Jó nyaruk volt a fapadosoknak
A két legnagyobb fapados légitársaság, az ír Ryanair és a brit EasyJet is jelentősen növelte nyári utasainak számát. A hagyományos társaságok forgalma csökkent.
A legnagyobb, olcsó jegyeket kínáló társaság, a Ryanair 7,68 millió utast szállított augusztusban, 12 százalékkal többet mint egy évvel korábban elsősorban az újonnan megnyitott útvonalak forgalmának köszönhetően. A vállalat kommunikációs igazgatója szerint ezzel a Ryanair utaztatta egy hónap alatt minden idők legtöbb utasát Európában.
Az EasyJetnek augusztusban összesen 5,2 millió utasa volt, ami 8,4 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Mindkét légitársaság 85 százaléknál magasabb foglaltsági arányt közölt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
Ezzel szemben, nem volt annyira sikeres nyaruk a hagyományos légitársaságoknak, így a British Airwaysnek (BA) sem. A pénteken közölt adatok szerint éves összehasonlításban 0,1 százalékkal csökkent a brit nemzeti légiközlekedési vállalat utasforgalma. Összesen 3,15 millió jegyet sikerült eladniuk augusztusban, fele annyit, mint az olcsóbb, ír szállítónak.
A BA az Iberia spanyol légitársasággal való év végi összeolvadástól remélhet némi versenyképesség-javulást. Egyes brit sajtóértesülések szerint az Iberia és a BA vezetősége már össze is állított egy listát arról a 12 vállalatról, amelyet az összefonódás után érdemesnek találhatnak a felvásárlásra.
forrás:stop

- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
- LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
- Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
- A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Leégett egy családi ház teteje a XXII. kerületben
- Razzia a fatolvajok ellen a Közép-Tisza mentén
- MSZP: több kulcsot az szja-rendszerbe!
- Összefogtak a sztárok Stohl családjáért
- Tartotta árfolyamát a forint péntek reggelre
- Megérkezett a hó! Több száz munkagép dolgozik országszerte
- Bezárt a szekszárdi mozi
- Diákokat kellett kimenteni a sötétvölgyi táborból
- Horváth István a Fidesz polgármesterjelöltje Szekszárdon
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

