Ezt olvasta már?

Női kosárlabda Euroliga - Nem jutott tovább a selejtezőből a Szekszárd

Az Atomerőmű KSC Szekszárd a három ponttal megnyert első mérkőzés után 16 ponttal kikapott a francia ESBVA-LM otthonában szerdán a női kosárlabda Euroliga selejtez...

0

Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.


hirdetés

A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül "beáldozta" a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.

"Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült - nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. - Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években."

Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.

Eredmények:

női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc

2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25

3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83

...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37







0
0
0

hírek innen, onnan

Nemzetközi filmzeneszerző versenyt hirdet a Pannónia Stúdió

A résztvevő zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című magyar filmjének részletére kell filmzenét komponálni.

Halálos vonatgázolás Sajószentpéteren

A 60 év körüli férfi át akart menni a leengedett sorompón.

A gén- és sejtterápia lehet a század legnagyobb húzóágazata

Ha biztos szakmát akar, tanuljon génmérnöknek. Vagy bioinformatikusnak.

Én vagyok az a haver, aki az egész vacsit felpakolja az Instára

Kata nem csak eszi és issza a gasztrót, de marketingeli is. Ha éppen nem a legújabb headline-okon pörög, akkor foodie életének...

Cristiano Ronaldo miatt kellett mennie Gonzalo Higuaínnak

Az argentin csatár azt mondja, nem szeretett volna távozni.

Richard Gere majd' 70 évesen is őrülten sármos - Imádják a rajongók a friss fotóit

A Micsoda nő! sztárja még mindig fantasztikusan néz ki.

Lezuhant és meghalt a tanítványa - felmentették a nyíregyházi repülőgép-oktatót

Felmentette a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön, nem jogerősen azt a repülőgép-oktatót, akinek a tanítványa...

Kihalászták a Loch Ness-i szörnyet a városligeti Felső-tóból

A Liget Budapest projekt megbízásából május végén fényesre pucolták a városligeti Felső-tavat, így a parkban újra tiszta és friss...

Hol van az egyensúly? Kapcsoljuk ki a mobilt, várnak az igazi élmények!

Lelkes mozgalmárok, egy mindenki számára ismerős probléma és tenni akaró családbarát szolgáltatók. Ez lenne a mérleg nyelve, amely...

Baleset nélkül vezettek 1,75 millió kilométert a buszsofőrök

Ez a távolság annyi, mintha 44-szer megkerülték volna a Földet az Egyenlítő mentén.

Madridban rendeznek kiállítást a legszebb Herendi porcelánoknak

Közel kétszáz éves fennállása óta először szerepelnek spanyolországi kiállításon a Herendi Porcelánmanufaktúra munkái. A madridi...

Kinyitotta az ajtót, és beszállt a medve az udvaron álló autóba

A kerti kamera rögzítette Amerikában, ahogy egy medve kinyitja az autót, beszáll az autóba, majd kis körülnézés után kiszáll, kinyitja...

0

Sport

Jegelte az Atlético világsztár kapusát, távozik a szövetségi kapitány

A szlovén válogatott még nem nyert mérkőzést a Nemzetek Ligájában.

Király Gábornak is tudnia kell, mikor kell valamit abbahagyni

Az NB I utolsó helyén áll a Haladás, a szurkolók a klublegenda ellen fordultak. Szpíker Korner Gondel Takács Gáborral.

Lothar Matthäus: a legenda, aki pályamunkás sem lehet Münchenben

Magyar szövetségi kapitányként kinevették, pedig a brazilokat is Budapestre hozta. Egy meg nem értett zseni élete.

Itt az aranygeneráció? Ők a magyar futball legnagyobb reménységei

Telki Van mibe kapaszkodniuk a magyar focidrukkereknek!

Állva zsákol a Los Angeles szerb centere

Boban Marjanovicnak fel sem kell ugrania, Vince Carter 41 évesen is elemében van.

Gibraltári futballcsoda: olyat produkáltak, amire a magyar válogatott már két éve nem képes

Gibraltár Nem kellett sokat várnia története második tétmeccsen elért győzelmére a gibraltári labdarúgó-válogatottnak.

Fizikális problémái vannak a Veszprém kézilabdázóinak

Gulyás István sportigazgató szerint nem csinálnak presztízskérdést a Tatabányán elszenvedett vereségből. Interjú.

Arsene Wenger visszatér

No nem az Arsenalhoz.

Harmincöt millió eurót fizet az AC Milan az Kakáért

De sokan hasonlítják Luca Modrichoz is a 21 éves brazil tehetséget.

Rácz Félix szerint le kéne, de Erdei Zsolt nem mond le

A szövetség elnökének tiszta a lelkiismerete a felhalmozott adósság ellenére.

Gibraltár statisztikája mutatja, hogy ennél mélyebb gödörben már aligha lehet a német fociválogatott

Ez egy olyan összehasonlítás, aminek szakmailag nincs sok értelme, de mégis sokkoló.

0

Bulvár

Óriási cégbirodalom áll az Orbán-kormány mögött

A kormányhoz közeli üzletembereknek már szinte minden területen vannak érdekeltségeik.

A kormány azért véreztette ki rekordsebességgel a lakástakarékokat, nehogy még többen kössenek szerződést

Az állami támogatásokra fordított 70 milliárd forintot a CSOK keretében használják majd fel.

Bochkor Gábor exei kitálaltak: Ezt mondták a műsorvezetőről

Nem mondtak szépeket, egyben azonban egyetértettek.

Egy 22 éves diák vérengzett a kercsi iskolában - 18 halott, több mint 50 sebesült - videó

Terrortámadásból többszörös emberöléssé minősítette át a Krím félszigeti Kercs műszaki szakiskolájában szerdán elkövetett, több emberéletet követelő támadást a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője közölte, hogy a támadó, egy fiatalember, Vlagyiszlav Roszljakov több embert agyonlőtt a tanintézményben, és magával is végzett. 112 , . 8 12- , 150 : https://t.co/jc84xdSHWT pic.twitter.com/4yvyVEUdMf (@tvrain) 2018. október 17. Korábban az SZK és több más szakhatóság pokolgép felrobbantásáról is beszámolt. Szergej Akszjonov, a Krím köztársaság vezetője a Rosszija 24...

Íme, a tökéletes mellbimbó - lenyűgöző eredmény máról holnapra

A legtöbb mellbimbó-korrekció egynapos sebészet keretein belül elvégezhető. Számos olyan eszköz és operációs technika áll az orvosok rendelke...

Ismerd meg a nőt, aki negyvenéves korára 44 gyereket szült!

Mariam Nabatanzit Uganda legtermékenyebb asszonyának nevezik.

44 évesen elhunyt a népszerű zenész - Felesége értetlenül áll a tragédia előtt

Váratlanul elhunyt Oli Herbert, az All That Remains gitárosa.

Felszólították Demeter Mártát, hogy azonnal távozzon a parlamentből

A Fidesz-frakció felszólítja Demeter Mártát (LMP), hogy azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből miután nem nyilvános adatok közzétételével megszegte képviselői esküjét és alaptalanul megrágalmazott ártatlan embereket - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Ferrari kirúghatja Vettelt

Olasz sajtóértesülések arról szólnak, hogy Sebastian Vettel (viszonylagos) sikertelenségének következményeképpen a német már nem élvezi a csapat maximális támogatását ez pedig ahhoz vezethet, hogy ha Vettel jövőre sem szerez világbajnoki címet, akkor 2019 végén távozhat Maranellóból.

Készpénzzel fizet? Erre készül a kormány

Olyan befektetési és megtakarítási formák támogatásával akarja elérni a kormány a készpénzállomány csökkentését, amelyik miatt az emberek lemondanak a készpénzről - közölte a Napi.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón.

Máig rejtély, miért végezték ki esküvője előtt az LGT legendás zenészét

A hazai felvételek után New Yorkban, Los Angelesben és Las Vegasban forog a rejtélyes körülmények között elhunyt Barta Tamásról készülő dokumentumfilm. Az LGT gitárosát 1982-ben két golyóval végezték ki Hollywoodban. Halálát öngyilkossággá nyilvánították, állítólag azért, hogy édesanyja ne jusson hozzá életbiztosításához. Az Ő még csak 14 és még sok sláger szerzőjének rejtélyes élete és halála évtizedek óta foglalkoztatja a rajongókat. Most ezt az űrt tűnik kitölteni a sokszoros díjnyertes filmrendező, Hajdú Eszter új munkája. A téma több okból is fontos volt számára, ugyanis családja is kapcsolatban volt az elhunyt zenésszel.

blogmorzsák

Időben szólunk - 5 idei karácsonyi trend

Hozzád melyik áll közel? Segítünk a tervezésben, nehogy körmödre égjen a készülődés.

Végtelen a háború Afganisztánban

„Sérült afgán katonák elbeszélése alapján soha nem látott módon szofisztikált és jól felszerelt harcosokkal kerültek szembe”.

Pánik a magyar gazdaságban?

"Néhány egyértelmű jel, hogy Magyarország felkészületlenül, pánikolva vár egy esetleges gazdasági válságot."

Mit dugjunk először és hova?

Számít, hogy hova csatlakoztatjuk először a töltőt, nevezetesen az eszközbe vagy a hálózati áramforrásra?

"Nem velem történik" - ez a kulcs­mondat, mondhatni, ezért tartunk itt

Amíg egyszer csak nem találod magad te is egy újabb kormányakció kereszttüzében, inkább becsukod a szemeidet. Mert az úgy kényelmes.

Hat hülye kifogás a rezsimvitával kapcsolatban

Unod már a hibridrezsimezést?

Al Capone és a Városliget Zrt, na meg a Kormányhivatal

Hogy kerülnek ezek egymás mellé, egy mondatba?

Jövő kedden új mozgalmat indít Hadházy és Márki-Zay

Magyar György szervezi a Mindenki Magyarországát.

Milyen stádiumokon megy keresztül élete végén egy haldokló?

Mi tehetnek a hozzátartozói, hogy megkönnyítsék a helyzetét?

Ízek nyomában: Montepulciano

Gyönyörű látvány a poharakban a 2-3 évig érlelt, hozam­korlátozással termelt vörösbor.

A GDPR és a teljes jogtalanság

"A GDPR egyáltalán nem a je­len­le­gi kiberhelyzetre íródott, alig­hanem informatikus sem volt az épületben, amikor megalkották."

9 időtálló alapdarab, aminek ott a helye a szekrényedben

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek.

0