Balszerencse-e a balkezesség?
Balszerencsének gondolták sokáig, ha valaki balkezesként jött a világra, és továbbra is vannak olyan helyek, országok, falvak, ahol még ma sem tudnak belenyugodni abba, ha balkezes születik a családba.
Talán az is közrejátszik ebben, hogy a "bal" szó önmagában is mindig valami negatívumhoz kapcsolódik, gondoljunk csak a következő kifejezésekre: baleset, baljóslat, balsiker, balfácán. Ezek azt sugallják, hogy a bal eleve rosszat jelent. De valóban a szerencsétlenség bélyegét hordozza a balkezes? Hiszen a világ népességének 10-15 százaléka ehhez a kisebbséghez tartozik...
- A téma igen hálás - mondja Kiss Erzsébet óvodapedagógus, aki egyben a Magyarországi Balkezesek Egyesületének az elnöke is. - Helyesebben hálás és hálátlan is, időszerű és időszerűtlen. Hogy miért? Mert annak ellenére, hogy ma már tudjuk okát, ismerjük a hozzá kapcsolódó gondokat, mégis sok tévhit, hibás nézet van forgalomban a balkezességgel kapcsolatban. Mi is a balkezesség? Sokak hiedelmével ellentétben nem születési hiba, nem fogyatékosság, nem is rossz szokás, egyszerűen csak genetikai eltérés. Okozójának génjét már meg is találták a tudósok. Sokan foglalkoztak vele, és ma is sokan "gyártanak" különféle elméleteket, holott mára már egyértelműen kiderült, hogy többnyire öröklött tulajdonságról van szó, amely már a magzati korban kialakul, és a jobb agyfélteke dominanciáján alapszik. Az érintetteknek sokkal kevesebb gondot okoz a balkezesség, mint a környezetnek. Magam is balkezes vagyok, három gyermekem közül kettő szintén, felmenőim között is sokan azok. Tehát az öröklődéselmélet nálunk, a családban beigazolódott. Statisztikai adatok is bizonyítják, hogy ahol mindkét szülő balkezes, ott az esély 46 százalékos, hogy az utódok is azok lesznek.
- Mi a gond a balkezességgel, miért kell mégis erről a témáról időről időre újra beszélni?
- Mert sokan, sajnos szakemberek körében is, tévesen ítélik meg a balkezességet, a balkezesek helyzetét. Naponta hallani olyan óvodáról, gyermekintézményről, családról, ahol azon munkálkodnak, hogy a gyermeket leszoktassák a balkezességről. Hányszor halljuk, hogy a "szép kezeddel" egyél, "a másik kezeddel" fogd a játékot. De vannak ennél sokkal drasztikusabb eljárások is, mikor ütik a gyerek bal kezét, vagy hátrakötik, hogy étkezéskor, rajzoláskor, írás közben a jobb kezét használja. Pedig ma már elfogadott pedagógiai irányelv: az erőszakos átszoktatás tilos! A mindenáron történő "korrigálás" rendkívül sokat árt. Ugyanis, ahogy Hámori József híres könyvében, Az agy aszimmetriái című műben kifejti: a bal kéz dominanciát örökletes és hormonális tényezők együttesen okozzák, már magzati korban eldől, hogy melyik agyfélteke lesz a domináns - a balkezesek esetében ez a jobb agyfélteke. Tehát az átszoktatásnak nincs értelme, az erőszakos megváltoztatás súlyos zavarokat okozhat, többek között dadogást, írási és olvasási problémákat, bizonytalanságot, agresszivitást, önbizalomhiányt. A pedagógusok sem ismerik széles körben a balkezesség anatómiáját. Amikor 2005-ben létrehoztuk egyesületünket, elsősorban érdekvédelmi meggondolásból tettük, hiszen egy kevéssé szervezett kisebbségről van szó, amely nem képes kiállni önmagáért. De közben rájöttünk, hogy nagy szükség van a felvilágosító szóra, előadásokra, ezért oktatási, információs tevékenységet is folytatunk, ismertetjük a legújabb kutatási eredményeket, módszertani előadásokat tartunk. Országszerte vannak rendezvényeink gyermekintézményekben, játszóházakban, különféle fórumokon. Mivel a balkezeseknek már nemzetközi világnapja is van, minden évben Gárdonyban tartunk találkozót és figyelemfelkeltő rendezvényt.
- Úgy tűnik, hogy a balkezesség nem is annyira a balkezesek problémája, inkább a környezeté.
- A többségi társadalom hajlamos elítélni, megbélyegezni mindazt, ami más, ami kilóg a sorból, eltér az átlagostól. Pedig a balkezesség nem kódolt szerencsétlenség, hiszen akár még előny is lehet. Sok balkezes hírességet ismer a történelem, főként a művészet világa. Leonardo, Michelangelo, Newton, Beethoven is ebbe a csoportba tartoztak mások között. De híres sportolókat is sorolhatnánk, a teniszben, a vízilabdában, az ökölvívásban kifejezetten előnyt jelenthet a balkezesség. Különféle logikai játékokban, számítógép-használatban kreativitásuk révén különösen ügyesek a balkezesek. Azt mondhatjuk, hogy önmagában a balkezesség - ha nem is jelent feltétlenül előnyt minden esetben - hátrányt sem. A balkezesek nem ügyetlenebbek és nem butábbak jobbkezes társaiknál.
- Ha segítségre szorulnak, miben kell őket támogatni?
- Mindenképpen az elfogadásban. Ugyanúgy kell tekinteni rájuk, akár a jobbkezes többségre. A segítség a mindennapokban ennek ellenére jól jön, ugyanis egy jobb kézre koncentráló világ módszertana és eszköztára nem veszi figyelembe a balkezes kisebbség szükségleteit. A különféle használati eszközök, szerszámok mind a jobbkezesekre berendezett világ igényeit szolgálják. Szerencsére ma már létezik internetes "balkezes bolt", ahol lehet kapni az ollótól az írószerekig különféle balkezes eszközöket, amelyek megkönnyítik dolgukat a tanulásban, munkában. Sok balkezes fokozottan érzékeny, esetleg éppen az őt ért megjegyzések, bántalmak miatt. Ezért otthon, a családban, és a gyermek közösségekben is fokozott figyelemmel, szeretettel kell foglalkozni velük, de semmiképpen nem megkülönböztetve balkezességük miatt.
És ha az elfogadás, a megértés általánossá válik, talán fel sem tűnik senkinek, hogy ki melyik kezével étkezik, alkot, dolgozik, akkor nem lesz téma a balkezesség.
MTI
hírek innen, onnan
Az emberi élet során szintetizált összes DNS-molekula együttes hossza szinte beláthatatlan lenne
Mennyi adat fér el egyetlen DNS-molekulában? És az igaz, hogy egy tipikus eukarióta (pl. emberi) sejt a teljes DNS-állományát körülbelül...
Egy merész űrtechnológiai koncepció űrlégzsákkal védené meg a Földet a pusztító napviharoktól
Egy erősebb napvihar megzavarhatja a műholdak működését, a navigációs rendszereket, a kommunikációs hálózatokat, sőt akár az...
Nincs vége a magyarok híréhségének – megint az RTL dörzsölheti a tenyerét
Így alakultak a 23. hét nézettségi adatai.
Trump: Irániak lőtték le az amerikai helikoptert, muszáj erre válaszolni
Az amerikai elnök nem részletezte, milyen válaszra gondol. A lelőtt helikopter pilótái biztonságban vannak.
Sokan természetesnek hiszik, pedig súlyos betegséget jelezhet: rengeteg magyar nem is foglalkozik ezzel a fájdalommal
Sok nő számára a menstruációs fájdalom, a rendszertelen ciklus vagy a hormonális panaszok a mindennapok részét jelentik.
A Hyundai Ioniq 6 N-Line már nem paráztat be: ekkora hatótávval bárhová eljutunk
A Hyundai Ioniq 6 frissített változata felnőttesebb és kellemesebb lett, sőt talán kicsit könnyebb is befogadni a futurisztikus formát. A...
Videón a felfoghatatlan belfasti támadás: le akarta fejezni áldozatát a szudáni férfi a nyílt utcán - életveszélyben a sérült, a rendőrség zavargásoktól tart -
Az észak-írországi rendőrség gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vett egy férfit, aki június 8-án hétfőn este Belfastban támadt egy...
Friss Agatha Christie sorozat a láthatáron egy új és fiatal Poirot-val
Teljesen új Agatha Christie-sorozat készül a BBC-nél, amelyben Hercule Poirot még fiatal. Az ikonikus detektív szerepére már ki is...
Örökre megváltozik a futball, kőkemény szigorításokkal indul az idei világbajnokság
Az év legjobban várt sporteseménye komoly változásokat eszközöl a korábbi tornákhoz képest.
Feljelentést tett a szociális miniszter az Orbán-kormány által vásárolt nyuszimotorok ügyében
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kátai-Németh Vilmos szociális és...
Vérfürdővé változott a rutinvizsgálat: Majka halálra rémült az orvosi rendelőben
Elszabadult a pokol a rendelőben.
Sokan nem tudnak róla: különleges védelem jár a nyugdíj előtt állóknak
Komoly védelem illeti meg azokat a dolgozókat, akik öt éven belül érik el a nyugdíjkorhatárt. A munkáltatók jóval nehezebben...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


