Ezt olvasta már?


Ez egy történelmi pillanat lehet a Szekszárdi Borvidék életében

Új vezetőt választott a Hegyközségi Tanács. A korábbi elnököt, Heimann Zoltánt a fiatalabb borászgenerációhoz tartozó Bősz Adrián váltotta nemrégiben az elnöki poszton.

– Milyen a szervezet felépítése, működése?

– A borvidéki tanács egy koordináló, érdekképviseleti szervezet, amelynek célja egyrészt a borvidék képviselete felsőbb szinteken, például a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, másrészt a helyi borásztársadalom összefogása a közös célok, a borvidék jövője érdekében – kezdte Bősz Adrián. – A jó néhány évvel ezelőtti összeolvadások után a Szekszárdi Borvidék mindössze két hegyközségből áll: a Bátaszék Térségi Hegyközségből és a Szekszárdi Hegyközségből. A hegyközségek egy-egy szőlészt és egy-egy borászt delegálnak a borvidéki tanácsba, amely így négy tagból áll. A szőlész küldöttek Berlinger Csaba és Mészáros Péter, a borász küldöttek pedig Takler András és jómagam. Ebből a négyesből választottak meg engem elnöknek, amely egy társadalmi funkció, azaz nem jár sem fizetéssel, sem kiváltságokkal, viszont sok munkával, nagy felelősséggel igen. Újdonság, hogy ezúttal alelnököt is választottunk Takler András személyében.

Adrián beleszeretett a borkészítésbe

Szüleinek, felmenőinek kisebb szőlői révén Bősz Adrián gyermekkorának része volt a szőlőművelés, a borkészítés. Kezdetben még gépésznek tanult, majd kertészmérnök lett. Nagyapjával kóstolt bele a borkészítés szépségeibe, beleszeretett, és eldöntötte, hogy borász lesz. 2006-ban alapította meg családi cégként borászatát Bátán. Kezdettől fogva rendkívüli tudatossággal és türelemmel építkezett, mára ismert és elismert név a szekszárdi borászok között, számtalan díj, elismerés, aranyérem birtokosa. Nős, egy kisfia van, és nem kevésbé ambiciózus orvos feleségével, Emesével most várják második gyermeküket.

– Történelmi háttérként hadd mondjam – vetette közbe Zoltán –, hogy hegyközségi szabályozás már sok-sok évszázada kialakult. A török hódoltság ezt nagyrészt szétverte, majd újjáépült, az első írásos emlékek a 18. századból vannak erről. Igazi fellendülést a 19. század elején a svábok betelepítése hozta, akik meghonosították itt az árutermelő szőlészetet, borászatot, és ennek megfelelően alakították ki a hegyközségi rendszert, szabályokat. Az előző érában persze ez ismét semmivé vált, a rendszerváltás után az alapokról kellett újraszervezni. Tavaly volt húsz éve, hogy ez megtörtént. A hegyközségi rendszer egy önszerveződő, saját szabályokat felállító szervezet, melynek fő célja, hogy rendet alakítson ki és tartson fenn a szőlőtermesztés, borkészítés területén, legyen az hobbicélú vagy nagyüzemi, árutermelő jellegű. A hegyközségek élén a választmány áll, Szekszárdon ez a testület most 17, Bátaszéken pedig 10 tagú.

– Miért éppen Bősz Adrián, és miért éppen most váltotta Heimann Zoltánt?

– Bősz Adrián megválasztása több szempontból is szerencsés – válaszolta Heimann Zoltán. – Egyrészt, mert igen elkötelezett, tudatosan építkező, a borvidékért tenni akaró, vezetésre alkalmas borász. Másrészt ő a bátaszéki és a szekszárdi hegyközség választmányának is tagja, ismeri mindkét terület viszonyait és szereplőit, így a koordináló szerepre eleve jók a lehetőségei. A magam részéről pedig úgy gondoltam, most jött el az ideje annak, hogy az ambiciózus, fiatal generációnak átadjuk a gyeplőt, lépjünk hátra, de persze segítsük őket, ha kell, ha igénylik. Saját portámon is ez zajlik, hiszen Zoltán fiam átvette a borászatunk vezetését. Már tavaly óta mondogattam, hogy a hegyközség és a borvidék vezetésében is fiatalítsunk. Helyzetbe kell hozni azokat, akik ebből élnek, ebből tartják el a családjukat, és a jövőjük szorosan összefügg a Szekszárdi Borvidék jövőjével.

– Milyennek képzeli a jövőt az új elnök?

– Fejlődni, fejlődni, fejlődni – mondta Adrián. – A borvidék nem állhat meg, lekerülünk a térképről, ha nem fejlődünk. Zoli és korosztálya iszonyatos nagy munkát végzett az elmúlt tizenöt évben, ezt sokan tudják. A Szekszárdi Borvidék ismertsége és megítélése az utóbbi években óriásit javult, az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a hazai borvidékek között. A szüreti napokat is említhetem: ma a legnívósabb borfesztiválok közé tartozik. A szekszárdi palack is sikeres, de ezt még gondozni, erősíteni kell. Feladat maradt bőven. Például korszerűsíteni, szigorítani kell a termékleírásokat, hogy élvezhetetlen, rossz minőségű borok lehetőleg sehogy, de szekszárdi név alatt semmiképpen se kerülhessenek piacra. Azt is fontos feladatomnak tekintem, hogy a választmányokban komolyabb munka folyjon. Aktív, tevékeny emberek kellenek, akik hajlandóak munkát fektetni a borvidék hosszú távú jövőjébe. A legnagyobb kihívás számomra olyan egyensúlyt kialakítani, olyan kompromisszumos megoldásokat keresni, kidolgozni, elfogadtatni, amelyek a borvidék jövőjét biztosítják, ugyanakkor a szereplők egyéni érdeke a legkevésbé sérül. Szerintem van elég felelősen gondolkodó ember a borászok között, hogy ez sikerüljön.

– Azt gondolom – vette át a szót Zoltán –, hogy ez most egy történelmi pillanat, egy nagy lehetőség a Szekszárdi Borvidék életében. Új lendületet kell venni. A két új választmány legitim vezetése a borvidéknek, rajtuk múlik, hogy milyen jövőt építenek. Ma még sokan végeznek tömegtermelést. Nagy mennyiséget olcsón eladni, ez véleményem szerint káros a borvidéknek. Magas minőségű, palackos borok készítése, szekszárdi stílussal, egyéniséggel – szerintem ebben van a Szekszárdi Borvidék jövője, kitörési pontja. Ez idővel meghozza a jelenleginél magasabb árszínvonalat, ez pedig húzza magával a szőlőfelvásárlási árakat, így a szőlőtermesztők is jól járnának. Borok szerint a kékfrankos, kadarka, bikavér hármas adhatná a termelés gerincét. Ezek a könnyedebb, fűszeres vörösborok divatosak, és egyben szekszárdi különlegességek. Hosszú távon ezeknek kell meghatározniuk a borvidék arculatát. A széles fajtaválaszték persze nem baj, kellenek a könnyed rozék, fehérek, a nagytestű vörösek, de a súlypontokat át kell gondolni. Kell a kompromisszumkeresés a többi szereplővel, de ez nem elég. Kell határozott iránymutatás is, ami mellé állhatnak az emberek. Adriánnak van jövőképe, víziója a Szekszárdi Borvidék fejlődéséről, kívánok neki sok energiát és kitartást a megvalósításhoz.

 

forrás: teol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyarország gyógyvizekben legszegényebb régiója számos jó fürdőt rejt

A Közép-Dunántúl régióban a legrégebben elismert gyógyvíz még 1967-ben kapta meg a hivatalos minősítést, míg a térség legújabb...

Ezek azok a házszámok, amelyeket ha meglát a vevő, azonnal visszamondja a szerződést

Sokak számára nem közömbös, milyen házszám alatt élnek, mivel a számmisztika hívei szerint ez a szám hosszú távon hatással lehet az...

Villámgyors siker a Netflixen – kár lenne kihagyni az új kémsorozatot

A Netflix új kémsorozata egy nap alatt országos szenzáció lett – villámgyorsan tört a toplisták élére

Magyar írást fedeztek fel az ősi piramisban, végig rosszul tudtuk a származásunk eredetét?

Több tízezer éves titok derült ki egy piramis felkutatása során, amit kihagytak a történelemből, ami megkérdőjelezi a származásunk...

Napsütötte hétvégére készülhetünk: mutatjuk, hogy merre – aztán jön sok eső, hó

Az átlagosnál továbbra is enyhébb idő várható, szombaton kevesebb, vasárnap általában több napsütéssel.

Brad Pitt régi fotója láttán leesett az állunk: ráismersz? Tuti nem

Az utolsók rajtunk is kifogtak, annyira megtévesztőek voltak.

Mikor láttad őket utoljára? Így élnek ma Audrey Hepburn gyerekei és unokái - fotók

Audrey Hepburn 1929. május 4-én látta meg a napvilágot Audrey Kathleen Ruston néven Belgiumban, Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van...

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és...

„Fél éve nem voltam otthon, de most már hazamegyek” – jó hír jött az Omega kórházban lévő legendájáról, Molnár György Elefántól

Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és...

Ezek az élelmiszerek akár 60%-kal növelhetik a rákhalálozás kockázatát

Egy friss, nagyszabású olasz vizsgálat szerint a daganatos betegek, akik nagy mennyiségben fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket...

7 év után végre befut a Vaják utódjának szánt sorozat a Netflixen

Jön a Netflix következő nagy dobása, ami a Vaják utódja lehet.

Nagyon ígéretes a PS Plus új játékfelhozatala

A PlayStation Plus számára furcsán indult a 2026-os év.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Dráma a horvátoknál, megindult a tenger, 8 méteres hullámok elmosták a várost

Több helyen is kiöntött a tenger Horvátország dalmáciai térségében, a dagály elérte a 95 centimétert. Kastelában több tengerparti vendéglátóhelyet és üzletet is elárasztott a víz , a tűzoltóság mintegy 200

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0