Gólyafiókák veszélyben
Ismeretlen számú gólyafióka nem tud elvonulni, az itthon rekedt kismadarakról a területileg illetékes nemzeti park igazgatóság őreit kell értesíteni.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tájékoztatása szerint a faj vonulása ezekben a napokban erősödik fel, két hét múlva a többségük Afrika felé indulva elhagyja az országot. Mivel sok madár pótköltésbe kezdett a júniusi hideg, esős időben megsemmisült első fészekaljak miatt, a késői fiókák most nem tudnak velük tartani. Emberi segítség nélkül az itthon maradó fiókák jelentős része nem élheti túl a telet.
Érdemes megfigyelni a még lakott gólyafészkeket, különösen akkor, ha egyértelműen röpképtelen fiókák vannak benne. Szerencsés esetben ezeket még etetik a szülők, ha azonban már nem, akkor azonnal értesíteni kell a területileg illetékes nemzeti park őreit. Némileg jobb helyzetben vannak a repülni tudó fiókák, mert ők képesek lehetnek elegendő táplálékot gyűjteni maguknak. Ezeket az állatokat is figyelni kell, hogy nem gyengülnek-e le. Ennek a legbiztosabb jele, ha a közeledő embert látva csak ugrálva-verdesve menekülnek, mivel az éhezéstől már nem tudnak szárnyra kapni, az ilyen madarakról is értesíteni kell a nemzeti parki őröket.
A gólyafiókák az állatkerti és egyéb mentőhelyeken megfelelő táplálásban részesülnek, így a szabad ég alatt is gond nélkül átvészelik a telet. Jövő tavasszal ezeket a madarakat el lehet engedni, így nem vesznek el a sebezhető állomány számára, amelyet a nemzeti parki őrszolgálat, a madármentő állomások és a lakosság segítségének köszönhetően saját fiókákkal tudnak erősíteni.
További információkat az érdeklődők a www.mme.hu oldalon olvashatnak.
Forrás: MTI

- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

