Ezt olvasta már?

0

Dunai hajóbaleset: elrendelték a szállodahajó kapitányának letartóztatásá

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra elrendelte a szerdai dunai hajóbaleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szombaton az MTI-t.


hirdetés

A Fővárosi Törvényszék azt közölte: a megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá.

A bíróság megállapította azt is, hogy a gyanúsított - a végzés véglegessé válását követően - 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett.

Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be - olvasható az ügyészségi közleményben.

A Fővárosi Törvényszék szombat délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el annak a terheltnek a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsít az ügyészség.

A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, de mivel annak megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett, ezért a döntés nem végleges.

Ha a fellebbezés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyja a szombati döntést, majd azt követően a gyanúsított az óvadékot befizeti, akkor a terhelt Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyeletet kap, nyomkövetővel együtt alkalmazva. Ebben az esetben a gyanúsított nem hagyhatja majd el a főváros területét - emelték ki.

A gyanú szerinti cselekmény - bizonyítottság esetén - 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek minősül. A megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá. A bíróság indokolásában felhívta a figyelmet arra, hogy a "megalapozott gyanú még nem jelent ítéleti bizonyosságot, a nyomozás még folyamatban van".

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazásának különös oka, azaz a szökés, elrejtőzés veszélye megállapítható, mert bár a terhelt személyi, családi, megélhetési és lakhatási körülményei teljes mértékben rendezettek, s ezek a szökés, elrejtőzés veszélye ellen ható tényezők, ugyanakkor az adott cselekmény jelentős tárgyi súlyú és igen súlyos következményekkel járt.

A gyanúsított nem magyar állampolgár, magyarországi tartózkodási hellyel vagy kötődéssel nem rendelkezik, s munkájából adódóan tartózkodási helye gyakran változik, illetve nehezen elérhető. Indokolásában a bíróság arra a körülményre is felhívta a figyelmet, hogy a terhelt úgy a környező nyugat-európai országokban, mint saját hazájában jelentős helyismerettel rendelkezik, továbbá mind az anyagi lehetőségei, mind pedig az esetleges személyi kapcsolatai lehetővé tennék számára, hogy a hatóságok látóköréből adott esetben hosszabb időre kikerüljön, márpedig a cselekmény jellege miatt indokolt annak biztosítása, hogy a gyanúsított az eljárás kezdeti szakaszában a hatóságok számára lényegében bármikor elérhető legyen.

Védői indítványra a bíróság megvizsgálta, hogy a kényszerintézkedés céljának elérése érdekében letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet óvadékkal együtt alkalmazható-e. Az első fokon eljáró bíróság álláspontja szerint egy, a vállaltnál magasabb összegű, de a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén a letartóztatás helyett a bűnügyi felügyelet alkalmazható, mert az óvadék, valamint a nyomkövető együttes alkalmazása megfelelően szolgálja a büntetőeljárás érdekeit és a gyanúsított részére visszatartó erővel bír a szökés, elrejtőzés vonatkozásában - fejtette ki a törvényszéki közlemény.

Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte, hogy a vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát - gyanúsítotti kihallgatása után - csütörtökön vették őrizetbe. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján pénteken a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására.

Pénteken a férfi ügyvédjei nevében M. Tóth Balázs az MTI-vel azt közölte: védencük a gyanúsítással szemben panasszal élt, tagadja, hogy szabályt szegett volna vagy bűncselekményt követett volna el.







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Erőszakos tiltakozás Belgrádban

Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció...

Friss meteorológiai előrejelzés csütörtökre - Mutatjuk a részleteket

Ilyen időjárás várható csütörtökön. Itt vannak a részletek:

Számos nagy filmfesztivált megrendeznek a következő hónapokban

Bár a koronavírus-járvány alaposan felforgatta a filmes fesztiválnaptárt, augusztustól számos nagy nemzetközi filmmustrát megrendeznek. A...

Javult az üzleti hangulat a német elektronikai és villamosipari ágazatban

Némi késleltetéssel vetették vissza a járványvédelmi korlátozások a német elektronikai és villamosipari vállalatok forgalmát és...

Németország célja az, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és...

Németh Szilárd: rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a honvédség

A jövő évi költségvetés két pilléren nyugszik, a járványügyi készültségen és a gazdaságvédelmi alapon.

A Barcelona lökte a másodosztályba a városi riválist - videó

A 35. fordulóban a Barcelona az Espanyolt fogadta, amely egy esetleges győzelemmel is nehéz helyzetben várhatta volna a folytatást.

Brutális hatásai vannak, ha rendszeresen ezeket iszod

Gondolnád, hogy a light üdítőkkel növeled az agyvérzés és a magas vérnyomás kockázatát?

Jövőre 7 százalékkal több forrás jut sz önkormányzatoknak

Az ideihez képest jövőre 17 százalékkal - 118 milliárd forinttal - több forrást biztosít az önkormányzatoknak a központi...

Továbbra is veszélyben a City pontrekordja ? Ismét nyert a Pool

Jürgen Klopp csapata nagyon közel került ahhoz, hogy átírja a történelem könyveket.

Ledózerolta a City a Newcastle-t

A Barcelona pedig a csodatini kiállítása után is győzni tudott az Espanyol ellen.

Győzött a Barcelona, kiejtette az Espanyolt - videó

Ansu Fatit a második félidőben pályára küldték, de kiállították még mielőtt labdába rúghatott volna.

Sport

Hosszú Katinka csábító fotója meghódította az internetet - kép

A háromszoros olimpiai bajnok úszó megtalálta a számításait.

32 évesen meghalt a kétszeres világbajnok Alex Pullin

Szigonyhalászat közben történt a tragédia.

Megvan mennyit fizetne az olasz sztárcsapat Szoboszlai Dominikért

Továbbra is rendkívül aktívan dolgoznak a 19 éves magyar válogatott támadó megszerzéséért.

Cristiano Ronaldo a Juventus veresége után üzent - fotó

A Serie A-t vezető csapat 4-2-re kapott ki az AC Milan együttesétől kedden.

Ha van bombagól, akkor ez az

A Crystal Palace támadója, Wilfried Zaha valami bitang nagy gólt rúgott a Chelsea-nek.

15 évesen elhunyt a Vasas kis hőse

Hosszú küzdelem után vesztette el élete legnagyobb csatáját.

Magyar edzőt választott a Mol Fehérvár

Miután Joan Carrillót elküldte a bajnoki ezüstérmes, két edzőjelölt volt a helyére. Végül a magyar lett a befutó.

A Juventus összeomlott, az edző nem akarja elemezni a vereséget

A bajnoki címvédőre szombaton a szezon legnehezebb mérkőzése vár.

Eldőlt Griezmann sorsa

Antoine Griezmann megnyugodhat a barcelonai jövőjét illetően, a francia világbajnok és Eb-ezüstérmes labdarúgót nem adják el a nyáron a katalánok ? írta a párizsi L'Équipe.

0

Bulvár

Olyan autót fogtak a budapesti razzián, amitől a rendőrök álla is leesett

Ilyen átalakítást tényleg ritkán látni, de a rendőrök nem értékelték.

Így tüntethető el a seprűvéna és a nagyobb visszér

A seprűvéna, illetve a nagyobb visszerek megjelenése sok hölgyet zavar - ám ma már mindkét probléma hatékonyan kezelhető.

Tudtad, hogy Korda Györgynek van egy 40 éves lánya? Judit tíz éve Torontóban él

Korda Györgynek 1980-ban született egy lánya, de nem tartják a kapcsolatot egymással.

Betegsége miatt visszavonul az ismert magyar énekes

Betegség miatt nem láthatják egy ideig a rajongók Siklósi Örs énekest.

Agyonadóztatja az Orbán-kormány az alacsony fizetésért dolgozó magyarokat

És mindeközben egyáltalán nem sarcolja olyan mértékben a magas fizetéseket a kormány, mint teszik azt jó néhány másik országban. Itt mutatkozik meg az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hibája.

A török drónok rommá verték Putyin légvédelmét

Erdogan drónjai Szíriában és Líbiában megváltoztatták a háború menetét, miközben a német védelmi minisztérium fegyveres drónok beszerzése mellett tör lándzsát. A RAND szerint viszont az autonóm fegyverrendszerek lecsökkentik a stratégiai stabilitást, mindezt egy olyan időszakban, amikor kimondottan feszültté vált a nagyhatalmak közötti viszony. Káncz Csaba jegyzete.

Mégsem olyan rosszak az időjárási kilátások

Chicagóban a búza árjegyzése 0,5 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa is emelkedett, itt 0,8 százalékos volt a plusz. Azonban a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből. Párizsban viszont jó napot fogtak ki a kereskedők. Mind a négy fontos termék, így a malmi búza, a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is emelkedett.

Lassan megfő Szibéria

A szibériai sarkvidéken rekord magas átlag hőmérsékletet mértek júniusban.

Koronavírus fertőzötteket találtak egy diáktáborban

A 250 fős táborban már járt az Ántsz, a fertőzötteket kórházba szállították, a kontaktokat tesztelték.

Tom Cruise-zal rémálom volt a közös munka: a színésznő emiatt rettegett kollégájától

Tom Cruise és Thandie Newton a Mission: Impossible 2 című filmet forgatták együtt.

Lejár a boltokban a készpénz ideje

Januártól bizonyos kivételekkel a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

blogmorzsák

Idegenforgalom, vendéglátás, tu­rizmus - alulnézetből

Milliárdos beruházások, erő­teljes sza­bályozás. Mindegyik véleményes, de a vendég nem ettől lesz elégedett.

Ha abortuszon gondolkozol... (de inkább ne tedd!)

„Ha abortusz előtt állsz, vagy még nem döntöt­tél gyermekeddel kapcsolatban, ajánlom figyelmedbe!“

Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen

Hűsít, párásít, könnyen hordozható. Nélkülözhetetlen a nagy melegben.

Harminchat igaz ember, akik fenntartják a világot

Mit jelent az, hogy a világ 36 igaz ember érdemében létezik? Kik ők és hol vannak?

Jennifer Lopeznek köszön­hetjük a Google képkereső funkcióját

J-Lo 20 évvel ezelőtt viselt ruhája felrobbantotta az internetet, egyszerre több millió ember keresett rá a zöld szettre.

Az 5 legjobb háborús film

Háborús filmek, melyek elgondolkodtatnak, meghökkentenek vagy elszomoritanak bennünket, átélhetővé téve az eseményeket.

Medvevadászatok a Bükkben

Manapság ha meghalljuk, hogy med­ve járt a Bükkben, min­denki felkapja a fejét. Pedig régen u­gyanolyan vadállata volt a Bükk­nek, mint az őzek vagy a nyulak.

Az Óbudai-szigetről is menni kell?

„A politika és a jogi csűrés-csava­rás támogatta harácsolást csak erővel, civil kurázsival lehet megállítani.“

Így lesz egy roma srácból politológus

Balogh Tibor jelenleg a kor­mány­zatban dolgozik sajtómun­katársként, pedig a rokon­ságá­ból senki más nem járt egyetemre.

10 balhés játék, ami kiverte a biztosítékot

A Harry Potter játék, amit végül szexshopok kezdtek forgalmaz­ni, és más agyament darabok, amik tiltakozást, felháborodást váltottak ki.

A keresztény kultúra igen, Isten már nem?

2019-ben több mint félmillió hívő hagyta el a német katolikus és protestáns egyházakat.

9+1 kép, ilyen volt a komá­romi Duna-part 100 éve

Hogyan nézett ki a Duna-part Komáromnál a II. világháború előtti időszakban?

0