Ezt olvasta már?


Kézfogóval, hívogatókkal kezdődik a XXI. Sárközi Lakodalom

Már februárban kézfogóval, majd hívogatókkal elkezdődik az XXI. Sárközi Lakodalom, amelynek ezúttal a Sárköz fővárosa, Decs lesz a házigazdája.

Újdonság, hogy az előkészületek február 11-én elkezdődnek, amikor a fiús ház a lányos háztól elkéri a menyasszonyt, a hagyományos játékon a kézfogó történetét elevenítik fel - mondta hétfőn az MTI-nek a június utolsó hétvégéjén, 28. és 30. között rendezendő program előkészületeiről Biczó Ernő, a település polgármestere.

Új elem az is, hogy ezt követően hívogató sorozatot rendeznek: a pár és kísérete a sárközi falvak nagyobb rendezvényein meghívják a szomszéd településeken élőket a lakodalomra. A tervek szerint februártól júniusig a Sárköz mellett Szentendrén, Siófokon, Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron is bemutatják a régi népszokásra épülő, egyórás hívogató műsort.

Decs polgármestere hozzátette: arra törekszenek, hogy a Sárközi Lakodalomra ellátogatók minél jobban figyelemmel kísérhessék a programot a menyasszony öltöztetésétől kezdve a "tyúkverőig", azaz addig, amíg az ifjú párt hajnalban a násznép hazakíséri. Az eseményeket a tervek szerint interneten élőben közvetítik majd, és kivetítőkön is követheti a közönség a színpadi rendezvényeket.

A háromnapos programban a lakodalom hagyományainak visszatérő felidézése, sárközi hagyományőrző együttesek műsora mellett szerepel lakodalmi ételek főzőversenye, viselettörténeti kiállítás, táncház és a Sárköz jelenéről szóló konferencia is. A részletes programról a rendezvény hétfőtől működő honlapja, a sarkozilakodaom.com tájékoztat.

A Sárközi Lakodalmat először 1966-ban rendezte meg Sárpilisen Bogár István néprajzkutató. A programot, amelyre alkalmanként több ezer fős közönség látogat el a tájegységbe, felváltva rendezi meg az öt sárközi település. Ezt megelőzően, 2009-ben Alsónyék volt a hagyományőrző sorozat házigazdája.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Emelik a katonák zsoldját Ukrajnában

Forintra átszámítva bruttó 2,8 millió jár majd a front első vonalában harcolóknak, jelentette be Zelenszkij.

Éljenek az örök vesztesek

Még hogy nem támogatja a Netflix a függetlenek művészetét. Aaron Schimberg filmje, a The Different Man a Sundance-világpremier után...

Elon Musk hivatalosan is a világ első dollárbilliomosává vált

A történelem legnagyobb tőzsdei debütálását hajtotta végre a SpaceX.

Ilyen lesz az új BMW M3 - villanymotorral

Bemutatta a leendő i3M előfutárát a BMW. Az M Concept Neue Klasse formai megoldásai látványosak, anyagválasztása úttörő.

HVG: Közel kétszáz embert küldhetnek el a Mediaworkstől

A lap információi szerint több átalakítás is jöhet, a Magyar Nemzetből például hetilap lehet.

Megjött a hivatalos bejelentés: készen van a békeszerződés, amely lezárja a fél világot lesokkoló háborút

Hivatalosan is bejelentette Shehbaz Sharif, Pakisztán miniszterelnöke, hogy készen van a békeszerződés, amely lezárja a háborút Irán és...

Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját

Ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat.

Műtrágyaválság: 540 millió eurós csomagot állított össze az Európai Bizottság

540 millió euró összegű pénzügyi segítség mellett a Közös Agrárpolitika „kiigazítására” is javaslatot tett az Európai Bizottság...

780 millió forint áfa tűnt el a balatoni nyaralóból irányított számlagyárban

A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy jól szervezett céghálót „bogoztak ki”, amely több mint 780 millió...

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este...

Bűncselekmény gyanúja miatt négy holttestet exhumálnak Dunapatajon

Azt követően döntöttek az intézkedésekről, hogy vagyon elleni bűncselekmények nyomait találták azokban a házakban, ahol a holttesteket...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

0