) szerint az eredmények azt sugallják, hogy a fűzőtűk mégsem annyira "hatástalanok", és talán a valódi kezeléshez hasonló eredményekkel bírnak. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a korábbi tanulmányoknak miért nem sikerült bizonyítaniuk az akupunktúra egyértelmű hatásait.
A New York-i Egyetem (NYU) Termékenységi Központjában dolgozó Frederick Licciardi szerint azonban a metaelemzés legnagyobb hibája éppen a vizsgált tanulmányok sokféleségében rejlik. Emiatt pedig nem lehet egységes következtetéseket levonni belőlük. Mindezektől függetlenül úgy véli, hogy, ha egy kismama a közérzetének javítása érdekében szeretné kipróbálni a kezelést, akkor nyugodtan tegye meg, mivel nagy kár nem érheti. Egyes bizonyítékok szerint a tűkkel történő stimulálás javíthat a méh vérellátásán. A kutatók azt vizsgálják, hogy az akupunktúrás kezelés hatására a méhfal vajon "nyitottabb lesz-e" az embrió felé.
mti

- Prevenciós program Szekszárdon
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

