Hoffmann Rózsa: Értékőrzés és megújulás

Az új köznevelési törvény alapelveiről és legfontosabb rendelkezéseiről tartott előadást dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a „Megújul a tanügy. Az új köznevelési rendszer” című konferencián, Szekszárdon.

Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató (EPSZI) és a Tolna Megyei Kormányhivatal szakmai rendezvényen mintegy négyszáz érdeklődő pedagógus, önkormányzati vezető és oktatási szakember vett részt. A konferenciát Szilágyi Szilvia az EPSZI igazgatója és László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg.

Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár a köznevelésről szóló és 2012. szeptember elsején hatályba lépő 2011. CXC. törvény legfontosabb céljaként a megújulást nevezte, hiszen az 1993-ban megalkotott közoktatási törvény felett eljárt az idő. Az új köznevelési törvény úgy újítja meg az oktatási rendszert, hogy közben értékeket is őriz. A törvény alapelve a személyiség fejlődésének elősegítése, a közösség harmóniájának biztosítása és az önálló életre nevelés. Kiemelt cél a leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás. A köznevelés mivel közszolgálat, ezért meg kell jelenjen benne az állami garancia.

Az óvodai ellátás biztosítása továbbra is önkormányzati feladat marad, viszont a közoktatást az állam szervezi. Az iskolák alapesetben állami iskolák lesznek, azonban a működtetésüket az önkormányzatok is vállalhatják. Az állam az oktatás irányításában és ellenőrzésében a korábbiaknál nagyobb szerepet vállal. A pedagógusok bérét az állam garantálja, amelyhez egy életpálya modellt vezet be. Az új bérezési rendszer kiszámíthatóságot és magasabb jövedelmeket jelent majd a pedagógusok számára.

Az államtitkár kiemelte: az új szabályozás lehetővé teszi a hit- és erkölcstan oktatását, ugyanakkor a vallási és világnézeti információkat tárgyilagosan és sokoldalúan kell közvetíteni. A színvonal emelése érdekében az érettségi rendszer átalakítása is megkezdődik, hiszen európai összehasonlításban a magyar érettségi követelményei jelentősen elmaradnak más országokétól.

Hoffmann Rózsa a felsőoktatással kapcsolatban hangsúlyozta: a minőség emelése céljából 240 pont lesz a minimum ponthatár. Az állami ösztöndíjjal tanuló hallgatókkal kötendő szerződés azért fontos lépés a felsőoktatás megújítása irányában, mert akiknek taníttatását az állam teljes egészében magára vállalja, azoktól elvárható, hogy a hazájuk szolgálatában eltöltsenek kétszer annyi évet, mint amennyi ideig a képzésük tartott. A nem állami ösztöndíjjal tanuló hallgatók számára a diákhitel II. program jelenthet segítséget.

Az államtitkári előadást követően a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakértői válaszoltak a résztvevők kérdéseire. A konferencián elhangzottakról Hoffmann Rózsa államtitkár és Tóth Ferenc kormánymegbízott tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0