Ezt olvasta már?


Jönnek a gyógyszerész nélküli gyógyszertárak – tiltakoznak a dékánok

A „gyógyszerész nélküli gyógyszertár" ellen foglaltak állást közös nyilatkozatukban a gyógyszerészeket képző intézmények dékánjai – közölte a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara.

 

A közleményben – amelyben idéztek a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánjai által aláírt közös nyilatkozatból – azt írták: egyöntetűen kiállnak a gyógyszerész gyógyszertári személyes jelenlétének szükségessége mellett, hangsúlyozva a gyógyszerész nélküli gyógyszertárak jelentette gyógyszer- és betegbiztonsági kockázatokat.

Emlékeztettek: állásfoglalásuk azt követően született, hogy a február elején a Magyar Közlönyben megjelent belügyminisztériumi rendelet szerint 2024 májusától néhány kivételtől eltekintve, nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében, elég, ha negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhető, és ily módon bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) által közösen kidolgozott helyes gyógyszertári gyakorlat alapelveire hivatkozva, a közös állásfoglalásban kiemelték a gyógyszerészek fontos szerepét a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás elősegítésében.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar szakmai és jogszabályi háttér is egyértelműen támogatja ezt az álláspontot, amely előírja a gyógyszerész személyes közreműködését a gyógyszerkiadásban.

A közlemény szerint az egészségügy és gyógyszerügy két legmeghatározóbb szervezete által jegyzett nemzetközi irányelv hat alapelve közül az első, hogy a gyógyszerész előzetes időpont-egyeztetés nélkül azonnal elérhető legyen a betegeknek.

A gyógyszertudományi karok vezetőinek meggyőződése, hogy „semmilyen gyógyszertár nem működhet gyógyszerész jelenléte nélkül, mert a gyógyszerészek személyes közreműködése alapvető gyógyszer-, illetve betegbiztonsági érdek" és a „gyógyszerész személyes jelenléte nélkül történő gyógyszerkiadásnak beláthatatlan az egészségügyi kockázata" – olvasható a nyilatkozatban, amelyben hangsúlyozták, hogy így csak „a beteg- és gyógyszerellátás biztonsági garanciáinak csorbulása árán működtethető gyógyszertár"

Az állásfoglalás szerint szükséges a gyógyszerészek kompetenciáinak fejlesztése és a képzési kapacitások bővítése, egyúttal a dékánok egy – a gyógyszerészek gyógyszertári jelenlétét garantáló – új szakmai koncepció kidolgozását sürgették.

A gyógyszerésztudományi karok dékánjai készen állnak támogatni a szükséges változtatásokat a gyógyszer- és betegbiztonság érdekében – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Harmadannyi orvos jut a nógrádiakra, mint a budapestiekre

A magyar orvosok csaknem negyede 65 év feletti.

Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozását jelentette be a kormány

Vannak, akik lemondtak a tisztségükről, míg másokat a miniszter vagy Magyar Péter kormányfő javaslatára mentettek fel. A Magyar...

Új kártyával érkezhet pluszpénz a nyugdíjasoknak: már azt is elárulták, mire lehetne elkölteni

Új juttatás bevezetésére készül a kormány 2027-ben, amely több mint kétmillió magyar nyugdíjast érinthet. A nyugdíjas Szép-kártya a...

Hullottak a fejek a péntek esti Magyar Közlönyben: egy államtitkárt maga Magyar Péter mondatott le

Jelentős személyi változások történtek két tárca, a Szociális és Családügyi, valamint a Vidék- és Településfejlesztési...

Számít, hogy ülve vagy állva pisilnek-e a férfiak? Ezt mondják a kutatók

Sokszor felvetődő kérdés, és gyakran konfliktusok forrása az otthonokban a wc-ülőke helyzete miatt, hogy milyen testhelyzetben használják...

HPV-teszttel a méhnyakrák ellen: ezt mutatják a legújabb kutatások

A korszerű orvosi diagnosztika új mérföldkőhöz érkezett. A legújabb molekuláris HPV-vizsgálatok már akkor képesek kimutatni a magas...

Több volt, mint az elnök felesége: Eleanor Roosevelt, aki átírta a first lady szerepét

Eleanor Roosevelt first ladyként és az emberi jogok szószólójaként is történelmet írt.

A digitális méreg, amit önként fogyasztunk télen – és a trükk, ami azonnal megment

Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a...

A pszichológia szerint ezt jelentheti, ha valaki hónapokig törött kijelzővel használja a telefonját

Van, aki már egy apró karcolástól is ideges lesz, más viszont hónapokig használja a telefonját akkor is, ha a kijelzőjét repedések...

Kapszulagardrób télre – Erre a 10 alapdarabra lesz szükséged

Nem kell telezsúfolnod a szekrényedet ahhoz, hogy mindig legyen mit felvenned. Ez a 10 téli alapdarab tökéletesen kombinálható egymással.

"Nem tudom, mi van a szerződésemben" - Ördög Nóra döbbenetes részleteket árult el a TV2-s fizetéséről

Ördög Nóra, az ország egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb televíziós műsorvezetője ritkán beszél nyíltan a szakmai...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban

Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

0