Drasztikus intézkedésekre készülnek az európai kormányok
Vakcina van elég, de nincs, aki beoltatná magát – egyre több ország küzd ezzel a problémával. Pedig a szakértők továbbra is egyetértenek azzal, hogy csak az oltásokkal lehet megfékezni a járványt.
Emiatt egyre több helyen merül fel, hogy kötelezővé lehetne, illetve kellene tenni az oltást. Itthon egyelőre az egészségügyi dolgozók számára kötelező az oltás, de a kereskedelmi kamara ennél tovább menne – hangzott el az M1 Híradójában.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában hétvégén három, hétköznap kilenc oltóponton várják az embereket. Többféle vakcinával oltanak, válogatni is lehet.
Magyarországtól eltérően más országok még küzdenek a járvánnyal, ami itthon is elindíthat egy negyedik hullámot. A kormány ezért döntött úgy, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelezővé teszi a koronavírus elleni védőoltást.
„Hoztunk egy döntést arra nézve, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás. Betegeket gyógyítanak és ott különböző betegségek adódhatnak össze, ha még 1 koronavírus-fertőzés is megtörténik és ez emberéletekbe kerülhet” – mondta Orbán Viktor pénteki interjújában a Kossuth Rádióban.
Újranyitás óta telt házzal működik Fenyves Szálloda és Konferencia-központ Baktalórántházán. A személyzet egy percet sem pihen, mindenkire szükség van.
Krivács András tulajdonos elmondta, hogy mind a 26 kolléga rendelkezik védettségi oltással és fel sem merült, hogy elutasítsák a vakcinát.
„Semmilyen ellenállást nem érzek”
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint az egészségügy mellett más ágazatokban is kötelezővé kellene tenni az oltást. Szerintük a gazdaság újraindítását és az újabb lezárásokat ezzel lehet csak elkerülni.
„Ha megjelenik egy olyan vírus, amivel korábban az emberiség nem találkozott, akkor ehhez szerintem nekünk igazodni kell. Nyilván ez jogilag, emberileg, morálisan egy nehéz, megrágandó történet, de a dolog vége nagyjából az lesz, ha el akarjuk kerülni ennek a kockázatát, akkor nekünk ezzel szembe kell néznünk és valamilyen módon jogilag szabályozni kell” – fogalmazott Parragh.
Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: a kormány megfontolja a kamara javaslatát. A miniszter szerint a vendéglátás, a szolgáltatói szektor és az oktatás lehet az az ágazat, ahol ez szóba jöhet.
Drákói szabályok bevezetésére készül Európa több országa
Hónapokkal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, de ma már több mint 10 olyan ország van, ahol bizonyos ágazatokban kötelező az oltás, vagy már bejelentették, hogy hamarosan kötelező lesz. A magyarhoz hasonló védettségi igazolásokat is egyre több helyen alkalmazzák. Az oltottak szinte szabadon élhetnek, ezzel szemben azok, akik nem kérik a vakcinát, nem.
Az idősek és a fiatalok közötti kapcsolat fontosságáról beszélt Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imájában. Soha nem volt még olyan aktuális a kérdés, mint most, amikor családok millióit szakította szét a járvány.
Az idősekre ugyanis rendkívül veszélyes a fertőzés, a vírus legfőbb hordozói pedig éppen a fiatalok. Ezért teszik világszerte kötelezővé a védőoltás felvételét az idősotthonok és egészségügyi intézmények alkalmazottai számára – a világon az egyik legszigorúbb szabály épp a Vatikánban van életben: itt minden állampolgárnak kötelező felvenni az oltást.
Az Európai Unió legszigorúbb intézkedéseit a francia kormány hozta: minden egészségügyi intézmény összes alkalmazottjának és a tűzoltóknak is kötelezővé tették az oltást. Aki szeptemberig mégsem veszti fel, az elveszti az állását.
Az éttermek, az üzletek, a múzeumok és fesztiválok ezentúl csak negatív vírusteszttel vagy oltási igazolással látogathatók. Emiatt az elmúlt napokban megszaporodtak a tiltakozások Franciaországban.
„Hiszem, hogy a többség megértette: az oltás nagyon fontos. Másrészről azonban az ápolók közül ezt sokan vitatják, főleg a mentősök között, ezért megértem, hogy miért kérte Emmanuel Macron a vakcina kötelezővé tételét. Máshogy nem fogunk felülkerekedni a járványon" – mondta egy párizsi kórház ápolója.
Görögországban is drákói a szigor: itt is kötelező az oltás az egészségügyi szektorban, az oltatlan orvosok és ápolók akár már augusztus közepén elveszthetik az állásukat. Az athéni törvényhozás fontolgatja, hogy a szabályt az idősotthonok dolgozóira és a hadseregre is kiterjeszti. Az oltatlanok továbbá sem vehetnek részt rendezvényeken zárt térben.
A brit parlament múlt héten döntött úgy, hogy októbertől kötelező lesz a védőoltás az angliai idősotthonok dolgozóinak.
Akik mégsem veszik fel, azokat elbocsájtják. A döntést azzal indokolták, hogy ezekben az intézményekben mintegy 30 ezer idős halt meg koronavírus-fertőzésben Anglia és Wales.
Ausztráliában is hasonló szabályozás van életben: itt nem csupán az idősotthonok, de a karanténhotelek dolgozóinak is kötelező az oltás.
A 12 millió lakosú Moszkvában a munkáltatókat terheli felelősség: a szolgáltatói szektorban a munkavállalók 60 százalékát be kell oltatni. Ez a vendéglátóipar mellett a szépségipart is érinti.
Vannak országok, ahol fordítva gondolkodnak: nem a szolgáltatókat, hanem a fogyasztókat korlátozzák.
Olaszországban például hamarosan oltási igazoláshoz kötik az éttermek belső terének, illetve a múzeumoknak és kulturális rendezvényeknek a látogatását.
Németország is készülődik
Angela Merkel német kancellár főtanácsadója vasárnap a Bild am Sonntag napilapban arra figyelmeztetett: ősztől súlyos korlátozásokra számíthatnak az oltatlanok Németországban: kitilthatják őket többek között a bárokból, a mozikból és a sportrendezvényekről is.
hirado.hu
hírek innen, onnan
Magyarország gyógyvizekben legszegényebb régiója számos jó fürdőt rejt
A Közép-Dunántúl régióban a legrégebben elismert gyógyvíz még 1967-ben kapta meg a hivatalos minősítést, míg a térség legújabb...
Ezek azok a házszámok, amelyeket ha meglát a vevő, azonnal visszamondja a szerződést
Sokak számára nem közömbös, milyen házszám alatt élnek, mivel a számmisztika hívei szerint ez a szám hosszú távon hatással lehet az...
Villámgyors siker a Netflixen – kár lenne kihagyni az új kémsorozatot
A Netflix új kémsorozata egy nap alatt országos szenzáció lett – villámgyorsan tört a toplisták élére
Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?
Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...
Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó
Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.
Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem
Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.
Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók
Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...
Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...
„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...
Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát
Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...
7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen
Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.
Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala
A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem
A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


