Coface: Megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon
Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban - derül ki a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium.
A bizonytalanabbá váló tavalyi gazdasági helyzetet jól tükrözi az üzleti szféra finanszírozási helyzete. Magyarországon 2022-ben összesen 8 111 felszámolási eljárás indult, ami majdnem a duplája a 2021-es 4 359 eljárásnak – közölte a Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója. A számok eltérő időbeli eloszlást mutatnak. Az összes 2022-ben indult eljárás közel hatvan százaléka az év utolsó harmadában kezdődött. Az év első nyolc hónapjában havonta átlagosan 403 eljárás indult, miközben szeptembertől kezdve a több mint kétszeresére emelkedett a felszámolások száma. „Így az idei év egyik nagy kérdése lesz, hogy ez a trend kitart-e és mikorra térhet vissza a korábbi években megszokott havi 400-450 eljárás. A másik fontos kérdés, hogy az új vállalkozások alapítása mennyire tudja kompenzálni a felszámolásokat” - mondta Kiss Henrietta, a Coface Magyarország elemzője.
Rizikós ágazatok
Az elemzés a fizetésképtelenség, ezen keresztül a felszámolás kockázata szempontjából veszi górcső alá a különböző szektorokat. Az ágazatok közül továbbra is az építőipar emelkedik ki a kockázatok szempontjából: messze a legtöbb felszámolást az építőiparban kezdeményezték: ebben a szaktorban az elmúlt évben 2 526 eljárás indult szemben az egy évvel korábbi 1 280-nal.
Az autóipari vállalatok körében 795 felszámolást kezdeményeztek 2022-ben, míg 2021-ben csak 324-et. A magyar autóipar nehéz éveken van túl: az ágazatot sújtotta a chiphiány, az beszállítói láncok szakadozása, a beszerzési árak emelkedése és a devizaárfolyamok negatív változása. Az autógyártók a nehézségek miatt kevesebb autót állítottak elő, mint korábban, ám profitjuk jól alakult. Az ágazat igazi vesztesei részben az úgynevezett első körös, általában nemzetközi cégcsoporthoz tartozó, ezáltal védettebb beszállítók, de még inkább a második körös, gyakran önálló alkatrészszállítók – áll a Coface-elemzésben. A háztartások részére végzett szolgáltatások szektorában érdekelt vállalkozások közül 522 cég ellen indult felszámolás 2022-ben, ami 64 százalékos emelkedést jelent. A vegyes termékkörű kereskedelemben 90 százalékkal 485-re, a szállítási szektorban pedig 67 százalékkal 371-re nőtt a felszámolási eljárások száma.
Végletek Magyarországon, egyik oldalon az agráriummal
A legkevésbé veszélyeztetett ágazatok közé tartozik például a bőripar, amelyben tavaly mindössze két felszámolás indult, miközben 2021-ben egyáltalán nem indult eljárás. A bányászatban és az egyéb járműipari szegmensekben érdekelt cégek körében szintén mindössze egy-két felszámolási eljárást kezdeményeztek.
„Szintén kedvező helyzetben van a mezőgazdaság, amely a felszámolási eljárások, így a fizetésképtelenséget tekintve legkevésbé érintett ágazatok közé tartozik. A kockázatok szempontjából az egyik végletet az építőipar jelenti, a másikat pedig az agrárium” – tette hozzá a szakember. Példaként elmondta: A mezőgazdasági termelői árak az elmúlt év első három negyedévében 49 százalékkal nőttek, a költségek 46 százalékkal emelkedtek, főként a folyó kiadások növekedése miatt. Ezek közé tartoztak az ellátási zavarok, az energiaárak emelkedése és a kedvezőtlen időjárás. Ezzel szemben az építőiparban a termelői árak növekedése a 30 százalékot sem érte el, miközben például az ellátási zavarok és az energiaárak kiugró emelkedése ezt az ágazatot is komolyan sújtotta.”
A teljes tanulmány az alábbi linken elérhető:
https://www.coface.hu/Hirek-es-Publikaciok/Hirek/Felszamolasi-eljarasok-Magyarorszagon-forduloponthoz-erkeztuenk
A Coface-ról
A Coface Group, a világ vezető hitelbiztosítója megoldást kínál vállalatoknak szerte a világon ügyfeleik pénzügyi kötelezettségeinek elmulasztásából fakadó kockázatára a hazai piacon és exporttevékenység esetén egyaránt. 2017-ban a mintegy 4100 alkalmazottat foglalkoztató Coface Group 1,1,355 milliárd euró konszolidált forgalmat könyvelhetett el, a nettó nyeresége pedig meghaladta a 41 millió eurót. A vállalatcsoport 100 országban van jelen direkt vagy indirekt módon, és 40 ezer vállalat tranzakciójának biztonságosságáról gondoskodik több mint 200 országban.
hírek innen, onnan
Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál
A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...
A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia
Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...
Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta
Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...
Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe
A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...
Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója
Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.
Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében
Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.
Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT
A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...
Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség
Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...
Kétezer éve tűnt el, most találtak rá Ausztriában
Neve is van: Claudivium.
Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre
A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.
Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány
Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...
Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni
Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Vinícius Júnior nem jelenik meg a Real Madrid edzésein, Dubajban lesz dolga
Úgysem léphet pályára eltiltása miatt, így van ideje.
Bulvár
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.
Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett
Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.
Jelentősen változik pénteken a benzin ára: a gázolajért ennyit kell fizetni
Így alakulnak az üzemanyagárak november 6-án.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


