Ezt olvasta már?


Holnaptól a gyerekeké a város!

Az el­ső íz­ben 2012 nya­rán meg­szer­ve­zett prog­ram­so­ro­zat kö­zép­pont­já­ban i­dén, ha­to­dik al­ka­lom­mal is a gye­re­kek, a csa­lád, a kö­zös já­ték, és az él­mé­nyek áll­nak. Íme apénteki programok:

14.00-18.00 Természettár - A Duna-Dráva Nemzeti Park programja

Helyszín:Jégverem mellett

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 1996-os alapítása óta a természetvédelmi, élővilág megőrzési feladatokon túl jelentős hangsúlyt fektet tevékenységének bemutatására, illetve a természetvédelmi oktatásra. A Szamárfül Fesztiválon az érdeklődők betekintést nyerhetnek az erdei állatok életébe, megismerkedhetnek az év emlősével a mogyorós pelével, gyógynövényeket tanulmányozhatnak, továbbá a kézműves kuckóban egyedi famedálokat készíthetnek. Lesz még memóriajáték terméstapogató, szamaras puzzle és verses játék is.

 

14.00-18.00 Ökováros-ökorégió - Játékosan a környezetvédelemről az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal

Helyszín: Jégverem mellett

Különböző játékok, kézműves foglalkozások segítségével megtudhatod, hogy a jelenlegi életmódod milyen mértékben veszi igénybe a természetet. Ha a jövőd érdekében szeretnél bölcsen dönteni vásárláskor, segítünk egy játékkal: ökocímke logókat párosítunk a hozzájuk tartozó leírásokkal.

 

14.30 Elek Ányos Bőröndmeséi és az Eszter-lánc mesezenekar

Helyszín: Bóbita Szabadtéri Színpad

La Fontaine mesét mond, mert bejárta a világot, s sok szépet látott. E világutazó sok bőrönddel megérkezik, először eggyel, majd egy másikkal, végül 8 bőröndöt látunk. Varázsol bűvészkedik, táncol, játszik.

A szereplők száma pont két tucat, és a lurkó jól mulat. Lesz itt vásár, ahol mindenki árul, sok-sok portékát, szőlőt, körtét, porcelánt. Minden gyerek a vásár része, míg a mami a plazában a vásárfiát (vagy lányát) szépen nézte. Bezáródnak a bőröndök, La Fontaine folytatja útját, mesét mond és világot lát. Aki a bőröndből a meséket versben elé húzza: Elek Ányos. Akik a talpalávalót húzzák: az Eszter-lánc mesezenekar

A sűrű erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt. Mese-erdő közepébe hívunk minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene, bábok, és persze a gyerekek segítségével. A hangszerek mind a mese egy-egy szereplőjét ismertetik meg velünk, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon, aminek a végére reméljük új zenekari tagokat is találunk a gyerekek körében, akik csörgőkkel, kasztanyettákkal, cintányérokkal beszállnak a közös muzsikálásba.

 

15.00-18.00 Pagony olvasósarok

Helyszín: Ginkgo tér

A sátortető alatt kényelmes olvasósarkot rendezünk be, ahol a kihelyezett könyveket szabadon lapozgathatjátok, nézegethetitek. Igény szerint kisebb csoportoknak felolvasunk a kiválasztott könyvből.

 

15.00-18.00 A Pagony bemutatja: BRIO favonatépítő állomás

Helyszín: E78 - Zeneterem

Játssz vonatokkal! - próbáld ki a BRIO újdonságait!

Magas minőségű, kortalan és letisztult külsejű oktató fajátékok, vonatok és vasúti szettek a világ vezető fajáték gyártójától, a BRIO-tól. A BRIO a világ legnagyobb fajáték gyártó cége, játékaik keményfából készülnek, aminek köszönhetően prémium minőségűek. Építsd meg álmaid sínpályáját és száguldj a mágneses játékfavonatokkal!

 

15.00-17.30 Baranyai születésmesék

Helyszín: Zsolnay Negyed - Herkules Műhely

Budapesten már hagyománya van a Születésmeséknek, felolvasó esteknek. A Pécsi Dúlakör szervezésében hagyományteremtő szándékkal ezúttal a fesztiválon nyílik lehetőség anyák, apák, szülésznők, bábák és dúlák tollából származó születésmesék meghallgatására, s azok megbeszélésére.

 

15.00-18.00 Kincses Piac

Helyszín: Látogatóközpont melletti sétány

Lomtalanítsd a polcodat, pakolj ki az ágyneműtartóból, söpörd ki a szekrény alját és hozd el a Kincses Piacra feleslegessé vált könyveidet, játékaidat, videojátékaidat, kütyüidet, de akár ruháidat vagy bármilyen más holmidat! Most ráakadhatsz barátaid irigyelt holmijára a többiek lomnak vélt dolgai között!

 

15.00-18.00 Buborékvilág

Helyszín: Csillagterasz

A gyerekek a szappanbuborékok fantasztikus világába csöppenhetnek, ahol a közös buborékeregetés közben kiderülnek az óriás szappanbuborékok készítésének apró trükkjei Molnár Ákos buborékbűvölőtől.

 

15.00-18.00 Ema Nyomdaműhely

Helyszín: Herkules terasz

A kis nyomdai munkások pecsétet készíthetnek dekorgumiból, linóleumból, de akár radírból is. Találd ki, és valósítsd meg saját jeledet, vagy illusztrálj egy történetet, amit sokszorosíthatsz, később akár a pólódat is díszítheted vele. A foglalkozás vezetője, a Pécsi Művészeti Karon végzett Csiki Emese évek óta a pecsétek bűvöletében él.

 

15.00-18.00 Engarde! Vívás gyerekeknek

Helyszín: re:public galéria terasz

A sportvívást imitáló játékfegyverekkel vívhatnak egymással a bátrak a PTE-PEAC Vívószakosztály közreműködésével. Ha nincs párod, apu, anyu, tesó is beállhat, vagy a többi gyerkőccel is megmérkőzhettek. A műanyag fegyverek védőruha nélkül is biztonságosak, sisakot persze viselned kell! Interaktív szúrópárna segítségével kiderül, milyen pontosan és gyorsan tudsz szúrni.

 

15.00-18.00 Retextil Alkotóműhely

Helyszín: Zsolnay kisasszonyok tere

Idén a Retextil Alapítvány különleges, vetélkedővel egybekötött workshoppal készül a Szamárfül Fesztiválra. A program során kezüket és elméjüket is kipróbálhatják az érdeklődők: a fonalkészítés során egy játékos agytorna által ismerkedhetnek meg a Retextil technológiájával, bevezetőt kaphatnak a slow design, az újrahasznosítás és a kreativitás értékeibe, a Retextil műhelyében készült bútorok kényelmét élvezve.

15.00-18.00 Óriás társasjáték Ruminivel / Gyermek és ifjúsági könyvcsere

 

Helyszín: Csillagterasz

Játssz velünk a mesés óriás társasjátékkal, és öltsd fel a varázspalástot! Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered Ruminit, a kalandvágyó hajósinas egérkét és barátait. Hozd el régi, megunt vagy több példányos könyveidet, és gyűjtsd be mások kincseit! Ahány könyvet hozol, annyit vihetsz, és hogy mindenki boldogan távozzon, csak jó állapotú könyveket hozz!

15.00-18.00 Szamárfüles Művészet, Tudomány és Technológia az ÉlményMűhellyel

 

Helyszín: Kék Váza udvar

Készítettél már kartondobozból robotot? Szamárfület is terveztél rá? Szeretnél oktaéder alakú buborékot fújni vagy óriásmolekulákkal focizni? Építettél már fraktált vagy lehetetlen alakzatot? Tudod milyen a hatdimenziós kocka? Ne lógasd a szamárfüled, inkább gyere és fedezzük fel együtt a művészet, a tudomány és a technológia legérdekesebb összefüggéseit!

A pécsi alapítású, nemzetközi Élményműhely mozgalom (www.elmenymuhely.hu) a matematika és a különböző művészeti ágak kapcsolatának játékos felfedezésével teszi élményszerűvé a tanulást. Az ÉlményMűhely-közösség 2008-as létrejöttétől kezdve, a közösség matematikusai, képzőművészei, mérnökei és tanárai járják a világot, gyerekek tízezrei és családok százai kapcsolódtak be aktívan programjaikba. Ezúttal a közösség pedagógiai vezetője, Szabó Ildikó, a matematikus Vörös László és az ÉlményMűhely mérnök-robotikusa, Vecsei Ákos segítenek, hogy a még általad sem ismert kérdésekre is megtaláld a választ és új kérdéssel folytathasd a kutatást.

Amivel készülünk: 4Dframe, Zometool, Jomili, Re-Bot, BBC micro:bit, LUX, ITSPHUN és még sok meglepetés.

 

15.30-17.00 Simply English - családi koncert

Helyszín: Ginkgo téri Szabadtéri Színpad

A Simply English zenekar az angol népzene egyetlen magyarországi képviselője több mint húsz éve. Rendszeresen koncerteznek itthon és külföldön, akusztikus zenei klubot működtetnek és házigazdái a Brit Ősz rendezvénysorozatnak. Gyerekeknek adták ki a Rosy Apples című albumukat, amelyen három dél-angliai megye gyerekdalaiból válogattak. Együtt dolgoztak a pécsi Bóbita, a győri Vaskakas és a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal ötletadóként, zeneszerzőként, előadóként, és zenei felvételekkel közreműködtek az előadásokon. A pécsi, baranyai gyerekek évek óta élvezhetik karácsonyi matinéjukat, a villányi iskolásoknak tengerészeti műsort adtak elő. A nagyobbaknak pedig több országban bemutatták a Simply English Shakespeare Show-t. A zenekar tagjai: Andy Rouse - ének, furulyák, kanalak, Appalache-hegyi citera; Babarci Bulcsú - gitár, udu, vokál; Horváth Zsombor - hegedű, mandolin, brácsa, vokál, harmonika

 

Augusztus 18. - szeptember 10.

A gyermeklét elviselhetetlen könnyűsége

Kölcsey Sára dokumentarista családfotós önálló kiállítása

Helyszín: Kemence Galéria

Kiállításmegnyitó: augusztus 18. 16.00

„A család számomra az a közeg, ami dinamikájával, folyamatosan változó kesze-kusza kapcsolati hálójával leginkább inspirál. Az otthon pedig tökéletes teret enged arra, hogy fotósként belepillantsak és megörökítsem mindazt, ami a családot egyedivé teszi. A képek messze túlmutatnak a családi albumokban, az otthonok falán fellelhető hagyományos, propagandaszerű képein, ahol mindenki egyszerre, mosolyogva próbálja a legszebb arcát megmutatni. A családokról készült sorozataim sokkal inkább a leghétköznapibb dolgokban, a mindennapi káoszban keresik a szépet, hogy elénk tárja a szülői lét, illetve a gyermekkor olykor elviselhetetlen könnyűségét."

 

17.00-18.00 Palya Bea: Altatok - családi koncert

Helyszín: Pirogránit udvar

Dalok, versek Álomország kapujában és azon túl

„Az ötlet, hogy altatókat írjak, már nagyon régi, sok dalkezdemény hevert papíron, gépben. De a lendületet,

hogy az Altatok könyv-lemez megszülessen, a hasamban rúgdicsáló kislányom adta. Szenvedélyes inspiráció volt ez. Várandósságom ötödik hónapjában hajnal négykor rendre kidobott az ágy: elöntenek a szavak, írnom kell, hangszert kell ragadnom, énekelnem kell. Az egyik első dalt, az Elszálló-t, egy sansula nevű hangszeren ötöltem ki, mesés, éteri hangot ad. Ez a dal Lilié, a kislányomé lett: hercegnőnek képzeltem el őt, vállán pillangó ül, kezecskéjében varázspálca, és azt teremt maga köré, amit csak akar. Én is teremtettem, énekeket. Igaz, még nincs pelenkázóasztal, de vannak altatók, az én babaszobám dalokból áll... Kérdezték tőlem, ez vajon gyereklemez-e. Hát, annyira, amennyire az Álom-álom, kitalálom. Leginkább azt írnám rá, hogy 0-99 éves korig. Palya Bea - ének, Gerzson János - hangszerek

 

18.00 Apacuka koncert

Helyszín: Ginkgo téri Szabadtéri Színpad

Az Apacuka a gyermekeknek szóló zenekarok legújabb generációja! Interaktív, játékos, táncos koncertjeinken változatos stílusú, kizárólag élőben előadott dalok hallhatók, amelyek többek között megtalálhatók a Színes világ és az újonnan megjelenő Hangfalatok című nagylemezeken.

A változatosan hangszerelt dallamokban különféle zenei irányzatok is megjelennek, a rocktól a világzenén át a reggae-ig. A zenekar üde színfolt a magyar gyermekzenei palettán. Pálfi Kriszta énekesnő versei, varázslatos hangja és személyisége kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl. A dalok mondanivalója, az egyedi stílus és a magávalragadó színpadi produkció teszi különlegessé és emlékezetessé az együttest.

 

 

19.30-21.00 Diafilmsarok - Esti mese Bogárdi Alizzal

Helyszín: E78 - Oktatóterem

Az eddigi fesztiválokon is Aliz mondott esti mesét. Idén is kedves hangjával zárul a fesztivál mindhárom napja.

Aliz először diafilmeket vetít, mesél. A zeneszó sem maradhat el, mely remek levezető program a nyárbúcsúztató hétvége során kimerült kis fesztiválozóknak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fordulat zajlik a céges autóvásárlásoknál 

A KIA felmérésében a megkérdezettek 55 százaléka nyitottnak mutatkozott az autóipar új megoldásaira, ők a következő öt évre már nem...

A színpadon kezdődött a rémálom: a fiatal magyar színésznőnek mindent újra kellett tanulnia

Egy fiatal magyar színésznő élete a színpadon, egy előadás közben fordult fel fenekestül. A nézőtéren szinte senki sem érzékelte,...

Medveczky Ilona most elárulta: olyan papírt tettek elé, amely egész életét megváltoztathatta

Medveczky Ilona neve felbukkant a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban, a művésznő pedig úgy döntött, elmeséli, mi...

Száraz és töredezett a hajad? Ez a 3 házi hajpakolás új életet lehelhet a tincseidbe

A száraz, fénytelen és töredezésre hajlamos haj sokak számára okoz bosszúságot, különösen a hidegebb hónapokban. A jó hír azonban...

Kamera rögzítette: a 450-es sebességtesztnél szenvedett balesetet a világ leggyorsabb elektromos autója

Nagy sebességű teszt során szenvedett balesetet Kínában a BYD csúcsmodellje, a csaknem 3000 lóerős Yangwang U9 Xtreme elektromos szuperautó.

Nemzetközi nyomozás indulhat a cukorkákba rejtett éles fémtárgyak ügyében

Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.

Szoros a verseny, ott liheg a Google nyakában a ChatGPT

A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár...

Ennek a fekete pickupnak a sofőrjét keresi a rendőrség

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az...

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0