Borsodi szocialisták szponzorálják az éhségmenetet
A Fidesz miskolci szervezetének elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre.
Sebestyén László fideszes politikus azt mondta, a Fidesz sajnálja, hogy a menetben résztvevő, valóban nehéz sorsú embereket pártpolitikai célokra használja fel a lejáratódott MSZP.
Az országgyűlési képviselő, a Fidesz miskolci elnöke úgy fogalmazott: "Gúr Nándornak, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökének a Gyurcsány és Bajnai kormányok idején egy egész céghálózat állt a rendelkezésére, hogy a megyébe érkező, foglalkoztatást segítő közpénzek felhasználása ellenőrizhetetlen legyen, akkor bezzeg nem segített éhségmenetet szervezni a Parlament elé".
Előzőleg Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: támogatják azokat, akik a szélsőséges időjárás ellenére gyalog indulnak a fővárosba Miskolcról, hogy hallassák a hangjukat, akik akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért".
Sebestyén László reagálásban arra hívta fel a figyelmet: a kormány az elbírált kérelmek alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem 30 ezer ember közfoglalkoztatását segíti, a Belügyminisztérium pedig már 15 milliárd 387 millió forint értékben hagyott jóvá támogatási kérelmeket a megyében.
Anélkül, hogy az úgynevezett éhségmenetben résztvevő, bár kissé félrevezetett polgármesterek jó szándékát bárki is kétségbe vonná, mégis meg kell jegyezni: az általuk képviselt kistérségek és települések, akár a "hagyományos", akár a kistérségi Start-munka mintaprogram, vagy a téli "átmeneti" közfoglalkoztatási lehetőségek tekintetében eddig is kiemelt kormányzati figyelmet és segítséget kaptak - fogalmazott Sebestyén László.
Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP segíteni fogja azokat a borsodi polgármestereket, akik hétfőn gyalog indulnak Miskolcról Budapestre, hogy tükröt mutassanak a kormánynak: nem engedhetik meg, hogy elforduljanak a tisztességes, tenni akaró emberektől. A menet a parlamenti ülésszak kezdőnapján, 13-án "demonstrációvá alakul" a budapesti Kossuth téren.

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Verekedés a SOTE I. számú szülészeti klinikáján
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

