Ezt olvasta már?


Először lép fel Magyarországon a Firenzei Dóm orgonaművésze

Először lép fel Magyarországon Daniele Dori, a Firenzei Dóm orgonaművésze szeptember 25-én a Belvárosi Főplébánia-templomban.

Daniele Dori, a nemzetközi koncertélet elismert orgonaművésze Mészáros Zsolt Máté orgonaművész-zeneigazgató meghívására ad koncertet. Magyarországon elsőként hallhatja a közönség a Firenzei Dóm orgonaművészének játékát, aki játszott már Ferenc pápa előtt is és aki ezúttal az ország egyik legkiválóbb koncertorgonáját szólaltatja meg Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az esten többek között César Franck, Giovanni Morandi, Lorenzo Perosi és Alexandre Guilmant műve hangzik el.

A Sienában született Dori 2021 óta orgonistája a Firezei Dómnak és egyben vezetője a katedrális kórusának. Rendkívül aktív a koncertéletben, mintegy 200-szor lépett már fel Olaszországtól kezdve Franciaországon át Svédországig és Ciprusig a lenevesebb zenei fesztiválokon. Szólókarrierje mellett olyan legendás művészekkel játszott már együtt, mint Andea Bocelli, vagy Luca Benucci.

Dori 2015-ben Ferenc pápa hivatalos látogatásakor Firenzében élőben játszott a rádió által közvetített nemzetközi eseményen. Művészeti igazgatója az olaszországi Chiantiban évente megrendezett orgonafesztiválnak, művészei tevékenysége mellett zeneszerzőként is jegyzik.

"Régóta szeretetem volna megnyerni a programunkba Daniele Dorit. Nagyon örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat és a hazai közönség megismerkedhet kiváló játékával. Igazi, hamisítatlan olasz életérzésre számíthatnak a koncertre látogatók. A műsor gerincét a 19-20. század ikonikus olasz orgonavirtuózainak és zeneszerzőinek művei alkotják, amelyek mellett a francia romantika jeles alkotóinak legnépszerűbb kompozíciói is elhangzanak majd csodálatos orgonánkon, amely az ország egyik legkiválóbbika" - idézi a közlemény Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, Liszt-kutató, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója szavait, aki nemrég nagy sikerrel mutatkozott be Berlin után Philadelphiában is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

Hullottak a fejek a péntek esti Magyar Közlönyben: egy államtitkárt maga Magyar Péter mondatott le

Jelentős személyi változások történtek két tárca, a Szociális és Családügyi, valamint a Vidék- és Településfejlesztési...

Számít, hogy ülve vagy állva pisilnek-e a férfiak? Ezt mondják a kutatók

Sokszor felvetődő kérdés, és gyakran konfliktusok forrása az otthonokban a wc-ülőke helyzete miatt, hogy milyen testhelyzetben használják...

HPV-teszttel a méhnyakrák ellen: ezt mutatják a legújabb kutatások

A korszerű orvosi diagnosztika új mérföldkőhöz érkezett. A legújabb molekuláris HPV-vizsgálatok már akkor képesek kimutatni a magas...

Több volt, mint az elnök felesége: Eleanor Roosevelt, aki átírta a first lady szerepét

Eleanor Roosevelt first ladyként és az emberi jogok szószólójaként is történelmet írt.

A digitális méreg, amit önként fogyasztunk télen – és a trükk, ami azonnal megment

Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a...

A pszichológia szerint ezt jelentheti, ha valaki hónapokig törött kijelzővel használja a telefonját

Van, aki már egy apró karcolástól is ideges lesz, más viszont hónapokig használja a telefonját akkor is, ha a kijelzőjét repedések...

Kapszulagardrób télre – Erre a 10 alapdarabra lesz szükséged

Nem kell telezsúfolnod a szekrényedet ahhoz, hogy mindig legyen mit felvenned. Ez a 10 téli alapdarab tökéletesen kombinálható egymással.

"Nem tudom, mi van a szerződésemben" - Ördög Nóra döbbenetes részleteket árult el a TV2-s fizetéséről

Ördög Nóra, az ország egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb televíziós műsorvezetője ritkán beszél nyíltan a szakmai...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0