Ezt olvasta már?


Kismányok régi problémája oldódott meg az EU-s támogatásnak köszönhetően

20 millió forintos TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásnak köszönhetően újult meg Kismányokon a Kossuth utcai vízelvezető árok. A 204 méter hosszúságú nyílt, burkolt medernek köszönhetően a település régi problémája oldódott meg.

Évek óta komoly gondot jelentett, hogy az esővíz a település főútját elöntve veszélyeztette a közlekedést. Ennek oka az volt, hogy a Kossuth utcától a Völgység patakba vezető földmedrű árok nem tudta megfelelően elvezetni a vizet. A „Kismányok, Kossuth utcai földárok mederrendezése” című projekt segítségével a problémás szakaszt kitisztították, majd betonba rakott mederlap burkolattal erősítették meg. A beruházás határidő előtt, 2018. júniusában elkészült.

Szemléletformálási programokat is rendeztek: a júliusi falunapon a környezettudatosság jegyében szólították meg a lakosokat, elsősorban a családokat. Szeptemberben pedig egy lakossági tájékoztatón esett szó a csapadékvíz hasznosításáról. A TOP-2.1.3-15-TL1-2016-00024 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósult meg.

A projektről rövid interjúban kérdeztük meg Simon Lászlót, Kismányok polgármesterét:

 

A projektet idő előtt, 2018 júniusában sikerült befejezni, majdnem félévvel a kiírt befejezési határidő előtt. Hogyan sikerült ez? Minek köszönhető, hogy idő előtt befejezték a projektet?

Igen fél évvel előbb befejeztük, mint a megvalósítás végének meghatározott időpont, ami november 30-a volt. Annak köszönhető, hogy hamarabb sikerült befejeznünk, hogy a TOP-os pályázat megfelelő módon lett előkészítve, amelyben nagyon sok munka volt, hiszen Kismányok egy egyszemélyes hivatal, így az előkészítéstől a befejezésig sokat kellett érte dolgoznom . A nyertes kivitelező kiválasztása közel másfél hónapot vett igénybe a nagyon sok adminisztráció és bürokrácia miatt, aki végül is egy elismert vállalkozó lett. Ő vállalta, hogy elvégzi a beruházást közel egy hónap alatt 1. osztályú minőségben , a megnyert pályázati összegnek megfelelően.

 

Az igényekről, amelyek előhívták az esővizet elvezető árkot talán nem is kell említeni hiszen talán egyértelmű, hogy egy nagyobb esőzés során az árokból kiöntött a sok víz így akadályozva a közlekedést.

Ez az árokrész a faluból kivezető rész jobb oldalán helyezkedett el és egyébként a Völgységi patakba ömlött. Azonban nagyobb esőzés során valóban az erdőkből , valamint a meglévő árkokból lefolyó csapadék itt gyűlt össze és a korábbi földmedrű árok nem tudta megfelelő módon elvezetni ezt a nagy mennyiségű csapadékot. Ez veszélyeztette a busz és a gépjármű közlekedést, így elég nagy probléma volt a település számára.

Egy pályázat teljesítése során- független a sikeres megvalósítástól és az indikátorok teljesmértékű teljesítésétől - merülhetnek fel nehézségek. Mi volt a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során? (Adminisztráció, bürokrácia kérdése stb.)

Probléma nem adódott sem az anyagbeszerzés, sem a költségekkel kapcsolatban. Azonban szerintem az elszámolások rendje túl van bonyolítva, gondolok itt a sok mérföldkőre. Lehetne egyszerűsíteni az elszámolásokat. Van egy pályázat, megnyerjük a támogatást és egy az egyben számoljuk el az egészet a végén, ilyen módon egy csomó időt és energiát spórolhatnának meg a pályázók főleg, ha egy olyan egyszemélyi hivatalról van szó, mint Kismányok. Teljesen felesleges bürokrácia az egész.

Ettől függetlenül kedvező tapasztalatokat gyűjtöttem magával a pályázattal kapcsolatban. Én azt gondolom sokat köszönhetünk ennek és a többi pályázatnak is. Örülünk, hogy megnyertük, de nyerhetnénk többet is, bár csak 350 lélekszámú a településünk.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

 

lockkerdee







0
0
0

hírek innen, onnan

A Heti Hetes sztárja volt a 2000-es években: 58 évesen Jáksó László így néz ki újra a tévében

Jáksó László ugyanazzal a laza, mégis figyelemfelkeltő stílussal létezik a képernyőn, mint a 2000-es években.

Itt vannak Nostradamus jóslatai 2027-re, sok jóra ne számítsunk

Pusztító tüzek, gazdasági összeomlás, újabb katonai és politikai konfliktusok: tragikus évet ígérhet 2027-re Nostradamus. Olvasd...

Videó: kilőtt gumikkal, forgalommal szemben menekült egy autós az M0-n, több rendőrautó üldözte 60 km-en keresztül

A rendőrök Dányban akarták megállítani a sofőrt, aki a kerekeire leadott lövések ellenére is továbbhajtott. A hajszának végül akkor...

Elveszíti az ízét, ha így tárolod otthon a paradicsomot: ezt a hibát sokan elkövetik

Nem mindegy, hol tárolod a paradicsomot, a hideg ugyanis ronthatja az ízét, az illatát és az állagát is. Mutatjuk, hol a helye!

„Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapárt mértek Iránra

Közben az amerikai hadsereg közölte, 20 millió dollár jutalmat ad bárkinek, aki információkat szolgáltat Irán nukleáris programjáról.

Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen

A régészek összesen nyolc vekni ötezer éves kenyeret fedeztek fel Törökországban, amelyek ritka betekintést engednek a bronzkori...

Villámgyors nutellás gofri

Villámgyors nutellás gofri

Ez a mai angyalszámod: olyan üzenetet kaphatsz, amire már régóta szükséged volt

November 7-e különleges jelentést hordoz a számmisztika szerint, mert a dátumhoz a 117-es angyalszám üzenetét kapcsolják. Az 1-es szám...

A Fidesz váratlanul az önkormányzatok nagy támogatója lett

Összegyűltek Orbán és Navracsics vezetésével, és országgyűlési határozati javaslatot készítettek arról, hogy meg kell erősíteni az...

320 ezer fájlt szivárogtattak ki a hackerek, 39 iskola és óvoda érintett: figyelmeztetést adott ki a bristoli önkormányzat

Iskolák és óvodák, köztük speciális intézmények is érintettek lehetnek abban a szeptember végi adatszivárgásban, melynek elkövetőit...

Klónozással próbálják megmenteni a Partium kincsét

Szegedi és nagyváradi szakemberek közös kutatással próbálják megmenteni a püspökfürdői hévízi tündérrózsát.

Fehér Viktória lehet az X-Faktor következő nagy felfedezettje?

Fehér Krisztián után most a húga, Fehér Viktória kapott esélyt arra, hogy bizonyítson az X-Faktorban. A 19 éves énekesnő már a...

0

Sport

Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket

A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.

Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése

A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.

0
0

Bulvár

Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség

A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.

Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése

Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren

Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban

Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.

Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra

Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.

Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt

Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,

Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre

Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi

Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre

Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

Nagy lehet a baj, ha ilyen értesítést kaptál a telefonodra: 99 ország érintett

Idén már másodjára küldött riasztást az Apple, miután célzott kémprogramok támadhatták meg az iPhone-okostelefonokat.

Vége a kényelemnek: azonnali hatállyal törli a távmunkát ez a népszerű bank

Azonnali hatállyal megszüntette a távmunkát a felsővezetők számára az UniCredit, a szigorítást pedig 2027 elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjesztik. A döntés teljesen váratlanul érte a dolgozókat és a

0