Ezt olvasta már?


Elhunyt Földi Imre, magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka

A Nemzet Sportolója május 8-án lett volna 79 esztendős - tájékoztatta a család az MTI-t vasárnap. - Pécsi Napilap -

Földi Imre Kecskeméten született 1938. május 8-án. Három olimpián is érmet nyert az 56 kilogrammos kategóriában: 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban ezüstöt, majd pályafutása csúcseredményeként 1972-ben Münchenben aranyat, világcsúccsal. Világbajnokságon hatszor, Európa-bajnokságon 10 alkalommal állhatott a dobogó tetején. A sportág egyik legeredményesebb magyar képviselőjeként tizennyolc éven át tartozott a világ élvonalába. Magyar egyéni bajnoki címet 13-szor szerzett.

Edzőként is sikeres volt, irányításával lánya, Földi Csilla 16 Európa-bajnoki aranyérmet gyűjtött.

Ő maga 1955 és 1978 között a Tatabányai Bányász színeiben versenyzett, majd ugyanitt edzősködött 1976-tól 1988-ig. A magyar válogatottban 1959-től 1977-ig szerepelt, öt olimpián, tíz világbajnokságon és 13 Európa-bajnokságon indult. Pályafutása alatt húsz alkalommal állított fel világcsúcsot és félszázszor magyar csúcsot. Ötször volt az év magyar súlyemelője.

Számos kitüntetés birtokosa volt: 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1995-ben a MOB Olimpiai aranygyűrűjét, 1999-ben a Magyar Örökség-díjat. 2002-ben olimpiai érdemrendet vehetett át, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) 2005-ben őt választotta meg az évszázad súlyemelőjének, s 2009-ben kiérdemelte az IWF Aranyérdemrendjét is. 2007-ben lett a Nemzet Sportolója, 2009-ben tüntették ki az Olimpiai emlékéremmel, s ugyanabban az évben róla nevezték el a felújított tatabányai sportcsarnokot. 2016-ban Prima Primissima-díjas lett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Árréscsökkentés: olcsóbb zöldségek, húsok és tejtermékek karácsonyra

Akár feleannyiba is kerülhetnek az ünnepi élelmiszerek, mint év elején. A fokhagyma, tejföl és burgonya ára is jelentősen csökkent.

Gyöngybagollyal kaszált nagy pénzt a budapesti belvárosban a koldus - Turisták fotózkodtak a védett madárral

Újabb szintet léptek az állatkínzók: ezúttal egy védett madarat felhasználva próbáltak illegálisan pénzhez jutni Budapest...

Különleges dalok tették még emlékezetesebbé a Háborúellenes Gyűléseket

Curtis és Radics Gigi a Háborúellenes Gyűlések erős párosa.

Lázárék szerint „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal

Miután az útdíjemelés miatt tiltakozó fuvarozók hétfőre tüntetést lengettek be, az Építési és Közlekedési Minisztérium arról...

Lázár János: Ha visszahozzák Varga Juditot a politikába, az egy Mónika-show lesz

Lázár Jánossal beszélgetett a Hotel Lentulai legújabb adásában Lentulai Krisztián. A vasárnap délelőtti beszélgetésben szó esett...

Meglepő hír érkezett, napokon belül eldőlhet a technológiai vállalat sorsa

A Permira és a Warburg Pincus által vezetett magántőke-befektetői konzorcium előrehaladott tárgyalásokat folytat a Clearwater Analytics...

Nemes gesztus. Kifizette egy bajba jutott asszony gázszámláját Sebestyén Balázs

Ez a népszerű képernyős karácsonyi jó cselekedete

Az egészség nem feneketlen kút – Ficzere Andrea tükröt tart a rendszernek

Az egészség nem feneketlen kút – Ficzere Andrea könyve tükröt tart a rendszernek.

„Fogadja el, nincs benne méreg” – Magyar Péter forralt borral kínálta az M1 riporterét

„Fogadja el, tudom, hogy fázik, látom magán” - tukmálta a forralt bort a Tisza Párt elnöke. De a kedves gesztus mellé éles kritika is...

0

Sport

Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket

A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.

Nekimentek Szoboszlainak, erre eltiltották őt a bajnokságban, ellenfele folytathatta az ámokfutását

Szoboszlai Dominik a Liverpool következő bajnokiján, december 27-én nem léphet pályára.

Szalai Ádám megmutatta a számokat: ezért buknak el évente milliárdokat a magyar futballklubok

A sportvezető úgy látja, néhány klubnál csak most kezdenek ráébredni: az állami támogatások kora nem tart örökké.

Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

Két kiállítás a Liverpool rangadóján, Szoboszlaival megtörtént, amitől mindenki félt

A Liverpool sztárigazolása megsérült, a Tottenham elleni rangadó egészen őrült végjátékot hozott.

Darts-vb: már karácsony előtt kiesett a csodatévő világbajnok

A tavalyi elődöntős is elbukott a meglepetések estéjén.

Bódog: "Csak a Fradi-pályán adnak meg ilyet?"; Bognár: "A szünetben kivettük a szabadságot" - edzői értékelések

Az NB I 18. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban

Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

Micsoda lövés. Nézze meg Schäfer András gólját, győzelmet ért a Bundesligában

A magyar válogatott játékosa csereként állt be az Union Berlin színeiben, majd a hosszabbításban hatalmas gólt lőtt.

A vörösborra és a munkára esküszik a 98 éves sztármatematikus

Derű, sport, szellemi aktivitás – ezekre esküszik Obádovics J. Gyula.

0
0

Bulvár

Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva

Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.

Így látta fotósunk a szegedi Fidesz-Tisza párbajt

Képgaléria a Fidesz és a Tisza nagygyűléséről.

Kutatás: az ilyen vércsoporttal rendelkező emberek lassabban öregszenek

Évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, vajon mi árulja el legpontosabban, hogyan öregszik a testünk. Egy tudományos irány most meglepő választ ad.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz

ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat

Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.

Félmeztelenül egy jakuzziban, magángépen egy nővel: kínos fotók kerültek elő Bill Clintonról az Epstein-aktákból

A Trump-adminisztráció igazságügyi minisztériuma 13 ezer iratot hozott nyilvánosságra. A kontextus nélküli képek azonnal újabb politikai botrányt robbantottak ki. Ugyanakkor ez még mindig nem a teljes anyag.

blogmorzsák

Bauer Krisztina: Milonga

"Szerda volt. Ez a tánciskola azon kevés helyek egyike, amelyen nem fogott a történelem. Waskovits úr átfésülte ősz üstökét, és még egy kicsit fényesített a vitrin üvegén, melyben a híres ereklye állt. "

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

Hacsek és Sajó Oroszországban

- Miben halt meg a kedves dédnagypapája? -Polgárháborúban.

0