Ezt olvasta már?


Fontos mérföldkövek a gyerekkorban a rajzok mentén

Bármelyik gyereket megkérdezzük, hogy szeret-e vagy szokott-e rajzolni, szinte mindegyik igennel felel. A különbség csak a fejlődés ütemében fellelhető, és szülőként a legtöbb, amit tehetünk a haladás érdekében, hogy bátorítjuk, és a megfelelő eszközöket adjuk a gyermekünk kezébe.

A rajzolás mutatja a gyerek fejlettségi szintjét. Nézzük meg, hogy melyek ezek a mérföldkövek a rajzolásban.

Az első firkától a felismerhető rajzig

Az első rajzok, amelyek jellemzően egy éves kor után készülnek, nem előre kigondolt ábrák. Ekkor még csak megismerkedik a színekkel, érdeklődve vizsgálja, hogy a zsírkréta nyomot hagy a papíron. Jó, ha minél nagyobb papírt választunk, mivel ebben a korban még nem fogják megérteni a határokat, így azt sem, hogy nem szabad lerajzolni a papírról.

Két éves kor után jön a következő mérföldkő. Az irka-firkát felváltják a körök, kacskaringók, a láthatóan vezetett vonalak. Ekkor már megérti a kétéves, hogy az, ami a papíron látszik, az jelentéssel bír. Meg is nevezi, és jól figyeljünk, amikor ezt teszi, mert ezek a rajzok a legtöbbször csak az ő számára értelmezhetők.

További egy évet kell várni arra, hogy kialakuljon a szimbolikus gondolkodás. Ez a következő mérföldkő a gyermek rajzain is tetten érhető. A folyamat során először tudatosan eltervezi, hogy mit fog rajzolni, majd igyekszik olyat alkotni, amely a megnevezett tárgyhoz a leginkább hasonlít. Hatalmas fejlődés ez az ő életében, amely 3-5 éves kor között zajlik. A folyamat vége felé elkezdik érdekelni a betűk, és örömmel veti papírra a nevének kezdőbetűjét.

Miben van hasznára a rajz gyermekünknek?

Fejleszti a szem-kéz koordinációt és a problémamegoldó készséget. Ezenkívül elősegíti a szimbolikus gondolkodást. Ezek éppen az iskolakezdéshez szükséges képességek.

Rajzolás közben működik a képzelőerő, amely a mesék során átélt élményeket eleveníti fel.

Terápiás jelleggel is alkalmazható a rajzolás. Van úgy, hogy egy-egy problémáról nem szívesen beszél, vagy még nem elég fejlett a szókincse ahhoz, hogy megfogalmazza a gondolatait. Ilyenkor vegyünk elő papírt és ceruzát. A rajzokból mi információt nyerhetünk, gyermekünknek pedig kiváló stresszoldó.

A szülő hozzáállásának szerepe a rajzolásban

A gyermeki kreativitás határtalan, ezt a gondolatot tartsuk észben akkor is, ha egy rózsaszín fát vagy zöld felhőket találunk a papíron, amelyet büszkén mutogat nekünk. Az alkotásra, amit megmutat nekünk büszke, és megérdemli, hogy időt szánjunk rá. Ahelyett, hogy egy „Ügyes vagy” kijelentéssel elengedjük a gyereket, mondjunk pár személyre – vagy rajzra – szabott gondolatot is. Dicsérjünk meg konkrétumokat. Például: „tetszik, hogy ilyen sok színt használtál”, vagy „nézd, milyen sok kört rajzoltál, és milyen jó, hogy ilyen különböző mindegyik!”

A lényeg az, hogy bátorítsuk a gyereket, adjunk pozitív visszajelzéseket a számára, hiszen abban, amit ő a papírra vet, saját maga is benne van.

(x)







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0