Ezt olvasta már?


Illegális bevándorlás - Bakondi: permanens a nyomás a magyar-szerb határon

A múlt év adatai azt mutatják, hogy 2015-höz képest alacsonyabb, de permanens nyomás alatt állt a magyar-szerb határszakasz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. (Pécsi Napilap)

Bakondi György kiemelte: az illegális belépési kísérletek száma a magyar-szerb határszakaszon idén eddig 1142, ami legalább a tavalyihoz hasonló nagyságrend annak ellenére, hogy délebbre is intenzív védekezést folytatnak az országok, és az idő is hidegre fordult.

Hangsúlyozta: a 2015-ös és 2016-os terrorcselekmények miatt az európai belbiztonsági helyzet jelentősen romlott, a magyar kormány azonban időben hozott intézkedéseket, amelyek eredményesek voltak, így a magyarországi belbiztonsági helyzet megfelelő.

Mint mondta, Magyarország konzekvens javaslatokat tett, amelyek közül több megvalósult, és egyre növekvő támogatás övezi őket. Nem értünk egyet az európai törekvésekkel, így a relokációval, a bevándorlást könnyítő intézkedésekkel, az EU jogkörének tervezett bővítésével és a belső határellenőrzések fenntartásával - mutatott rá. Közölte: ehelyett a külső schengeni határokat kell lezárni, vissza kell állítani a törvényességet a határellenőrzések során és Európán kívül kell hotspotokat létrehozni.

A belbiztonsági főtanácsadó kifejtette: a tavalyi évben a korábbinál jóval többen próbáltak meg vasúti járműveken elrejtőzve bejutni az országba, míg 2015-ben 111 ilyen eset történt, 2016-ban ezer embert fogtak el vasúti szerelvényeken. A román és az ukrán határszakaszon nem történt annyi illegális határátlépési kísérlet, amennyi indokolttá és szükségessé tette volna a különleges intézkedéseket - közölte. Hozzátette: az időjárás december közepe óta jelentős nehezítő tényező, de a szolgálatot teljesítő katonai és rendőri erők helytállása példaértékű.

Bakondi György kitért rá: a létszám bővítésére és a műszaki megerősítésre vonatkozó kormányzati döntések, intézkedések folyamatban vannak, továbbá a délre fekvő államok határőrizeti tevékenységét magyar rendőri erők segítik.

Emlékeztetett: az európai uniós relokációs elképzelés ellen Magyarország pert indított és minden lehetséges módon szembeszegült. Görögországból csak a tervezett létszám 20 százalékát, Olaszországból 7 százalékát sikerült áttelepíteni, vagyis ez az elképzelés nem volt túl sikeres - vélekedett. Hozzáfűzte: az EU-török megállapodás keretében 800 embert küldtek csak vissza Törökországba, ez sem tömeges szám.

A belbiztonsági főtanácsadó ismertetése alapján regisztrált migránsok Görögországban 63 ezren, Bulgáriában 6 ezren, Szerbiában 7200-an vannak, Németországba pedig 280 ezer új menedékkérő érkezett, 745 ezer menekültkérelem van a német hatóságok előtt, többszázezer ember kérelme tisztázatlan, elbírálása folyamatban van, aminek fontos közbiztonsági hatása is van.

Bakondi György Magyarországot illetően elmondta: a július 5-i jogszabályváltozások hatályba lépéséig 17 800-an jutottak be az országba, utána 470-en. 10 600 embert akadályoztak meg abban, hogy átjussanak a határkerítésen, és 8400 embert kísértek vissza a határ 8 kilométeres körzetéből a kerítés túloldalára - közölte. Kitért rá: 2016-ban 29 400 menekültkérelmet nyújtottak be, nemzetközi védelemben 438-an részesültek, viszont csaknem 50 ezer esetben a menekültügyi eljárás megszűnt, mert ismeretlen helyre távozott a kérelmező. Megjegyezte: jelenleg 858 migráns tartózkodik magyarországi szállásokon.

Kérdésre Donald Trump megválasztott amerikai elnök európai migrációs politikára tett megjegyzéseivel kapcsolatban Bakondi György közölte: Donald Trump még nincs beiktatva, csak később látjuk majd meg a konkrét intézkedéseit, de az eddigi politikai nyilatkozatai alapján remélni lehet, hogy az amerikai politikai változások hatására azok az erők nem nyernek támogatást, amelyek segítették a migránsok beáramlását minél nagyobb számban Európába.

Kérdésre arra is kitért, hogy a Röszkénél a múlt héten elfogott nőket, akik Damaszkuszba, az Iszlám Állam terrorszervezethez akartak eljutni, napokon belül az európai elfogató parancsot kiadó francia és belga hatóságok hazaszállítják és lefolytatják a további eljárást.

Ugyancsak kérdésre a belbiztonsági főtanácsadó azt is elmondta: idegenrendészeti őrizet volt korábban Magyarországon, és a kormány döntést hozott ennek visszaállítására, hogy a belbiztonsági helyzet ne romoljon tovább Magyarországon és Európa szerte. A belügyminiszter dolgozza ki a konkrét szabályozást - közölte.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiakadt az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakoznak a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen. 

Lépcső 1 – 0 Chevrolet

Egy kínai autós összekeverte a parkoló bejáratát egy lépcsősorral, és csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már nem volt egyszerű...

Leolvasták az utcán talált kutya mikrochipjét a megmentői, és elakadt a szavuk

Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint...

Magyarországnak is figyelmeztetés a lengyel leminősítés, ugyanakkora a költségvetési hiányuk

Hét százalék felett lesz az államháztartási hiány, miközben az államadósság növekedése gyors, ezért negatívra módosította a...

Még több kínai Mazda jöhet

Sokáig nagyon óvatosak voltak a villanyosítással a japán gyártók, és ez alól nem volt kivétel a Mazda sem, ami mindig is szerette a...

Háborút indít a közmédia a Megasztár és az X-Faktor ellen?

Új zenés show-műsorral gazdagodik a közmédia téli kínálata: november 28-tól szombat esténként látható a Duna újdonsága, a Dal’a...

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a...

18-as karikát kap rengeteg iPhone-os app, alapvető változás jön az App Store-ba

Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé

Új törvény gyengítheti Tiborcz és Mészáros Lőrinc eddigi befolyását – a Marriott, a Sofitel és a BalaLand is érintett lehet

Könnyebbé tenné a magántőkealapok kezelőinek leváltását egy kedden elfogadott törvénymódosítás. A szabályozás azokat az...

Kovács Ákos próbatermi fotóval leplezte le legidősebb lányát, aki rendhagyó szerepben tér vissza vele az Arénába

Közös szelfi árulta el a készülő családi produkciót Kovács Ákos a közösségi oldalán közzétett próbatermi...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

Gondatlanság vagy alpesi válás? Mínusz 12 fokban hagyta magára a 17 éves lányt partnere Németország legmagasabb hegyén

Napfelkeltét akart nézni a Zugspitze csúcsán két német fiatal. Ez lett belőle.

0