Ezt olvasta már?


Időközi önkormányzati választásokat tartottak, az eredmények itt

Vasárnap az ország több településén időközi önkormányzati választást tartottak. Az éjszaka folyamán megszülettek az eredmények.

 

MTI

Tiszacsege

 

Öt független jelölt közül Szeli Zoltánt választották meg 806 szavazattal Tiszacsege polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson – közölte a Nemzeti Választási Iroda a valasztas.hu oldalon.

 

A jelenlegi polgármester, Fekete Gergő 686 szavazatot, a települést korábban nyolc évig irányító Szilágyi Sándor 439 voksot kapott. Kern Szilviára 29-en, Szántai Jánosra 12-en szavaztak.

 

Az egyéni listás képviselő választáson 36 jelölt indult, közülük hatan jutottak be a képviselő-testületbe.

 

A névjegyzékben szereplő 3778 szavazásra jogosult választópolgár közül 1976-an (52,3 százalék) vettek részt a voksoláson, 1972-en adtak le érvényes szavazatot.

Az időközi települési önkormányzati képviselő és polgármester választást azért kellett kiírni, mert a tavaly megválasztott testület feloszlott.

Balatonfűzfő

 

A független Szanyi Szilviát választották polgármesternek a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Veszprém megyei Balatonfűzfőn – közölte a Nemzeti Választási Iroda a valasztas.hu oldalon.

 

A tisztségért három független jelölt indult, közülük Szanyi Szilvia 1160, Gál Andrea 677, Bárdi-Farkas János 69 szavazatot kapott.

 

A névjegyzékben szereplő 3791 választópolgár közül 1922-en jelentek meg az időközi választáson, és 1906 érvényes szavazatot adtak le.

 

A választók a város képviselő-testületének tagjairól is döntöttek, a hat helyért 16 független jelölt indult.

 

A Veszprém megyei településen azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a képviselő-testület korábban kimondta a feloszlását.

Balatonszepezd

 

A független Biró Imrét választották polgármesternek a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Veszprém megyei Balatonszepezden – közölte a Nemzeti Választási Iroda a valasztas.hu oldalon.

 

A tisztségért négy független jelölt indult, közülük Biró Imre 119, Bocskov Petrov Jordán 113, Selmi Gábor 11, Szász Péter 3 szavazatot kapott.

 

A névjegyzékben szereplő 398 választópolgár közül 255-en jelentek meg az időközi választáson, és 246 érvényes szavazatot adtak le.

 

A választók a falu képviselő-testületének tagjairól is döntöttek, a négy helyért 13 független jelölt indult.

 

A Veszprém megyei településen azért tartottak időközi helyhatósági választást, mert a képviselő-testület korábban kimondta a feloszlását.

Szigliget

A független Balassa Dánielt választották polgármesternek a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Veszprém megyei Szigligeten – tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.

 

Lutár Mária elmondta: a tisztségért kilenc független jelölt indult, akik közül ketten – Baj József és Ulbert István – visszaléptek a jelöltségtől.

 

A hét független jelölt közül Balassa Dániel 351, Idrányi Péter 137, Pálfi Szabolcs 27, Kaszás Lajos Attiláné Kovács Edit 15, Zsezserán Jánosné 8, Páhy László 4, Mészáros Géza 3 szavazatot kapott.

 

A névjegyzékben szereplő 834 választópolgár közül 546-an jelentek meg az időközi választáson, és 545 érvényes szavazatot adtak le.

 

A választók a falu képviselő-testületének tagjairól is döntöttek, a négy helyért 23 független jelölt indult.

 

A Veszprém megyei településen azért tartottak időközi helyhatósági választást, mert a képviselő-testület korábban kimondta a feloszlását.

Bácsszentgyörgy

 

Illi Ferencet (független) választották a Bács-Kiskun megyei Bácsszentgyörgy polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson – közölte az MTI-vel a Garával közös önkormányzati hivatal jegyzője.

 

Hódosné Süke Amália elmondta: Illi Ferenc 66 szavazatot szerzett, míg a szintén független Müller Józsefre 23-an voksoltak, érvénytelen szavazat nem volt.

 

A szavazóköri jegyzékben 135 választópolgár szerepelt, közülük 89-en jelentek meg a településen kijelölt egy szavazókörben.

 

A korábbi polgármester, a független Tóth János is jelöltette megát, de később visszalépett.

 

A községben képviselő-választást is tartottak, mandátumot a kilenc jelölt közül Bajai Zoltán, Szőnyi Zsolt, Barna István és Müller József szerzett.

 

Az időközi önkormányzati képviselő- és polgármester-választást azért kellett kiírni, mert a község tavaly megválasztott testülete július 30-án feloszlott.

Merenye

 

Regős Györgyöt (független) választották polgármesternek a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson a Baranya megyei Merenyén – közölte a nagydobszai közös hivatalhoz tartozó település jegyzője az MTI-vel.

 

Fitos Harri Gábor tájékoztatása szerint a Baranya megye nyugati határán, Szigetvár közelében fekvő település egyetlen szavazókörében a névjegyzékben szereplő 231 választópolgár közül 158-an voksoltak, egy választó érvénytelenül szavazott.

 

A két független polgármester-jelölt közül Regős György 119, Krapecz Ferenc 38 voksot kapott.

 

A választók a falu képviselő-testületének tagjairól is döntöttek, a négy helyért tíz független jelölt indult.

 

Az időközi választás megtartására azért volt szükség, mert a települést 2010 óta irányító független polgármester, Verkman István javaslatára a képviselő-testület nyáron feloszlott.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0