Ezt olvasta már?


Balog: A családokat segítő újabb intézkedésekről döntött a kormány

A családokat és a gyermekvállalást segítő újabb intézkedésekről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton a Budapesti Német Gazdasági Klub (DWC) rendezvényén, ahol átvette a szervezet Német-Magyar Barátság Díját.

Balog Zoltán a tervezett intézkedések közül kiemelte az anyák rugalmas munkavállalásának, valamint a munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatását. Utóbbira a tervek szerint 6 milliárd forintot szán a kormány, amely adókedvezménnyel is segíti a munkahelyi bölcsődéket működtető vállalkozásokat - tette hozzá.

Az intézkedésekkel szeretnék elérni, hogy a családok tovább erősödjenek, és növekedjenek a szülők munkaerőpiaci esélyei is - mondta.

A részmunkaidőben dolgozó anyák aránya Németországban 46 százalék, Magyarországon mindössze 7 százalék. Ezek a számok mutatják, hogy milyen feladatok szükségesek a családok helyzetének további javításához - emelte ki.

A kormány családok iránti elköteleződését bizonyítja, hogy GDP-arányosan mennyit fordít a költségvetésből családtámogatásokra. Magyarország az OECD-országoknál megállapított 2,5 százalékos átlag csaknem kétszeresét, 4,7 százalékot fordítja ilyen célra, ami az EU-ban a legmagasabb. Az Eurostat adatai szerint pedig Magyarország a 4. helyen áll azon országok között, ahol a gazdasági növekedéssel együtt a születésszám is emelkedik. Ezeknek az eredményeknek a fenntartásához szükségesek az újabb intézkedések a családpolitikában - fejtette ki.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az eseményen úgy fogalmazott, a Német Gazdasági Klubnak meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországnak nemcsak kulturális és politikai, hanem gazdasági értelemben is Németország a legfontosabb partnere. A magyar külkereskedelem 30 százaléka Németországba irányul, és Magyarországon Németország a legnagyobb beruházó - hangsúlyozta.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke köszöntőjében arról beszélt: Kelet és Nyugat új harmóniája születhet meg az elkövetkező időkben. Az európai egyesült államok álmának véget érte után másik, három-, négy-, ötsebességes Európára van szükség, minden e felé halad - vélekedett. Ebben új lehetőség nyílik Magyarországnak, hogy Európa és Ázsia között itt épüljenek hidak - mondta.

Arne Gobert, DWC elnöke emlékeztetett arra: idén ünnepelik a szervezet fennállásának 25. évfordulóját, ahogy a német-magyar baráti szerződés is 25 éves. A klub tevékenységének középpontjában 25 éve a német-magyar együttműködés áll, a gazdasági-politikai-kulturális kapcsolatok előmozdításával.

A Német Gazdasági Klubot Magyarországon tevékenykedő német felsővezetők alapították, azzal a céllal, hogy fórumot teremtsenek a rendszeres, informális szakmai találkozókhoz, politikai gazdasági kapcsolatok előmozdításához - idézte fel. A budapesti után Győrben és Kecskeméten, majd Pécsen alapítottak szekciókat. A klub fontos feladatának tartja, hogy Magyarország vonzó befektetési célponttá váljon, különösen a német gazdasági döntéshozók, befektetők szemében.

Bernhard Vogel, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnöke, volt német tartományi miniszterelnök elmondta, a klub, amelyet 30 üzletember alapított, ma már csaknem 300 tagot számlál, és 25 éves tevékenységével jelentősen hozzájárult a külkereskedelmi kapcsolatok megerősödéséhez. Az EU kritikus helyzetben van, Európát össze kell tartani - szólított fel.

A DWC Német-Magyar Barátság díját 2015-ben alapították, az elismerést évente egy német és egy magyar díjazottnak ítélik oda a két ország közötti kapcsolatok erősítéséért, és idén még egy kitüntetettnek, a klub 25. évfordulója alkalmából. Balog Zoltán mellett az elismerést Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kapta.

Balog Zoltán 2013-ban már megkapta a második legrangosabb német állami kitüntetést, a Nagy érdemkeresztet csillaggal és vállszalaggal, melyet Joachim Gauck akkori államfő adományozott neki a német-magyar kapcsolatok ápolásáért, valamint a kisebbségek és emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként. Balog Zoltán 2016-ban Németországban átadott egyik legrangosabb emberi jogi elismerést, a nemzetközi Rainer Hildebrandt-emlékérmet is megkapta.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0