Hollywood is búcsúzik a magyar producertől
Hollywood "egy forradalmi erejének, kedves barátjának" nevezte Arnold Schwarzenegger a vasárnap elhunyt Andy Vajnát, akivel az 1991-ben bemutatott Total Recall - Az emlékmás című és a Terminator 3.: A gépek lázadása című filmjében dolgozott együtt.
| Andy Vajna és Arnold Schwarzenegger a Terminátor-filmek forgatásán |
Vajna "bebizonyította, hogy nincs szükséged nagy stúdiókra, hogy olyan hatalmas filmeket készíts, mint a Terminator 2. - Az emlékmás vagy a Total Recall. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnemeslelkűbb pali volt. Hiányozni fog. Gondolataimban a családdal vagyok" - írta az amerikai színész Twitter-üzenetében, amelyet a Variety című amerikai filmes honlap idézett.
Antonio Banderas, aki az 1996-ban bemutatott Evita című film forgatásán dolgozott együtt a producerrel, szintén a Twitteren búcsúzott. "Isten veled, barátom. Köszönök mindent. Adios amigo mío. Gracias por todo" - írta spanyolul is. Banderas Chet alakította a filmben, amelyet öt kategóriában - köztük Banderast a legjobb színészi alakításért - jelöltek Oscar-díjra. A film egyik producere Andy Vajna volt és a forgatás legnagyobb rész Budapesten zajlott.
Sylvester Stallone, aki a Rambo című filmek főzereplőj volt, Instagramon búcsúzott a néhai producertől. A színész "úttörőnek" nevezte Vajnát. "Akkor hitt az 'Első vér' című, első Rambo-filmben, amikor még senki. Összetört a szívem" - fogalmazott a Floridában élő színész. A Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elhunyt Andy Vajna filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A magyar filmes szakma is gyászolja a producert
Az M5 kulturális csatorna vasárnap esti híradójában elhangzott, hogy a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2010 óta látta el pozícióját. Irányítása alatt óriási közönségsikereket és kiemelkedő nemzetközi eredményeket hozott a magyar film. A Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott filmek több mint 130 nemzetközi díjat nyertek el.
"Én sajnos soha nem vagyok elégedett semmivel, tehát úgy gondolom, hogy mindig lehet valamit fejleszteni rajta, de szerintem az utolsó nyolc évben egy hosszú utat jártunk be, egész átszerveztük a filmszakmát és ennek kezdjük látni az eredményeit már" - így beszélt Andy Vajna 2018 áprilisában a magyar film napján az M5 kulturális csatornának adott interjújában.
| Részlet a Saul fia című filmből |
A híradóban elhangzott, hogy a legnagyobb sikert talán Nemes Jeles László Saul fia című filmje aratta, hiszen a legjobb idegen nyelvű film kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, akárcsak a Mindenki című film, mely a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat zsebelhette be, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét pedig Arany Medvével jutalmazták Berlinben. A híradóban felidézték, hogy Andy Vajna nevéhez fűződik minden idők egyik legsikeresebb magyar filmje is, A miniszter félrelép, amely 750 ezres mozis és több milliós televíziós nézettségével minden létező magyar rekordot megdöntött.
Goda Kriszta rendező Andy Vajnára emlékezve úgy fogalmazott, hogy "pár év alatt alapvetően bizonyította azt, hogy a magyar filmeknek a hazai nézettségét fel lehet hozni egy olyan szintre, ami korábban azért nem nagyon fordult elő és olyan nemzetközi díjakat kapott Magyarország a magyar filmek által, ami szintén utoljára 30 éve volt".
Fenyő Iván színművész az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készült a Szabadság, szerelem című film kapcsán azt mondta a műsorban, hogy az egyik legprofibb magyar produkció volt, amiben valaha dolgozott, Hozzátette: az egész munkát Andyt Vajna profizmusa, maximalizmusa jellemezte. "Nagyon magas volt a mérce, nagyon profi munka volt. Nagyon sok és magas elvárásai voltak (...) és ugyanakkor mégis mint ember nagyon nagyvonalú volt, nagyon jószívű volt, nyitott volt nagyon és mindenkihez volt egy jó szava" - emlékezett vissza az M5 kulturális csatornán Fenyő Iván.
Muhi András producer felidézte, hogy egy producernek nem feltétlenül azt a filmet kell megcsinálnia, ami neki személyesen tetszik, viszont mindent a maga értékein kell tudni kezelni "és azt kell mondjam, hogy így lett az én szememben nagyon nagy producer, hogy azokban a műfajokban is, amik nem a sajátjai voltak, fölismerte, hogy kik az igazi tehetségek és kik azok, akiket támogatni kell és ennek lett az eredménye az Oscar-díj".
hírek innen, onnan
Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál
A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...
A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia
Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...
Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta
Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...
Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe
A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...
Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója
Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.
Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében
Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.
Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT
A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...
Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség
Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...
Kétezer éve tűnt el, most találtak rá Ausztriában
Neve is van: Claudivium.
Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre
A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.
Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány
Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...
Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni
Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Vinícius Júnior nem jelenik meg a Real Madrid edzésein, Dubajban lesz dolga
Úgysem léphet pályára eltiltása miatt, így van ideje.
Bulvár
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.
Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett
Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.
Jelentősen változik pénteken a benzin ára: a gázolajért ennyit kell fizetni
Így alakulnak az üzemanyagárak november 6-án.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


