Gyurcsány 2014-re stabil középpárttá szeretné tenni a Demokratikus Koalíciót
Gyurcsány Ferenc a 2014-es országgyűlési választásokra a parlamentbe kerülési küszöböt nem egy-két százalékkal, hanem magabiztosan átlépő, stabil középpárttá szeretné tenni az általa irányított Demokratikus Koalíciót.
A volt miniszterelnök az InfoRádió keddi Aréna című, felvételről sugárzott műsorában hangsúlyozta: nem félnek, amiatt, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatásokon csak 3-5 százalékon mérik pártjukat, de az már sokakat elbizonytalanítana, ha év végére nem sikerülne növelniük támogatottságukat.
Gyurcsány Ferenc logikusnak nevezte azt a felvetést, hogy a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok csak közvetlenül a következő parlamenti választás előtt lépjenek szövetségre. Mint mondta, az ellenzéknek olyan széles együttműködésre kell törekedni amekkorára csak lehet. Erre mindenféleképpen szükség is lesz, hiszen az új választási rendszerben csak akkor lesz esélyük a Fidesz ellen, ha az egyéni választókerületeket felosztják egymást közt - mondta.
A DK vezetője szólt arról is a kormányváltást csak alkotmányos és demokratikus úton tartja elképzelhetőnek. Elmondta: volt olyan időszak, amikor lehetségesnek tartotta, hogy a Fidesz előrehozott választásokat kezdeményez hatalma meghosszabbítása érdekében, de szerinte erre már nem kerül sor, például az IMF-tárgyalások miatt sem.
A parlamenten kívüli politizálásról megjegyezte, az "utca nem lesz nyugodt" a következő időszakban, de csak békés, alkotmányos tüntetéseket tart elfogadhatónak. Kitért emellett arra is, hogy ellenzéki civil szervezetekkel folytatott informális megbeszélései alatt felvetette egy február elsejei, a második köztársaság kikiáltásának évfordulójára szervezett nagy ellenzéki megmozdulás lehetőségét is, ám ezt elvetették, mondván, most inkább nyugalmat szeretnének.
A pártelnök úgy fogalmazott, "ha a fene fenét is eszik", akkor is kiáll amellett, hogy egy nyugatos, polgári Magyarországra van szükség, amelyben "erős szociális ellensúllyal" működik a piacgazdaság. Mint mondta, ebből a politikai meggyőződéséből egy ponton túl akkor sem enged, ha amiatt nem sikerül elég szavazatot szereznie. Beállítottságát jellemezve hozzátette, hogy kulturális kérdésekben kifejezetten liberálisnak tartja magát, családi értékekben "középutas", az identitásválasztás megítélésében pedig erősen szabadelvű.
A Demokratikus Koalíció gazdálkodásával összefüggésben megerősítette, hogy minden negyedévben nyilvánosságra hozzák, kik és mennyivel támogatták a pártot, és azt az összeget mire fordították. Eddigi a legnagyobb támogatást egy 50 ezer forintos befizetés jelentette, szombati kongresszusuk előtt pedig 4,6-4,7 millió forint volt a kasszában, amiből a rendezvény nagyjából 2,5 millió forintot vitt el.
Gyurcsány Ferenc a beszélgetés végén "kiváló férfiúnak" nevezte Bajnai Gordont, aki szerinte például egy következő választások után alakuló szakértői kormány esetén miniszterelnökként is számba vehető.
mti
hírek innen, onnan
„Kéz-láb remegett” – Hatalmas sokk érte a kiránduló Vogyerák Anikót és kisfiát, azonnal menekülniük kellett
Igazi túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a...
Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe teheti a bélrendszered egészségét
A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például...
Horgászok, figyelem. Megszólalt vízügy, jóval erősebb sodrás várható a Dunán
Péntekig nagyobb vízhozamra kell majd készülni az Öreg-Dunán a bősi erőmű átmeneti üzemszünete miatt. A horgászokat külön...
Szőnyeg a mennyezeten? Ez a furcsa trend most újra hódít – és több értelme van, mint gondolnád
A mennyezetet a legtöbben még mindig egyszerű fehér felületként kezelik. Ha egy helyiség felújításáról vagy berendezéséről van szó,...
Új korszak küszöbén Magyarország: korlátlan hitellel támogatná a hazai fejlesztéseket az uniós óriásbank
Az új magyar kormány ismét az uniós integrációt, valamint az európai források bevonását helyezi előtérbe.
Magyar Péter elárulta, még egyszer személyesen tárgyal Sulyok Tamással a lemondásáról
Rónai Egonnal beszélgetett a kormányfő.
Magyar Péter még egyszer megkeresi Sulyok Tamást, és üzent Biró Ferencnek is
Az ATV-ben beszélt arról is a miniszterelnök, hogy két évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki hamis vagyonnyilatkozatot...
Szerdán már hatályba lép a devizahiteles eljárásokat leállító törvény, miután Sulyok Tamás aláírta
Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles ügyekben zajló perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló jogszabály.
A szemléletváltás az egészségügyben egy sor kihívást és kockázatot is hordoz
Míg Kásler Miklósnak és Takács Péternek a pánikkeltés jutott eszébe a transzparenciáról, a megalakuló új kormány egyik fő...
A NER nem állt meg a határon, a felelősségre vonás miért állna meg?
Ha valóban új korszak kezdődik a magyar politikában, akkor annak a határon túli magyar közéletben is láthatóvá kell válnia.
Az ügyészség felülírta a rendőrség kurtán-furcsán született határozatát, és nyomozást rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyben
A rendőrség nem tisztázta, „miként történhetett jelentős volumenű részvényértékesítés egy árfolyamérzékeny eseményt...
Ibrahima Konaté után újabb világsztárt vesz a védelembe a Real Madrid
José Mourinho kérésére érkezik.
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


