Ezt olvasta már?


Elismerést kaptak a kórházi dolgozók a Balassa Nap alkalmából Szekszárdon

Kétnapos rendezvénysorozatot tartott a megyei kórház névadója, a korszerű magyar sebészeti gyakorlat megteremtője, Balassa János emlékére, valamint az intézmény dolgozóinak tiszteletére a Tolna Megyei Balassa János Kórház.

Pénteken a „Balassa Pályázat” előadásait tartották meg a kórházban. Összesen 14 orvos és 7 egyéb diplomás kolléga versengett, szakmai tudását megmutatva. A rendezvénysorozat szombaton ökumenikus istentisztelettel folytatódott, majd tudományos előadásokat, azt követően pedig díszünnepséget tartottak a Vármegyeháza Dísztermében. A díszünnepség részeként elismeréseket, főorvosi és adjunktusi kinevezéseket adtak át, valamint kihirdették a Balassa Pályázat eredményeit.

 

Az ünnepségen köszöntőt mondott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere és dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója. A köszöntők után a hagyományhoz híven elismeréseket adták át.

 

Szakmai munkája és az intézmény iránti elkötelezettsége elismeréseként Balassa-díjban részesült dr. Hajdu Gábor, a sebészeti osztály főorvosa, dr. Homoki Éva, a reumatológiai osztály főorvosa, dr. Szeglet Judit, a szemészeti osztály főorvosa, Kosztolányi Zoltánné rendszergazda, az informatikai osztály munkatársa.

 

Ugyancsak Balassa-díjat vehetett át Breitenbach Angéla, diplomás ápoló, epidemiológiai szakápoló, egészségügyi tanár, a higiéniai osztály munkatársa, Illés Sándor Istvánné, a rendelőintézet laboránsa, Kóródi Erika ambuláns szülésznő, a szülészet-nőgyógyászati osztály munkatársa, Pápainé Máyer Anikó szakápoló, a sebészeti osztály munkatársa.

 

Szintén Balassa-díjjal ismerték el Krizsánné Sztanyik Mónikát, a logisztikai osztály csoportvezetőjét, Kiss László Gábort, a kertészet immár nyugdíjas dolgozóját, Szűcs Viktóriát, a bércsoport bérügyi előadóját, Tóth József asztalost, a TMK csoport munkatársát és Antal Anitát, a pénzügyi – számviteli osztály számviteli ügyintézőjét.

 

A felterjesztések és a kórház vezetésének döntése alapján ebben az évben a szervezeti egységek Balassa-díját a Kórházi Gyógyszertár kollektívája kapta.

 

A Balassa Pályázat tudományos díj orvos kategória nyertese dr. Égi Fruzsina, a fül- orr- gégészeti osztály rezidense, második helyezettje dr. Greksa Dávid, a fül- orr- gégészeti osztály szakorvosjelöltje, harmadik helyezettje dr. Győri Adrienn, a szemészeti osztály rezidense lett.

 

A Balassa Pályázat tudományos díj egyéb diplomás kategória nyertese Hodován Szabina, a kórházhigiéniai osztály népegészségügyi ellenőre, második helyezettje Breitenbach Angéla, a kórházhigiéniai osztály diplomás ápolója, harmadik helyezettje Kósáné László Anikó, az ápolási igazgatóság ápolás-minőségügyi koordinátora lett.

 

A pályázat közönségdíját, dr. Maláti Éva az I. belgyógyászati osztály szakorvosjelöltje nyerte el.

 

A Magyar Orvosi Kamara Tolna Megyei Területi Szervezete különdíjat adományozott dr. Fülöp Istvánnak, az Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztály szakorvos jelöltjének. A Balassa Pályázat a bíráló bizottsága a kórház vezetésével egyetértésben ugyancsak különdíjra érdemesnek minősítette Sefcsikné Dugár Éva kórházi lelkész előadását.

 

Főorvosi kinevezésben részesült dr. Molnár Gabriella (neurológiai osztály), dr. Járai Tamás (gégészeti osztály) és dr. Ganczer Péter (traumatológiai-ortopédiai osztály).

 

Adjunktusi kinevezésben részesült dr. Balikó Anett (hematológiai osztály) és dr. Polgár Tibor (traumatológiai-ortopédiai osztály).

 

A kórház tudományos tanácsa 2019-ben első alkalommal írta ki az Év Közleménye pályázatot angol és magyar nyelvű kategóriában, melyre összesen hat pályamunkát adtak be az intézmény munkatársai.

 

A bíráló bizottság angol nyelvű kategóriában első szerzőként díjazta dr. Magyarosi István gégész szakorvost. Magyar nyelvű kategóriában első szerzőként díjazták dr. Várnai Bianka gyermekgyógyász szakorvosjelölt publikációját.

 

 

 

 

forrás: kadarka.net







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Borzasztó családjáról vallott az ismert sztár

Újabb megrázó Instagram-bejegyzésben beszélt családjáról Britney Spears, aki szerint „hihetetlenül szerencsés”, hogy egyáltalán...

„Jó, hogy lett gyereked, így nem pusztítod el a jövőt.” Ilyen belülről a világ – valószínűleg – legfontosabb elméje, és most elmondja, mire készül

Az OpenAI vezérigazgatójaként a 40 éves milliárdos útjára indította a ChatGPT-t, amellyel a mesterséges intelligenciát tömegek számára...

Felfedeztek egy cukrot, ami legyőzheti a halálos szuperbaktériumokat

Van egy egész sor láthatatlan ellenségünk, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre, és minden évben világszerte milliók életét...

„Felcsillant a szemem, édes hármast ígért a párom”

Mindig előre megtervezik az évüket.

Égen-földön keresi VV Frenkit a rendőrség

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jámbrik Ferenc, azaz VV Frenki ellen, aki a bírósági ítélet ellenére nem vonult be a börtönbe. A...

Továbbra is óriási rejtély, hogyan halhatott meg a 25 éves nő 2018-ban

Több mint hét évvel azután, hogy egy Tennessee állambeli útszakasz mellett emberi maradványokat találtak, a hatóságok végre...

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti...

A hétvége sztárjai: ez a 3 szerencsés csillagjegy valódi örömünnepet élhet át február 7-től

Készítsd elő a naptáradat, mert február 7-én valami egészen különleges dolog veszi kezdetét az égen, ami közvetlenül hatással lesz a...

Az embereknek joga van tudni, hogy Bódis Kriszta hova tette a százmilliókat

Úgy tűnik, nem tudja takargatni, amit szeretne.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

0