D-vitamin nemcsak a csontoknak, hanem az ereknek is kell
Nem fejlődnek épségben azoknak a gyerekeknek az ütőerei, akiknek nem jut elégséges D-vitamin a szervezetébe. A meglepő és újszerű eredményt az Amerikai Szív Szövetség idei kongresszusán ismertették Kansas City Gyermekklinikájának orvosai.
A megfelelő D-vitamin szintre szükség van az erős csontok kifejlődéséhez, majd a korosodás során a felnőttkori csontrendszer épségére. Szintén sokat segít az öregedés időszakában szív- és érrendszeri betegségek kockázatcsökkentésére.
Az Amerikai Szív Szövetség minden évben megrendezett kongresszusa a szívgyógyászok egyik legnagyobb tudományos találkozója, melyen Geetha Raghuveer és munkacsoportja emlékeztette a jelenlévőket néhány közelmúltban nyilvánosságra került eredményre. Az angol köztisztviselők Whitehall tanulmányában a D-vitaminnal legjobban ellátott férfiak összhalálozása 30 százalékkal volt kisebb, mint a többieké.
A szívroham okozta halálozás Argentinában is a magas D-vitaminszintűek csoportjában volt a legalacsonyabb, Dániában pedig a változás korában lévő nők körében bizonyította egy vizsgálat ugyanezt.
Gyermekeket azonban még nem vizsgáltak, ezért az amerikai kutatók 74 gyermek, tizenéves és fiatal felnőtt adatait gyűjtötték össze, akiket az utolsó két évben klinikájukon vizsgáltak. A laboratóriumi vizsgálat során mindig meghatározták a D-vitaminszintet és ultrahangos nyakiütőér-vizsgálatot végeztek.
Azok a gyerekek vagy fiatal felnőttek, akiknek a D-vitamin szintje alacsony volt, mérhetően rugalmatlanabb ütőérrel éltek, mint D-vitaminnal megfelelően ellátott társaik. Ezen könnyű segíteni, mert a D-vitamin elővitaminja tejtermékekben bőségesen található, ez pedig napsütés hatására alakul vitaminná. Súlyosabb vitaminhiány esetén gyógyszer formájában is pótolható.
"A gyermekgyógyászok mind jobban aggódnak, hogy a cukros üdítőitalok kiszorítják a gyerekek táplálkozásából a tejtermékeket" - mondotta a vitában egyik szakértő.
mti
hírek innen, onnan
Vannak, akik gyanítják, idegen lények tették tönkre a Nasa űrszondáját
Szétszóródtak köztünk az idegenek, mint a pitypang szirmai?
Lezuhant egy amerikai Apache a Hormuzi-szoros térségében – bejelentést tett Trump
Trump közölte, hogy az Apache helikopter lezuhanása után a kétfős személyzet sértetlen.
Júliustól szigorítás jön az özvegyi nyugdíjaknál
Szűkül az ellátásra jogosultak köre.
Megszólalt sztrókjáról Harsányi Gábor: másodperceken múlott az élete
Karácsonykor lett rosszul a színészlegenda, fia lélekjelenlétének köszönheti az életét.
Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt csaknem megduplázódtak
Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így...
Durva háború tört ki Bruce Willisék családjában: Demi Moore-t súlyos vádakkal illeti a volt veje
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő...
Már az első három hónapban közel ötvenöt munkanapot voltak a levegőben a rendőrség „szemei”
Az idei első negyedévben máris rekordot döntött a rendőrségi drónos közlekedési ellenőrzések száma és üzemideje.
Nincs több olcsó készlet? Árakat emelt a kormány az üzemanyagnál
A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a...
„Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben magadra maradsz”
Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják...
Magyar Péter törlesztette az adósságát, nem vett új lakást
A miniszterelnök befektetései is változatlanok. 2026 januárjához képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát,...
Brad Pitt a divat fővárosában is magára vonta a figyelmet – púderrózsaszínben
Brad Pitt és párja, Ines de Ramon az elmúlt hétvégén romantikus pillanatokkal és stílusos megjelenésekkel hódította meg Párizst, ám a...
Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás
Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


