Ezt olvasta már?


Jó, rossz és vicces autóvezetési szokások világszerte

Összegyűjtöttük a Europcar autókölcsönző segítségével a különös autóvezetési szokásokat a világban

A sofőrök többsége világszerte meg van arról győződve, hogy kiválóan vezet és semmilyen rossz vezetési szokása nincs, viszont a körülötte lévőknek van némi hiányosságuk. Több ezer ilyen sofőrtárssal közlekedünk nap mint nap az utakon. - Pécsi Napilap -

Veszélyes vezetőkkel bármelyik kontinensen, országban vagy városban találkozhatunk, területtől függetlenül. Viszont a legtöbb nemzetiség rendelkezik olyan vicces, szokatlan vezetési szokással, ami érdekes lehet másoknak. Nézzük, hol milyen különös szokások vannak:

• Olaszországban a sofőrök a vezetési stílusában is visszaköszön a jellegzetes mediterrán temperamentum. Főleg Rómában és Nápolyban lehet kihívás az autós közlekedés még egy gyakorlott vezetőnek is. A két sávos út bármikor három sávossá válhat, a sofőrök agresszívek, és egy kisebb félreértés esetén is képesek kiszállni a kocsiból, hogy hangot adjanak felháborodásuknak. A közlekedési lámpák átváltását pedig csak jó tanácsnak veszik.

• Görögországban, főleg Athén belvárosában a rengeteg autó és a kevés parkolóhely nehezíti meg a sofőrök életét. Gyakran előfordul, hogy egy parkoló autót minden oldalról körbe parkolnak, így a középső sofőrnek igen türelmesnek kell lennie, hogy ki tudjon állni az autójával.

• Hawaii-on még a legügyetlenebb sofőrnek is felüdülés lehet a vezetés, mert nincsenek közlekedési dugók, a sofőrök barátságosak és türelmesek. Ha valaki valami butaságot csinál, segítenek neki, ahelyett, hogy ráfeküdnének a dudára.

• Tokióban az autózás teljes mértékben eltér más nagyvárosokétól. Minden rendkívüli módon meg van szervezve és kontrollált, ezáltal folyamatos és zavartalan a közlekedés. A japán sofőrök a legudvariasabbak, senki nem siet, és betartják a követési távolságot.

• Kenyában több világítás nélkül közlekedő autóssal találkozunk, mint gondolával Velencében. Nagyobb gondot jelent számukra, ha lemerül az autó akkumulátora, minthogy egymásba mennek az autók.

• Az angoloknál - azon kívül, hogy a másik oldalon vezetnek - a köszönetnyilvánítás is eltér a miénktől. A kézfeltartás helyett ők az egyik ujjukat emelik fel a kormányon. Ezen kívül az olaszoktól eltérően az angol sofőrök sárga lámpánál már fékezni kezdenek, így ők inkább a biztonságra törekednek.

Legyünk bárhol is a világban, és legyenek bármilyen szokatlan autóvezetési szokásaik a sofőröknek, próbáljunk meg maximálisan a vezetésre koncentrálni. Ezen kívül győződjünk meg arról, hogy egy megbízható autót használunk. A Europcar autókölcsönző világszerte a legmagasabb elvárásoknak megfelelő autóflottával rendelkezik, amivel garantáltan élmény lesz az utazás.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok

A külföldi munkaerő foglalkoztatása nemcsak lehetőséget jelent, hanem komplex kihívásokkal is jár, amelyek megoldása nélkülözhetetlen...

Közzétette a Tisza Párt a 240 oldalas programját

A Tisza Párt közzétette a programját, amely a gazdasági növekedés, az állami stabilitás, a társadalmi jólét és a fenntarthatóság...

Orbán két hét múlva Washingtonba utazik

A miniszterelnök a szombathelyi DPK-gyűlésen árulta el, hogy jelen lesz a Trump által életre hívott béketanács alakuló ülésén.

Most érkezett: Az M1 híradósának édesanyja megrázó részleteket közölt fia utolsó estéjéről

Kontra György tragikus halála mélyen érintette családját és ismerőseit. Az M1 híradósának édesanyja szívszorító részleteket osztott...

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Lebukott a három fős bűnbanda.

Csődbe ment a légitársaság: minden járatot töröltek

Több ezer utast érint a csőd! Ez az első légitársaság, amely 2026-ban beszüntette működését.

Nyolc koponyatörést szenvedett egy férfi, miután belefutott az ICE ügynökeibe

A CT-vizsgálat nem igazolta a tisztek által elmesélt sztorit.

A svájciaké az első aranyérem a téli olimpián, a világbajnok igazolta a papírformát

A 3270 méter hosszú, 1010 m szintkülönbségű pályához 1:51.61 perc kellett Franjo von Allmennek.

Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit

Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő...

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Világrekord közeli ajánlatért távozhat a ManCity sztárja, meglepő fordulat jöhet Lewandowski jövőjében - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb péntek hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

0
0

Bulvár

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak

A gazdasági stagnálás és Magyar Péter felemelkedése veszélyes elegyet alkot a magyar kormány számára - írja az egyik legolvasottabb lengyel hírportál.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Orbán Viktor: Eddig úgy szereztünk kétharmadot, hogy a választásokon a különbség nem volt ekkora

A miniszterelnök szerint szorosabb az állás, mint szeptemberben volt.

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek

Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.

Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad

Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.

Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart

Jeffrey Epstein halála körül újabb súlyos állítások kerültek elő: a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos testvére szerint Epstein azért halt meg, mert neveket akart elárulni, és Donald Trump is érinte

Megszólalt a MÁV Kontra György halálának ügyében

A tragédia Kiskunfélegyházán történt.

Gyanús részletek – így halt meg Kontra György az M1 hiradósa

A MÁV szerint a televíziós halálának körülményei még nincsenek teljesen tisztázva, egy szemközti irányból érkező vonat vezetője vette észre a holttestet, és tette meg a bejelentést. Az érintett szakaszon egy v

0