Ezt olvasta már?


Eseménydús évet zárt Szekszárdi borvidék

A tavalyi év mind az újdonságok, mind a már jól ismert és népszerű eseményekben tekintetében mozgalmasra sikeredett a Szekszárdi borvidék számára.


hirdetés

A borászok közössége 2017-ben is számos kóstolót és programot tartott helyben és Budapesten is, és a legfontosabb megmérettetéseken is jól szerepeltek a szekszárdi borok. Lássuk, mik voltak a legfontosabb történések a Szekszárdi borvidéken.

A 2016-os arculatpályázat után elindult a közös munka az alkotókkal: a grafikusok kidolgozták minden felhasználási felület pontos megjelenését, kialakult a borvidék egyedi színskálája, tipográfiai rendszere, a plakátok, szórólapok és boros tasakok pontos megjelenése, így a szekszárdi borhoz méltó, modern végeredmény született. A nyertes csapattal pedig már a következő lépésen, az új borvidéki honlap megalkotásán dolgoznak.

 

Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj

Március elején már ötödik alkalommal rendezték meg az Egri borvidékkel közösen az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt Budapesten. A telt házzal futó rendezvényre mindkét borvidékről csak a szigorú válogatáson sikerrel szereplő pincészetek és borok kaptak meghívás; a 31 kiállító pince borait a szakma és a nagyközönség is szerette.

 

Szekszárdi bikavér blending mesterkurzus

A VinCE Budapesten idén is Elizabeth Gabay Master of Wine tartott mesterkurzust Sebestyén Csilla Dip WSET, nemzetközi borakadémikus társaságában, „Szekszárdi bikavér blending – hogyan házasítsunk Szekszárdi Bikavért?” témában. A mesterkurzus második felében a gyakorlatban is kipróbálhatta mindenki, hogy mennyire összetett feladat ez. A rendelkezésre álló tételekből végül a 45% kékfrankos, 5% kadarka, 20% merlot, 10% cabernet franc és 20% cabernet sauvignon felhasználásával készített bor nyerte el az előadók tetszését.

 

Bikavér Borongoló

Tíz, Szekszárd északi részén található pincészet részvételével 2017 tavaszán első alkalommal került megrendezésre a Bikavér Borongoló. A látogatók ingyenes buszjárattal és gyalog is bejárhatták a pincészeteket, ahol borokkal és ételekkel várták a vendégeket.

 

Tovább a teljes cikkre







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizonytalan a német koalíciós tárgyalások kezdetének időpontja

Továbbra is bizonytalan, hogy mikor kezdődik hivatalos koalíciós tárgyalás Németországban, a közös kormányzásra készülő pártok...

Két pokolgépes merényletet követtek el a líbiai Bengáziban

Legalább huszonketten meghaltak, a sebesültek száma pedig eléri a harmincat.

Változik a vámügyintézés pénteken

A repülőterek és a határátkelők kivételével változik a vámügyintézés pénteken a Nemzetközi vámnap miatt.

5+1 dolog, ami a 90-es években divat volt, és újra előveheted

Sosem érdemes ruhákat kidobni, hiszen a divat mindig ismétli önmagát - csak úgy tűnik, pár évtizedet várnod kell rá. Amikor tini...

Eszközök, amikre mind van TB támogatás

Az otthonápolás során lehetőség van gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek igénybevételére. Nézzük, pontosan milyen...

Ezt eddig biztosan nem tudtad a macskákról

A nőstény macskák inkább jobb mancsukat használják, míg a hímek a balt részesítik előnyben - derítették ki a belfasti Queen's Egyetem...

Erre már nem lesz szükségünk: Ezt kell kivennünk a folyékony rúzsok tubusából.

Az elején még hasznos ez a kis műanyag darab, aztán később akadállyá fog válni.

Mit ne csinálj egy kapcsolat elején? 5 jó tanács, hogy most sikerüljön

Egy biztató kapcsolat elején hajlamos lehetsz egy kicsit a szebb oldaladat mutatni, több áldozatot hozni a másikért, és elnézni egy-két...

A zuhany alatt kellett fekvőtámaszoznia, aztán betették a szárítógépbe

Egy muszlim újonc 2016-os öngyilkossága után egy sor visszaélést tártak fel a tengerészgyalogság egyik kiképzőbázisán. A kemény...

Még a szempilláid is lefagynak a világ leghidegebb falujában

Kemény mínuszokat élnek meg a falu lakói.

Új társra lelt az árva kismajom

Az elárvult majomkölyök új társa pótolja nemrég elvesztett anyját.

Sport

Australian Open: Nadal feladta!

Sérülés miatt nem játszotta végig a Cilic elleni negyeddöntőt.

Drámai meccsen ütötték ki az első kiemeltet Babos Tímeáék

Először játszhat a döntőbe jutásért a magyar Melbourne-ben. Korábbi párospartnerével már köszönőviszonyban sincsenek.

Australian Open: Megsérült, feladta, rekordbírságot kapott Zverev

A Grand Slam-tornák történetének legnagyobb összegű büntetésével sújtották.

Mascherano döntött, hogy marad-e Barcelonában

Az argentint 2010 nyarán a Liverpooltól igazolta az FC Barcelona.

Zverev lett az új szabály első áldozata, komoly pénzbüntetést kapott

Idén már büntethetik, ha egy játékos nem megfelelő állapotban lép pályára.

Babos hihetetlen csatában ejtette ki korábbi párospartnerét

Úgy tűnik megérte Mladenovicra cserélnie Hlavackovát, hiszen az előbbivel az utóbbit verve elődöntős.

Alexis Sánchez a PL történetének legjobban kereső játékosa

Megírtuk a Sánchez-Mhitarjan cserét, ami anyagilag a chileinek nagyon megérte.

Távozik a Veszprém horvát beállója

Renato Sulic az idény végén búcsúzik klubjától.

Vranjes: Le kell szállni a magas lóról és el kell kezdeni dolgozni

A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint szép jövő előtt áll a sportág, de sok munkára van szükség.

Nadal kétszer vezetett, mégis feladta az AusOpent

A hosszúra nyílt Cilic elleni negyeddöntő döntő játszmájában Nadal sérülés miatt feladta a meccset.

Kádár Tamásra is szemet vetett az Arsenal legendás edzője

Arséne Wenger személyesen érdeklődött a magyar válogatott focistáról.

0

Bulvár

Keserves sírás hallatszott a tengerparton: apró lényre bukkantak a nyaralók

A sziklák közé szorult egy aprócska emlősállat.

Elképesztő luxusban élt a pesti drogmaffia

Egy kőbányai garázsban működött a droglabor. 12 ember ellen javasolnak vádemelést.

Tragédia és felfordulás az autópályán: út közben veszett össze a házaspár

A pár vitája miatt mások is súlyosan megsérültek.

Azonnali hatállyal kirúgták a magyar műsorvezetőt

Nem láthatjuk többet a csatorna képernyőjén.

Nézze meg, hogy néz ki az új 1000 forintos bankjegy

2018. március 1-től kerülnek forgalomba az új 1000 forintos bankjegyek, amelyek régi változataival 2018. október 31-ig fizethetünk majd. A régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról még nem született döntés, ezért e címletnek mind a régi, mind az új változata továbbra is korlátozások nélkül használható a készpénzforgalomban.

Amerikában azt hiszik, hogy a magyarok szekéren járnak, és hétvégente kivégzéseket néznek

Bár szürreálisnak tűnik, az alábbi történetek mégsem a fantázia szüleményei. Kicsit szomorú, hogy a 21. században ennyire nem tudnak rólunk semmit, illetve bármit elhisznek, annyira elmaradott kis porfészeknek tartanak minket itt Magyarországon

A rendőrök észrevettek egy autót a tilosban: amikor közelebb mentek, nevetőgörcsöt kaptak

A járőrök megtanulták, hogy nem minden az, aminek látszik.

Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

Már csak egy megfejtetlen tekercs maradt.

Újabb pornószínésznő vesztette életét, nagy a baj a szakmában

Három hónap alatt öt fiatal tehetség halt meg.

VV Fanni: megvan, miért száguldhatott Siófokra a gyanúsított

Lehet, hogy a 24 éves lány még csakugyan élt, amikor kivitték a lakásából? Talán azért fektette őt a támadója a hátsó ülésre, hogy kényelmesebb helye legyen a még életéért küzdő lánynak? Miért vitte Siófokra VV Fannit? Ezekre a kérdésekre próbált magyarázatot találni dr. Györei Péter ügyvéd.

Új magyar pénz jön márciusban

Már az ezres is megváltozik, nem sokáig lehet fizetni a régi bankjegyekkel.

Hirtelen megszűnt két magyar tévéműsor

Házigazdájuk, Kadarkai Endrei is meglepődött.

blogmorzsák

Ezért nagyon rossz ötlet a népszavazás a Bulinegyedről

Valójában senki se mérte fel, milyen következményekkel járna, ha éjfélkor bezárnának a vendéglátóhelyek.

Mégsem akkora barátja az ifjú osztrák kancellár Orbánnak, ahogy azt remélték

Az osztrák Szabadságpárt is helyesli, hogy a Kurz-kabinet meg akarja torpedózni Paks-2-őt.

Egy "muzulmán" riport margójára

"Aleppóból való, és addig járt haza, amíg a köztársasági elnökük meg Putyin szét nem lőtte a városát."

Kell-e aggódnunk az egészségügyi adatiank biztonságáért?

Letilthatjuk-e a kezelőorvosaink hozzáférését az egészségügyi adatainkhoz?

3 nem túl eredeti üzleti ötlet, amiből több milliárd dolláros világsiker lett!

Az induláskor olyan ötlettel álltak elő, amivel már előttük sokan próbálkoztak.

VR szemüveg háromezer forintért?

Elég bele egy okostelefon, és mehet a móka!

A hotel, ami ráunt a nyavalygó bloggerekre

A tulajnak elege lett és kitiltotta az összes közösségi média influencert. A botrány gyanúsan nagy lett, de kinek van igaza?

Őszinte vallomás egy egykor ízig-vérig fideszes tollából

„Én csak egyet érzek, hogy egy lejtőn van az ország, – amit oly lelkesen kezd­tem Orbánnal épí­teni – és a fék bizony elromlott.“

Eger is felül a bohócvonatra

Nem szólt nekik senki, hogy már nem migránsok, hanem menekültek?

„Hogyan szűnt meg a Mandiner?“

„Az egykori konzervatív portál megszűnését egy Czopf Áron jelentette be.“

15 tünet, amikkel nőként orvoshoz kell fordulni!

Ne félj a ráktól, előzd meg!

A pornó sötét oldala

A pornográf tartalmakhoz való hozzáférés irreális magatartáso­kat szül a szexben, a párkapcsolatokban.

0