Egyre növekszik Szekszárd és a térség energiaigénye
A szekszárdi és a környező ipari parkok, illetve a térség gazdasági fejlődésének növekvő energiaigényeit figyelembe véve végzi fejlesztéseit az E.on energiaszolgáltató, szoros együttműködésben az önkormányzattal.
Összesen több mint 2,8 milliárd forintot fordít az áram- és gázhálózat karbantartására és fejlesztésére az idén az E.ON energiaszolgáltató a szekszárdi üzemek területén, mely nagyságrendileg Tolna megyét fedi le. Ebből az áramhálózat fejlesztése és üzemeltetése több mint 2 milliárd forintot, a gázhálózat fejlesztése és üzemeltetése mintegy 800 millió forintot tesz ki.
Németh Imre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója elmondta, a régió, a megye soha nem látott mértékben fejlődik, ami jól tetten érhető a növekvő energiaigényen. Hozzátette, a fejlesztések fő motorja az új igények, illetve azok kiszolgálása. A munkák tervezésekor kiemelt figyelmet kapnak a helyi ipart érintő beruházások, melyek a térségben működő vállalatok és vállalkozások üzleti fejlődését segítik.
Mint Németh Imre fogalmazott, a beruházások összehangolása szoros együttműködést igényel a szekszárdi önkormányzattal.
A vállalatcsoport Tolna megyében 4000 km hosszú áram-, és 2000 km gázhálózati vezeték üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 385, illetve 150 km Szekszárdon működik.
Tudatta, kiemelt projektként 1,7 milliárd forintból új alállomás épül Mözs területén Szekszárd számára, ugyanis a meglévő elérte a határát. A 132/22kV-os alállomás, mely jelenleg tervezési szakaszban van, a gazdaság fejlődésével megnövekedett ipari igényekre ad választ, és a tervek szerint 2021-ben készül el. A projekthez kapcsolódó beruházások jelentősen javítják a lakosság és a térségben található vállalkozások villamosenergia-ellátását is.
Kincses Endre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. szekszárdi üzemének vezetője tudatta, a vállalatcsoport Szekszárdon 18 – a kisfeszültségű és középfeszültségű áramhálózatokat érintő – beruházási munkát tervezett a 2019-es évben, összesen 147 millió forint értékben. A Samsonite-t ellátó transzformátor állomás bővítése már megtörtént, míg az ipari parkban jelentkező többlet villamosenergia igény biztosítására új kábeleket fektetnek. Szintén az ipari parkban valósult meg egy 14 millió forintos beruházás, amely a megnövekedett villamosenergia és földgáz igényre adott választ. Emellett egy épülő társasház számára is új villamos hálózatokat alakítanak ki.
Horváth György, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. szekszárdi üzemének vezetője arról szólt, hogy Szekszárd földgázvezeték-hálózata viszonylag fiatal, így néhány évig még nincs szükség nagy arányú rekonstrukciós beavatkozások elvégzésére. A legnagyobb munkát az új energiaigények kielégítése adja. Megugrott azon lakossági igények száma, amelyekben a földgáz hálózatra való csatlakozási szándékukat, a földgáz bevezetését kérték a tulajdonosok, illetve az ipari célú bővítési és új földgázfelhasználási igények is jellemzőek. Az idén mintegy 900 új leágazás, 8 km elosztóvezeték létesülhet Tolna megyében.
Ács Rezső, Szekszárd polgármestere elmondta, az önkormányzat biztos hátteret szeretne teremteni a lakosság és a vállalkozások számára, amire előre fel kell készülni. Ehhez pedig az önkormányzat és az energiaszolgáltató közötti folyamatos egyeztetések szükségesek. Kiemelte, a Tolnatej Zrt. mellett létesülő 100 hektár területű új ipari parkot – melynek kialakítása folyamatban van – is energiával kell ellátni. Emellett a Modern Városok Programban épülő új tudásközpont, az új sportcsarnok és a rekreációs központ is növeli majd az energiaigényeket.
A városvezető kiemelte, a családvédelmi akcióterv hatására egyre több fiatal költözik Szekszárdra, valamint a paksi atomerőmű bővítése kapcsán is igény merült fel új lakások építésére a városban, ami szintén növekvő energiaigénnyel jár.
Beruházások Tolna megyében
Szekszárd mellett a megye számos pontján is folynak beruházások 2019-ben. Bonyhádon 145 millió forint értékben kerül sor alállomás-fejlesztésre, valamint az itt található ipari park bővítése kapcsán 25 millió forintos fejlesztést tervez az energiacég.
Tamásiban 63 millió forint értékben valósul meg az áramhálózat üzembiztonságát fenntartó beruházás.
Pakson a második ütemben idén 122 millió forint értékben végeznek fejlesztéseket a szakemberek, melyeket elsősorban a többlet energiaigények kielégítése érdekében valósítanak meg. Bátaszéken az ipari park fejlesztése kapcsán egy 50 millió forintos költségű hálózati beruházás zajlik majd.
forrás: kadarka.net
hírek innen, onnan
Borzasztó családjáról vallott az ismert sztár
Újabb megrázó Instagram-bejegyzésben beszélt családjáról Britney Spears, aki szerint „hihetetlenül szerencsés”, hogy egyáltalán...
„Jó, hogy lett gyereked, így nem pusztítod el a jövőt.” Ilyen belülről a világ – valószínűleg – legfontosabb elméje, és most elmondja, mire készül
Az OpenAI vezérigazgatójaként a 40 éves milliárdos útjára indította a ChatGPT-t, amellyel a mesterséges intelligenciát tömegek számára...
Felfedeztek egy cukrot, ami legyőzheti a halálos szuperbaktériumokat
Van egy egész sor láthatatlan ellenségünk, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre, és minden évben világszerte milliók életét...
Betör a havazás, nem maradt hátra sok idő, ebben az országrészben készülhetünk a hóra a friss időjárás-előrejelzések szerint hazánk területén?
Erre lehet számítani Magyarországon az elkövetkező időszakban.
„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”
Mindig előre megtervezik az évüket.
Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...
Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban
Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...
Óriásit tévedtek a kutatók: ősi szöveg cáfolta meg a tudományos elméletet
Mutatjuk az új kutatás eredményeit.
A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít
A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...
Kártyát vetett a jósnő: ez a 2 csillagjegy rohanjon a lottózóba, sorsfordító gazdagság vár rájuk a február 9-ei héten
Eljött a ti időtök – az univerzum most tálcán kínálja a milliókat!
A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től
Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...
Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat
Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost
Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


