Ezt olvasta már?


Az autonómia a felvidéki magyarok megmaradását jelentené

A dél-szlovákiai régió autonómiája a felvidéki magyarok megmaradása miatt lenne fontos, s ha ez nem válna valóra, 60-70 éven belül a megszűnés határára kerülhet a helyi magyarság - fejtette ki Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke a Magyar Rádió Határok Nélkül című műsorában.

A műsorban, amelynek Ciprusz Zoltán, a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke is a vendége volt,

Berényi kijelentette, hogy "az autonómia a megmaradást jelentené”, majd hozzátette, hogy "a szlovák politikusok többsége is látja, hogy az idő nem nekünk kedvez", mert 60-70 éven belül a megszűnés hatására kerülhet a magyarság, mivel gyors ütemben fogy a felvidéki magyarság lélekszáma.

Az MKP elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban a kulturális és oktatási autonómia mellett területi modellek is működnek, amelyek integrálták a kisebbséget. Ezért fontosnak nevezte, hogy valódi párbeszéd kezdődjön Szlovákiában a regionális önkormányzatiságról, amely Dél-Szlovákiában a magyarok mellett az ott élő szlovákoknak is érdeke, mert Szlovákiának arról a régiójáról van szó, ahol rendkívül nagy a munkanélküliség és hiányzik a közút és a vasút fejlesztése.

Berényi József elmondta, hogy a választópolgárok javaslatait összegyűjtve "a lehető legtöbb véleményt" beledolgozták a választási programjukba, amely kedvező visszhangra talált az embereknél és "szakmai szempontok alapján a szlovákiai pártok legjobb három választási program közé került".

Szlovákiában március 10-én tartanak előrehozott választásokat. A szlovákiai magyar párt pedig február 18-án kezdi meg hivatalosan kampányát.

Az MKP legutóbbi javaslatai közül a pártelnök kiemelte, hogy arra kérték a kormányt, a fűtési szezon végéig rendeljen el kilakoltatási moratóriumot, védve az eladósodott családokat, továbbá a felhívták a kormány figyelmét arra is, hogy foglalkoznia kellene a komáromi Nokia-gyárban történő leépítéssel, mert az dél-szlovákiaiakat is érint.

A régiót sújtó munkanélküliségről Ciprusz Zoltán, a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke a Határok Nélkülben elmondta, hogy a munkahelyteremtés mellett a fiatalok számára karrierközpontokat kell létrehozni. Ezek már a pályaválasztásban is segítenének, hogy minél többen a piaci igények ismeretében válasszanak szakmát. Mint mondta, különben fennáll annak a veszélye, hogy akik nem találnak képzettségüknek megfelelő munkát, elvándorolva könnyebben asszimilálódnak vagy kivándorolnak az országból.

A február 15-én lezárult általános iskolai beiskolázás kapcsán mindkét politikus beszélt az anyanyelvi oktatás fontosságáról, amely érdekében rendszeresen szerveznek kampánykörutakat. Berényi József felhívta a figyelmet, hogy visszafordítani még nem, de megállítani már sikerült azt a folyamatot, hogy egyre több magyar szülő szlovák iskolába adta gyermekét.

Az MKP elnöke szerint "illúzió a szlovák társadalom toleranciája" a magyarokkal szemben. Hangsúlyozta, hogy "van egy nagyon komoly intoleráns réteg, akikkel szemben meg kell védeni a felvidéki magyarságot". Ezért is tettek feljelentést a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyar- és romaellenes, gyűlöletkeltő plakátjai ellen. Szerinte szükséges a határozott fellépés, mert ez zavarja igazán a szlovák-magyar együttélést.

A szlovákiai gazdasági és a politikai élet korrupciós összefonódásáról szóló, tavaly az év végén kirobbant Gorilla-botrányról beszélve hangsúlyozta, hogy a jelenlegi MKP vezetői nem érintettek az ügyben. Akik neve szerepel a botrányban, azok a politikusok évekkel ezelőtt elhagyták a pártot - hangsúlyozta.

Berényi József beszélt még arról is, hogy a parlamenti pártokhoz képest a jelenleg parlamenten kívüli MKP-nak korlátozottabbak a lehetőségei a reklámkampányra, ezért a lehető legtöbb találkozón igyekeznek személyesen találkozni a választóikkal, és jelöltjeik mindent megtesznek, hogy az MKP, amely az egyedüli, magát magyarnak meghatározó párt Szlovákiában, újra parlamenti párt legyen.

"Hogy a mindenkori kormány ne mondjon le Dél-Szlovákiáról, ezért kell visszakerülni a kormányba az MKP-nak" - mondta Berényi József.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar cég nyerte az építészet Oscarját

Két első helyezést is elért a világ egyik legismertebb építészeti irodája, a dán Bjarke Ingels Group (BIG), valamint a magyar partnere a...

Radnai Márk egy budapesti lakást és kettő BMW-t kapott ajándékba a választások után

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos jelentős vagyongyarapodásról...

Nem vacakolt a NAV a feledékeny játékkereskedővel

A NAV végrehajtói több mint 180 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat egy játékkereskedőnél. Adótartozás miatt. A...

Clean eating: mik a rejtett veszélyei ennek az étkezési módnak?

Ki dönti el, hogy mi a jó étel és a rossz étel?

21 nap és megváltozom. Vagy mégsem?

„Ezeket bizony baromi nehéz elhagyni: nem a TikTokot megnyitni, hanem inkább egy könyvért nyúlni, vagy almát hámozni a chipses zacskó...

Megszólalt a Mol a súlyos üzemi baleset után: így áll most a helyreállítás

A tiszaújvárosi üzembaleset minden sérültje elhagyhatta a kórházat, ketten pedig már ismét munkába álltak - közölte a Mol. Az...

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Opten: új lendületet adhat a vállalkozásoknak a kata visszatérésének reménye

A politikai fordulat és az uniós forrásokkal kapcsolatos remények javíthatják a vállalkozói bizalmat egy olyan időszak után, amikor sok...

Módosult a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás

A változásnak köszönhetően az érintett szervezetek a jövőben bármely nyilvántartásba vett auditorral szerződést köthetnek a...

Magyar Péter a Vitnyédre tervezett menekülttáborról: Megvan a titkos kormányhatározat, kedves Pócs János

A miniszterelnök azt ígérte, nyilvánosságra fogják hozni az erről szóló dokumentumokat.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0