Ezt olvasta már?

Megnyitották az M0-M6 csomópontját

2018. december 18. délután 15:15-től megnyitották az M6-os kihajtót az M0 autóúton, így mostantól újra használhatják a közlekedők.

0

Kétmilliárd az egészséges magzatokért - videó

Még 2016 novemberében indult egy közel kétmilliárd forint összköltségvetésű, három évet felölelő kutatói program a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai Kutatóközpontjában az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával.


hirdetés

A GINOP-2.3.2-15-2016-00021 számú „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” című, a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló, 100% támogatási intenzitású pályázatot Prof. Dr. Kovács L. Gábor, a projekt szakmai vezetője mutatta be.

– A projekt elvárt kimenetele, hogy a Pécsi Tudományegyetem vizsgálatai gyakorlatban is használható, gazdasági vonzatokkal is rendelkező eredményeket szolgáltassanak: koncepciójában az alkalmazott kutatást célozza – ismertette a professzor. – A projekt célja, hogy sikeresen hangolja össze az egyetemi kutatás, a klinikai gyakorlat, illetve a vállalati szféra piaci igényeinek területeit. Szakmai, kutatási szempontból a végleges elvárás pedig az, hogy az eddig mesterséges megtermékenyítéssel elért 30%-os eredményességet 50% fölé emelje. Mindezt egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztését. Az eljárás lényege, hogy a mesterséges megtermékenyítés során már az embriónál meg lehessen állapítani, valóban születhet-e belőle egészséges gyermek, ezt az embriót körülölelő „folyadék” vizsgálatával végezzük. Mindez kényes etikai határon egyensúlyoz, amit a kutatások során maximálisan figyelembe veszünk.

A hároméves pályázati ciklus rengeteg feladatot ró nem csak a kutatókra, hanem a pályázat irányítóira is, hiszen a várt eredményesség mellett fokozottan kell figyelni a pénzügyi szabályok betartására is, hiszen az eszközöket, felszereléseket, a kísérletek során használt vegyszereket csak közbeszerzési eljárással lehet beszerezni. Eközben nem csak arra kell figyelni, hogy a kísérletekhez használt anyagok mindig ugyanolyan összetételűek legyenek, hiszen a változások az eredményeket és a hitelességet is befolyásolhatják, hanem az idővel is jól kell gazdálkodni, ugyanis egy-egy közbeszerzési eljárás hosszú hónapokat vesz igénybe, alaposan meg kell tervezni, mire van szükség például egy év múlva.

A kutatás a GINOP-2.3.2-15-2016-00021 számú „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” című projekt 1.975 milliárd forintos, százszázalékos támogatásával jött létre.

M. Z.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0

hírek innen, onnan

Itt az első igazi 2019-es csúcskategóriás telefon

A Lenovo Z5 eddig egy tisztességes középkategóriás telefon volt, most viszont érkezik a Pro GT, ami egy igazi újgenerációs fenevad lesz.

Nem érdemes sokáig várni a fenyővásárlással

Idén is a luc-, a nordmann és az ezüstfenyő a légnépszerűbb. A szakemberek szerint nem érdemes a fenyőfavásárlást az utolsó pillanatra...

Tömegbaleset az M3-ason

Nyolc személyautó és két kamion rohant egymásba szerda reggel az M3-as autópálya Miskolc irányába tartó oldalán az 50-es kilométernél,...

5 olcsó ötlet csomagolópapír helyett - így csomagold be az ajándékokat környezettudatosan

Ha szeretnéd egy kicsit környezettudatosabbá tenni a karácsonyt, jó kezdés lehet a csomagolópapír elhagyása: próbáld ki az alábbi...

Hamilton válaszolt a kritkákra: Büszke vagyok a szülővárosomra.

Komoly kritikák érték a minap a Forma-1 ötszörös világbajnok Lewis Hamiltont egy rosszul megfogalmazott mondat miatt.

Financial Times: Soros György az év embere

A neves brit üzleti napilap Soros György milliárdos befektetőt választotta meg az év emberének. Az FT cikke megemlékezik arról, hogy...

Lewandowski készül letaszítani Messit és Ronaldót

Ki lesz 2018 gólkirálya? Szoros hajrá jön.

Kisiskolások betlehemi előadásán verekedett össze két anyuka - videó

A szicíliai mamák a jobb kamerázó pozíción vesztek össze. Közeleg a szeretet ünnepe.

A csillagjegyed napos oldala - ezt a 3 tulajdonságodat szeretik benned legjobban mások

Minden csillagjegynek megvannak az egyedi tulajdonságai, amelyek nagy mértékben meghatározzák a személyiséget mivel senki sem tökéletes,...

Fegyelmi eljárás indul a debreceni egyetem igazságügyi orvosszakértői ellen

Júniusban derült ki, hogy hamis pecsétekkel kétszeres fizetést vettek fel a munkáért cserébe.

Ádertől függ, hogy sztrájkba kezdenek-e a szakszervezetek

Általános sztrájk jöhet, ha a köztársasági elnök aláírja a a rabszolgatörvényként elhíresült túlóratörvényt - erről beszélt...

Élelmiszerbiztonság: büntetőjogi szabályozás kidolgozásáról döntött a kormány

Budapest - Az igazságügyi tárca az agrárminiszter bevonásával dolgozza ki az élelmiszerbűnözés visszaszorítását célzó törvényt.

0

Sport

Így reagált Pogba Mourinho kirúgására - fotó

A francia világbajnok lehet a Special One távozásának legnagyobb nyertese.

Újragondolták az F1-es rádióbeszélgetéseket, az eredmény zseniális

Ha a futamok csak feleennyire lesznek szórakoztatóak, már érdemes lesz 2019-ben Forma-1-et nézni!

A Manchester United kirúgta José Mourinhót

A Liverpool elleni vereség és a kilátástalan játék már sok volt a vezetőknek.

Üzent a Vidi elleni meccsen fejbe talpalt, eszméletét vesztő Fradi-játékos

Üzent a rajongóinak az FTC labdarúgója, Varga Roland, akit fejbe talpaltak egy magyar bajnoki mérkőzésen.

Csúcsgázsik - Őrületes pénzeket keresnek a magyar sportolók: nem is gondolná, ki kaszálta idén a legtöbbet

Lipcse Továbbra is a labdarúgók keresik a legtöbbet a magyar sportolók közül.

Máris új munkára jelentkezett José Mourinho

Az egyik étteremlánc referenciát kér a Manchester Unitedtől.

Botrány a Vidi - Cheslea-meccs körül: nem ússzák meg, vizsgálatot indított az UEFA

Botrányos viselkedés miatt indított vizsgálatot az UEFA a Chelsea drukkerei ellen.

A PSG francia válogatott focistája igent mondott a Barcelonának

A párizsi csapat szeretett volna hosszabbítani a játékossal, de nem sikerült megállapodni.

Képernyőn a Manchester City és a Milan is - Sportmenü

Darts vébé, alpesi sí világkupa, kézi Német Kupa és kosár Euroliga is lesz ma a tévében.

Cora Schumacher ezzel az arctetovált bandataggal jár

Mit szól ehhez a volt Forma-1-es pilóta?

Zsinórban harmadszor rúgják ki a semmiért nem hibás Special One-t

A Real és a Chelsea után a ManUtd-nél is elveszítette az öltözőt, és még szimpatikus vesztessé sem tudott válni.

Fordulatos meccsen szerzett fontos pontot Dárdai Pál Herthája

Első vereségét szenvedte el a bajnokságban a Borussia Dortmund.

0

Bulvár

Brutális hőmérsékletadat: olyan karácsonyunk lesz, amit évekig megemlegetünk

A fehér karácsonyról már lemondtunk, de ez azért durva.

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő különleges felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

Megkongatták a vészharangot: eltűnhet a krumpli Magyarországról

Már nem csak a jegesmedvékre jelent veszélyt a klímaváltozás, hanem a magyarországi krumplitermesztésre is. Ha így folytatódik tovább, eltűnhet a hazai burgonya a piacokról.

Bunkón parkolt az autós, a hókotrós zseniális bosszúja megunhatatlan

Így jár, aki rossz helyre teszi le a kocsiját, igazán megérdemelte.

"Egy prostituált orálisan kielégített"

Az orális szex során is számtalan szexuális úton terjedő fertőzés adható át, tehát érdemes ilyenkor is gumi óvszert használni - hangsúlyozza Dr. Tisza Tímea.

Becsapták a magyar fogyasztókat. Az EU rendelet szentesíti a csalást?

Továbbra is másodrendűként kezelik a kelet-európai tagállamok állampolgárait az Európai Unióban. Ezt a V4-ek agrárminiszterei állapíthatták meg, miután megtudták, hogy kikerült az élelmiszerek kettős minőségének gyakorlatát megszüntető rendelkezés az EU jogalkotási programjából. 

Kisfiáért aggódik Szögeczki Ági: ˝5 és fél év alatt soha nem volt ilyen˝

Szögeczki Ági elmúlt napjai aggódással teltek, mivel kisfia nagyon beteg volt. A legbátrabb páros sztárja állítja, hogy öt év alatt még sosem volt ilyen gyermekével. Ám a friss információk szerint Patrick már sokkal jobban van: ˝Mindenkinek köszönjük a sok gyógyító üzenetet, kemény volt a múlt hét, de meggyógyultunk...˝ - kezdett bele Ágica.

A Dunába zuhant és megfulladt a 33 éves énekesnő

A búvárok már csak az holttestét húzták ki a gépkocsijából.

Várkonyi Andrea meglepő dolgot nyilatkozott a Bochkor nélküli karácsonyról

Várkonyi Andrea elárulta, milyen a kapcsolata most Bochkor Gáborral.

A szülés előtt végig gazdijával volt a segítő kutya - Amit a babával művel, azon az egész net olvadozik

A kutyus végig őrizte és nyugtatta gazdiját a szülés előtt, és a babával is különleges kapcsolatot alakított ki.

Brüsszel ezt üzente a magyar tüntetőknek...

Mindenkinek jogában áll gyakorolni a szólásszabadsághoz és a tüntetéshez való jogát - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy a testület általános álláspontja szerint ezt csakis békésen lehet megtenni.

Le sem szedik a narancsot

Katasztrofálisan rossznak titulálta az idei narancs- és mandarinidény első felét a spanyolországi Murcia tartomány gazdaszervezetének vezetősége, és elsősorban a déli féltekéről, főleg Dél-Afrikából érkező árut tették felelőssé a spanyol citruságazat vergődéséért.

blogmorzsák

Migránsnak lenni

A normális végzettség, a korrekt munka mellett is lehet valaki migráns. És ezt lehet szeretni is.

Így él egy milliárdos tinédzser

Saját állatkert, aminek a sztárok is csak a csodájára járnak, futballpálya és egy szobányi cipő. És ez nem minden...

Csőben sült csicsóka

A csicsóka egészségünk őre.

Gúnyolódni lehet, röhigcsélni is a tüntetéseken. De!

Csak az igazán ifjak nem tudják, miként kezdődtek a dolgok 1989-ben és 1956-ban.

Közlemény 2018 adventjén

„Itt Orbán Viktor beszél, Magyarország miniszterelnöke.“

Meghalt Grendel Lajos

A szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője 70 éves volt.

A Magánállam színre lépett!

Így foszlik szét a felépített hazugságok rozoga bástyája.

Nullák országlása

Adódik a kérdés: ki is élt vissza a hatalmával?

Így védjük az ízülete­inket a hidegben

Az ízületek védelmét a hidegben komolyan kell venni minden kor­osztálynak. Öt tipp, ami segíthet.

Ezeket használja egy igényes férfi

Vannak, akik semmit sem, vagy nagyon keveset hajlandóak tenni, a test-, és arcápolásért.

Birtokvédelem a Kunigunda utcában - Pofátlanság és cinizmus

A jog a tüntető ellenzékiek mel­lett van, akkor is, ha a hatalom ezt nem hajlandó elfogadni.

0