Feketelistán: étrendkiegészítők, gyógynövények
Rendszeresen találni olyan étrendkiegészítőket a polcokon, amelyeket a tisztiorvosi szolgálat korábban már betiltott. Ha ilyen termékekre bukkannak, azokat zárolják és bírságot is kiszabnak az üzletre.
Az ellenőrök ugyanakkor nem juthatnak el mindenhová, ezért mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy vásárlás előtt tájékozódjon, és ne vegyen meg egészségre ártalmasnak minősített terméket.
A bejegyzett étrend-kiegészítők listája az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, az OÉTI honlapján ellenőrizhető, illetve innen is letölthető.
Fontos tudni, hogy ezeket az árucikkeket sem vizsgálta az intézet, tehát nem bevizsgált és bizonyított hatékonyságú készítményekről van szó, csak a forgalmazó legalább az adminisztratív kötelezettségének eleget tett.
A listában zöld pipával jelölt termékeknél a benyújtott adatok alapján nem merült fel az egészségkárosító hatás kockázata, illetve helytelen vagy a fogyasztót megtévesztő állítás a bejelentett termék címkéjén, ez viszont nem azt jelenti, hogy az adott termék fogyasztása orvosilag ajánlott volna.
Az egészségre kifejezetten veszélyesnek nyilvánított termékek listáját az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az ÁNTSZ internetes oldalán teszik közzé, innen is letölthető azoknak a gyógynövényeknek a listája is, amelyeknek a használatát a tisztiorvosi szolgálat nem javasolja étrend-kiegészítőkben.
Forrás:egeszsegkalauz.hu
hírek innen, onnan
Serena Williamsnek cseh partnere lesz a berlini füves pályás tenisztornán
A 44 éves legendás játékos Londonban tért vissza, de fiatal társa megsérült, és nem folytathatták a versenyzést.
Új korszak jöhet a román műtrágyapiacon? Milliárdos üzletet kötött a Romgaz
A 69 millió eurós felvásárlással Románia legnagyobb műtrágyagyártója állami tulajdonba kerülhet. A lépéstől a kormány a termelés...
A DK is tisztújítást tartott
Alelnök lett többek között Bakai-Nagy Zita és Bakk István.
A Migration Aid is reagált a kormány által nyilvánosságra hozott vitnyédi tervekre
A kárpátaljai menekülteket utcára tevő kormányrendelet felülvizsgálatát kérik a Tisza-kormánytól.
Fekete-Győr András: A Fideszt ellenzékből is el kell takarítani
A Momentum volt elnöke szerint Orbán Viktor politikailag teljesen elveszítette a kapcsolatát a valósággal.
Ada Kaleh? – A Tisza-szigetek jövőjéről
A dilemma az, hogy a választási mozgósítás közösségei képesek-e a jövő polgári testületeinek magjaivá válni?
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Leomlott a muzsnai XV. századi erődtemplom falának egy része
Éjszakai omlás Erdélyben.
Belfast lángjai Európa jövőjét vetíthetik előre
Ketyeg az óra, öt szempontra érdemes odafigyelni.
Röpköd Varga Judit neve: az elemzők is reagáltak a szombati ellenzéki beszédre
Nem hagyták szó nélkül az elemzők Orbán Viktor beszédét és megelőző röpiratát a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán: van, aki...
Újra itt az IPO-láz – De mi jön utána?
A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja. Az idei évre tervezett tőzsdei bevezetések...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


