Iskolakezdés: minimum 20 ezer forint gyermekenként
Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15 ezer forintra is rúghat a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint.
Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.
Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő tanévkezdés előtt, egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása ugyanis minimum húszezer forintba kerül, tankönyvek nélkül – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. „Tavaly augusztusban alkalmanként átlagosan 6450 forintot költöttek a vásárlóink online, 5390 forintot pedig hagyományos áruházi vásárláskor, és további 8 százalékos növekedésre számítunk idén az első becsengetést megelőző időszakban” – mondta el Gyaraki Dávid marketingvezető.
Az alapvető iskolai eszközökre a válaszadók egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, szintén ennyien akár 20-30 ezer forintot is elköltenek egy gyermek esetében. A füzetet, tolltartót, írószereket a szülők kétharmada személyesen választja ki, egyharmada pedig az áruházi és online vásárlást kombinálja. A tanszerek kiválasztásánál a tartósság a legfontosabb szempont, ezt követi az ergonómia, a kedvenc mesehős mintája – idén a Pizsihősök a legmenőbbek –, a sort a divatosság, egyediség és olcsóság zárja.
Nincs mindenhol új táska és ingyen tankönyv
Idén az általános iskolába járó gyermekek 23 százaléka nem kap új iskolatáskát a felmérés szerint. „A hátizsák vásárlása a kiadásokat akár meg is duplázhatja, ezért különösen fontos, hogy minőségi, tartós darabot válasszon a szülő. A kutatásunkból kiderült, hogy az első évfolyamot kezdő tanulóknak érezhetően magasabb árkategóriájú (15 ezer forintnál drágább) iskolatáskát választanak, ez a szülők egyharmadáról mondható el” – tette hozzá a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Alsó és felső tagozatban is egyébként az 5-10 ezer forintos (28, ill. 33%) táska vásárlása a legjellemzőbb, ezt követi a 10-15 ezer forintos kategória (25-25%), 15 ezer forint feletti táskát csak minden ötödik gyermek kap.
Az iskolakezdés költségeibe a megkérdezett családok mindössze egyötödénél száll be a munkaadó pénzbeli támogatás formájában, éppen ezért tízből kilenc szülő tudatosan készül a nyári hónapokban anyagilag arra, hogy minden felszerelést hiánytalanul be tudjon szerezni szeptember elsejéig. A kezdeti kiadások terheit azonban csökkentheti, hogy a felmenő rendszer alapján az általános iskolások ingyen kapják a tankönyveket. „A felmérésünk szerint ez tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ahol nincs díjmentes könyvosztás, ott jellemzően további 7-15 ezer forinttal (21%) számolnak a szülők” – mondta el a marketingvezető.
A pihenés a legjobb felkészülés a sulira
A becsengetés közeledtével azt is vizsgálta a REGIO JÁTÉK kutatása, hogyan készülnek fel a magyar családok a dolgos mindennapokra. „Kiderült, hogy a szülők leginkább a pihenésben, a játékkal töltött időben hisznek. Az olvasás is népszerű elfoglaltság, bár igazán a második osztályt kezdőkre jellemző (80%), majd fokozatosan csökken a nyári olvasmányok iránti vágy” – zárta az elemzést Gyaraki Dávid.
TOP 3 írószer 2018-ban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint:
1. Unikornis flitteres tolltartó
2. Pixie cipzáros tolltartó
3. Pixie Crew hátizsák
A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy 2018. július 17-24. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 1658 – 14 év alatti gyermeket nevelő – szülőt kérdeztek meg az iskolakezdéssel kapcsolatban.
hírek innen, onnan
Pofátlanul másolja a Taycant a SAIC Z7
Ha azt hitted, hogy a Xiaomi SU7 pofátlanul hasonlít a közvetlen versenytársára, a Porsche Taycanra, akkor még nem láttad a SAIC Z7-et....
Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból
Több terméket is visszahívott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a Müller drogériákból.
Ő Gálvölgyi János csinos felesége: Judittal 60 éve szeretik egymást
Gálvölgyi János 60 év után is igyekszik felesége kedvére tenni.
Nem tervezett katonai tevékenység miatt lezártak két repteret az amerikaiak Lengyelországban
Az intézkedés a térségben tevékenykedő NATO-repülőgépeket is érinti.
Manapság is végeznek ki boszorkányokat
Kik a modern boszorkányok? Még ma is léteznek perek, sőt kivégzések is.
Donald Trump megszólalt a felvételről, amelyben majomként ábrázolták az Obama házaspárt
A videó nagy felháborodást keltett az Egyesült Államokban.
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy...
Publicus: A magyarok kétharmada két ciklus után lecserélné a miniszterelnököt
Az intézet felmérése szerint a választók 64%-a korlátozná a mandátumokat. A terv a kormánypárti szavazók körében elutasított, míg az...
Jól csókol? Kiara Lord pikáns részleteket árult el Stohl András technikájáról, tiszta döbbenet
A Nagy Ő villájában a romantika helyét átvette a nyers szenvedély és a kíméletlen stratégia. Kiara Lord és Stohl András jakuzzis...
Így találhatja meg a legjobb gimnáziumot gyermekének
Február 19-ig kell döntést hozniuk a szülőknek a négy-, hat, illetve nyolcévfolyamos gimnáziumi jelentkezéssel kapcsolatban. Az...
A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében
Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10...
Alekosz kitálalt a Tisza csúcspolitikusáról: Luxusprostik ki-be járnak a villájába
Alaposan kitálalt Nagy Alekosz a Beköltözve Hajdú Péterhez legutóbbi adásában. A nyíltan a Tisza Pártot támogató valóságshow-sztár...
Sport
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nem csak a románoknak öröm és elégtétel a történelmi siker Kolozsváron
Emma Raducanu öt év után ismét WTA-torna döntőjébe jutott:
Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit
Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora
A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.
„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
Rákkeltő anyagot találtak ebben az étolajban: azonnal visszahívta a hatóság
A magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Az elátkozott Pokrovszk, ahová láncra verve rángatják az orosz katonákat a frontra
Pokrovszkban a városi húsdaráló és az ellátási káosz miatt az orosz katonák közt úgy terjed a hír, mintha a város egyszerűen elátkozottan elnyelné az egységeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!


