Ezt olvasta már?

0

Azonosították két, 1944-ben lezuhant szovjet repülőgép legénységét

Többéves kutatómunkával azonosították két, 1944-ben lezuhant szovjet repülőgép legénységét, az egyik gépen utazók emlékére pénteken táblát helyeznek el a bonyhádi szovjet katonai temetőben.


hirdetés

A 2013-ban indult kutatást Nagy Gábor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusa kezdte el, akinek a figyelmét egy Kanadában élő kutató hívta fel a szovjet gépek történetére.

1944. augusztus 10-ére virradó éjjel 21 szovjet repülőgép indult el szerbiai és horvátországi célpontok felé, hogy az ott harcoló partizánalakulatoknak ellátmányt dobjanak le. A hazafelé tartó úton két, amerikai gyártmányú B-25-ös repülőgépet lőttek le német vadászgépek Magyarország felett, és mindkettő legénységét ismeretlenként temették el.

Az egyik gép a Tolna megyei Nagymányokon, a másik pedig a Bács-Kiskun megyei Akasztón zuhant le.

Nagy Gábor - aki a honvédség egy roncskutatójával és egy repülőgép-oktatóval végezte a kutatást - az MTI-nek elmondta: a nagymányoki becsapódás helyén már nem találtak azonosításra alkalmas roncsokat, de orosz kutatóktól kapott iratokban szereplő időpontok, helyszínek és tények elemzése, szemtanúk beszámolói alapján sikerült megállapítani, hogy melyik zuhant le Nagymányokon és melyik Akasztón. Ez lehetővé tette a két személyzet azonosítását is.

Beszámolt arról is, hogy kutatásuk nyomán az orosz hatóságok keresték az érintettek hozzátartozóit. Az akasztói gép esetében egy pilóta hozzátartozóját sem sikerült megtalálni, míg a nagymányoki gép hat pilótája közül öt esetben vezetett sikerre a keresés.

A Nagymányok közelében lezuhant gép személyzetét először a település mellett temették el, emlékművüket 1956-ban lerombolták. Ezután Nagymányokon újratemették őket, a jelenlegi, harmadik nyughelyet 1957-ben Bonyhádon, a szovjet katonai temetőben alakították ki számukra.

Pénteken a bonyhádi síremléken újabb gránittáblát helyeznek el, amelyen már szerepel a hat elhunyt szovjet pilóta neve is.

 

 

 

 

 

forrás: mti







0
0

hírek innen, onnan

Mélyponton a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a privátszektorban a foglalkoztatás novemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig...

Mit tudtok a leghíresebb zeneszerzőkről? Műveltségi kvíz

Bach, Vivaldi, Mozart - talán nem is kell sorolnunk, hiszen a világhírű zeneszerzők nevével mindenki találkozott már. De mit tudtok róluk...

Friss időjárás-előrejelzés - Figyelmeztetést adtak ki a fél országra és Budapestre

Egyes területeken ónos eső míg máshol sűrű köd várható - Van, ahol mindkettő. Mutatjuk a részleteket:

Orosz védelmi miniszter: évről évre romlik az orosz-NATO viszony

'Nemcsak hogy minden megállt, de évről évre romlik.'

Meghalt René Auberjonois

A MASH és a Star Trek: Deep Space Nine Tony-díjas sztárja 79 éves volt.

Jónak lenni jó! - Már csaknem 30 millió forint gyűlt össze

A nyolcadik alkalommal megrendezett kampányban most először tapasztalnak ekkora aktivitást, rekordon a hívások száma.

Meghalt René Auberjonois, a Star Trek és több sorozat sztárja

Hét évig ő volt Odo a Star Trek: Deep Space Nine-ban.

3 app, ami megkönnyíti az utazásaidat, ha autóval közlekedsz

Legyen szó akár defektről, egy koccanásról, vagy egy végeláthatatlan kocsisorról az autópályán, ez a 3 applikáció a segítségedre lehet!

Kegyetlen gyilkosság egy német karácsonyi vásárban - Tizenévesek voltak az elkövetők

Felháborodást okozott Németországban a kegyetlen gyilkosság.

Themüszkirai Diána visszatér - itt a Wonder Woman 1984 előzetese

A második részt 2020. június 4-én mutatják be a magyar mozikban.

Olyat láttak a tudósok a Napon, amit korábban még senki

Eddig soha nem látott szögből vizsgálta a Nap plazmakilövelléseit egy nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudós is dolgozott. Az...

Olyat láttak a tudósok a Napon, amit korábban még senki

Eddig soha nem látott szögből vizsgálta a Nap plazmakilövelléseit egy nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudós is dolgozott. Az...

0

Sport

Elnök Kupa-döntőt játszhat a magyar női kézilabda-válogatott

Hétfőn a 13. helyért léphetünk pályára a Japánban zajló világbajnokságon a világ - és Európa-bajnok franciák ellen.

Ez a nehézsúlyú MMA: az utolsó másodpercekben KO-zta ellenfelét, miután végig hátrányban volt

Jairzinho Rozenstruik igazolta az MMA-közhelyet, nehézsúlyban valóban elég egy ütés a sikerhez.

A Barcelona lenyűgöző összjátéka után sarokkal rúgott csodagólt Suárez

Gálázott a Barcelona a Mallorca ellen, Suárez pofátlanul nagy gólt rúgott, a friss aranylabdás Messi mesterhármasig jutott.

DVSC-Honvéd: Kassai döntése nagy vitát generált - videó

Herczeg András is beszélt az esetről.

Mintha csak Klicskót láttuk volna

A szombati év mérkőzésén Anthony Joshua visszavette nehézsúlyú öveit.

Ezt az eredményt a hollandok sem akarták elhinni

A német válogatott legyőzte a hollandokat a női kézi-vb-n.

Jó erre ébredni: magyar sikerrel indult a vasárnap reggel

A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság alsóházi rájátszásában, vasárnap.

Valósággal szétszakadt a UFC-harcos arca a hatalmas ütésektől - videó

Jairzinho Rozenstruik már a második korábbi nehézsúlyú világbajnokot intézte el 2019-ben.

Összeszedte magát a magyar válogatott - Rasmussen értékelt

Női kéziseink nyolc góllal legyőzték Argentínát.

Duplázott Liu Shaolin - olyat tett, amit magyar versenyző még soha

Liu Shaolin Sándor megnyerte a második 500-as távot is.

Gerard Piqué zseninek hiszi magát, de a teniszvilág máris átkozza

A Barcelona világbajnok sztárja egy eurómilliárdos birodalom ura. Maradhatott volna annál, amihez ért?

0

Bulvár

Hatalmas szél jön: kilenc megyére adtak ki vészjelzést

Ráadásul újra fagyni is fog jövő héten.

Így a legkártékonyabb a mikró: ha ezt tapasztalod, ideje lecserélni

Ezt ellenőrizd, hogy biztonságosan használhasd a mikródat.

Kiderült, miért nem mosolygott soha Karády Katalin

A melankólia nagyasszonya utolsó interjújában árulta el, miért nem tükröződött az arcán egyszer sem a boldogság.

Bitang erős szíverősítő és vérnyomáscsökkentő hatású: a galagonyát érdemes gyakran fogyasztani

A galagonyát magas vérnyomás és szívbetegség ellen is javasolják.

Félresikerült karácsonyfák - besírsz a röhögéstől.

Néha a türelem fogy el, máskor a muníció a lényeg, hogy tudjunk nevetni magunkon is, ha az alábbiak netalán velünk történnének meg!

A Modern Talking szőke sztárját ma már lehet, fel sem ismernéd - A 65 éves Dieter Bohlen így megváltozott

Így néznek ki napjainkban a '80-as évek legjóképűbb férfi énekesei.

10 szenzációs ajándék 3000 forint alatt - garantált siker.

Kihúztad az új csajt a munkahelyeden és ölteted sincs, mit vegyél neki? Íme 10 szenzációs ajándéktipp 3000 forint alatt.

Nem azért forralták régen a bort, mert finom volt: miért kezdték el készíteni a téli italt?

Gusztustalan oka van, miért kezdtek forralt bort gyártani: ma viszont mindenki imádja.

Lassítja az öregedést a szeretkezés, de csak ha elégszer csinálod. Mutatjuk, mi a minimum.

Nem mintha még külön indokot kellene rá keresni, de a szexnek számos kedvező élettani hatása van, amit régóta ismerünk: segít csökkenteni a vérnyomást, megszünteti a stresszt, de még a jobb alváshoz és az erősebb immunrendszerhez is hozzájárul, amellett, hogy természetesen a partnereddel is közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz, ha aktív szexuális életet éltek. A jó tulajdonságok azonban itt még nem érnek véget.

5 gyönyörű plus-size nő, aki bebizonyítja, hogy egyáltalán nem a méret a lényeg

Túlságosan is belénk vésődött, hogy csak az lehet szép, akinek XXS-es a mérete és, ha már egy kicsivel is nagyobb vagy, akkor eláshatod magad, mert nem férsz bele a szépségideálba. Viszont hatalmas köszönet azoknak a tervezőknek, akik pár éve behozták a köztudatba a plus size modelleket, mert velük együtt elindult valami, minek hatására a nők elkezdték elfogadni és megszeretni a testüket még akkor is, ha kicsit kerekdedebb az átlagnál.

blogmorzsák

Kábítószer kereskedelem a „balkáni úton“

Az Europol 2019. évi jelentése súlyos és aggasztó megállapítá­sokat tartalmaz.

Így maradj mentálisan erős egy szakítás után!

A nassolás és az alkohol csak pillanatnyi örömöt okoznak. Ezek a tippek viszont tartós és pozitív változást!

Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család?

Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

A hetedik napon pihenjünk meg mi is

Csaba testvér arra buzdít minket, hogy álljunk meg és gyönyörködjünk az életünkben.

Pozitív várakozás

Ádvent a várakozásról szól, azonban ez a foga­lom az utóbbi időkben negatív jelentéssel társult.

Ananászos vanília pie

Relatíve egyszerű amerikai pite, amit biztosan sokan szeretnének kipróbálni.

Buddha tál az új trend

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése.

Beszélhetünk-e önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben.

„Nem adom a Katonát!“

Mire kell nekik egy színház, amikor ők egy végtelenített Nélküledet akarnak hallgatni szlovák whiskyvel, szotyival?

10 hasznos tanács izraeli utazáshoz

Egy izraeli utazás előtt nagyon sok kérdés merülhet fel. Prakti­kus tanácsok saját tapasztalat alapján.

Habos álomsüte­mény mogyoróval a közepén

Mintha apró boldogságszéru­mok rejlenének min­den falat­já­ban. Csupa hab, csupa meglepetés!

Karády az embermentő

Karády Katalint hőstettei sem mentették meg Rákosiéktól. Menekülni kényszerült.

0